A baleset a Teherántól mintegy 1270 kilométerre délkeletre fekvő Dzsászk kikötőváros mellett történt.
Helyi médiaértesülések szerint
a kísérőhajó túl közel volt a célponthoz.
Egy helyi kórház tájékoztatása szerint a legénység 12 tagját szállították be hozzájuk, három másik tengerész pedig könnyebben megsebesült
- közölte az IRNA állami hírügynökség, amely később módosította a beszámolóját úgy, hogy az Ománi-öbölben tartott hétvégi hadgyakorlaton 19 matróz meghalt, 15-en pedig megsebesültek.
Külföldi tudósítások szerint ennél is többen halhattak meg az incidensben.
A Konarak nevű, 2018-ban felújított, holland gyártmányú 40 tonnás kísérőhajót 1988-ban állították hadrendbe, feladata rakéták célpontjainak vízre bocsátása volt.
Irán rendszeresen hajt végre hadgyakorlatokat a Hormuzi-szoroshoz közeli térségben. Az iszlám köztársaság médiája csak ritkán tudósít a hadgyakorlatok során bekövetkező kudarcokról, így
a mostani hír külföldi elemzők szerint sokkal súlyosabb balesetre utalhat.