Újfajta "antirasszizmus" van ugyanis kialakulóban. Ez a baloldali ideológia - ahelyett, hogy a személyek méltó egyenjogúságát biztosítaná, inkább azt célozta meg, hogy a nyugati hegemóniát a saját földjén, a nyugati világban számolja föl. Erről is beszélt Alain Finkielkraut, világhírű konzervatív filozófus a Le Figarónak. Ő mondta azt, utalva arra, hogy a legújabbkori, militáns antirasszizmus mennyire veszélyesen szélsőséges és intoleráns, hogy az antirasszizmus századunk kommunizmusa.
A George Floyd kegyetlen haláláról készített képek és videók körbe járták a világot. A legitim érzelmek teljes őrületté alakultak át, elszakadva a valóságtól. A világhírű filozófus ugyanakkor úgy látja, hogy „nem szabad az amerikai problémakört Európába importálni, Franciaország történelme teljesen más, mint az Egyesült Államoké. Miközben „rendszerszerű rasszizmusról" és rasszista rendőri erőszakról beszélnek Franciaországban is, azt mindenki figyelmen kívül hagyja, hogy az ún. „populáris", többségében migránsok és leszármazóik lakta külvárosokban nem ők, hanem a rendőrök félnek. Ennek köszönhetően újfajta antirasszizmus van kialakulóban, amelynek az a célja, hogy a nyugati hegemóniát saját földjén, azaz a nyugati országokban kényszerítse térdre és számolja föl. Ezt szolgálja „a fehér privilégiumok" fogalmának baloldali (gyakran igen tehetős) körökben népszerű alkalmazása is,
ami Finkielkraut szerint nem más, mint egyfajta „önrasszizmus", amely mai világunkban a burzsoázia lelkiismeret-furdalásának helyére lépett.
Egy amerikai rendőr meggyilkolta George Floydot, lefilmezték, majd mindenütt lázadások törtek ki az Egyesült Államokban. Erre válaszul Donald Trump azt mondta, hogy helyre akarja állítani a „jogot és a rendet". Vajon mi is zajlik valójában a vérbe és lángokba boruló Amerikában?
- hangzik az első kérdés.
Alain Finkielkraut kiindulópontja az, hogy „mi már csak nézők vagyunk, ez az, ami a mai embert alapvetően megkülönbözteti a „régitől". A szemünk előtt zajlanak le azok az események, amelyeket elődeink csak szóbeszéd vagy írásbeli elbeszélés alapján ismerhettek meg. A „mi" alól ebben az esetben nincs kivétel, bárhol is élünk, bárkik is vagyunk, a képernyőnek köszönhetően az első sorból nézünk végig mindent." A George Floydon térdeplő minneapolisi rendőr képe az egész világot bejárta. De Finkielkraut azt kérdezi:
vajon ebből a képből leképezhető az amerikai igazság is vajon?
Fontos, hogy az érzelmek inspirálják a válaszokat, de nem válthatják ki a tényeket. Itt vannak ugyanis a számok, mondja Finkielkraut, és a Washington Post napilap adatbázisára hivatkozik, amely szerint 2015. január 1. óta a rendőrség kétszer annyi fehér ember haláláról tehet (2416), mint feketéről (1263). Bár azt is hozzáteszi Finkielkraut, hogy kevesebb a fekete ember az Egyesült Államokban, mint fehér.
„Nem lehet a rendvédelmi szervek „rendszerszerű vagy strukturális" rasszizmusáról beszélni egy olyan országban, ahol a rendőrök fegyvere épp olyan könnyen sül el, mint amilyen könnyen fegyverhez juthat a lakosság. És ehhez vegyük még a történelmet is, mondja a filozófus, és kiemeli az amerikai polgárháborút, a polgárjogi mozgalmakat, amelyek eltörölték a szegregációt vagy az egyetemeken végigsöprő diszkriminációellenes hullámot, amely megteremtette a formális jogegyenlőséget vagy a kisebbségeket védő „politikailag korrekt" kategóriáját, és nem utolsósorban Barack Obama két elnöki mandátumát."
De itt vannak más képek is, mondja Finkielkraut, olyanok, amelyeken Houston afroamerikai polgármestere George Floyd temetését bejelentette, vagy a szintén afroamerikai atlantai polgármester, aki azokról a tüntetőkről beszélt, akik fosztogattak, gyújtogattak, így járatva le a tüntetés valódi célját.
Két megválasztott fekete vezető irányítja a szegregáció két régi bástyáját, Houstont és Atlantát, az ún. fehér felsőbbrendűséget hirdetők érdeklődését is felkeltette ez a körülmény, és ha ma előbújnak és azt skandálják, hogy „You will not replace us" („Nem fogtok lecserélni bennünket"), akkor annak az az oka, hogy attól tartanak, hogy Amerika eltávolodik tőlük, és előbb vagy utóbb kisebbségbe kerülnek.
A fekete kérdés az amerikai történelem nagy tragédiája még mindig, de ez nem csak George Floyd meggyilkolásában nyilvánul meg, teszi hozzá a világhírű francia akadémikus, majd felhívja a figyelmet arra a veszélyre, amely abból fakad, hogy „a párizsi tüntetők teljes őrületükben nem tettek mást, mint lemásolták az amerikai eseményeket, amelyhez még a szlogeneket is angolul vették át, úgy mint „I can't breath" „ No justice, no Peace" „Black Lives Matter".
Vannak nyilván rasszista francia rendőrök is, de nem ez a jellemző a filozófus szerint. „Rendkívüli rosszindulat kell ahhoz is" folytatja Finkielkraut, hogy azt mondjuk, hogy „a rendőrség nálunk rasszista terrort alkalmaz az afrikai és észak-afrikai migrációból származókkal szemben. Ugyanis nem ez a realitás" szögezi le a világhírű filozófus. Hiszen, ahogy már szó volt róla,
azokban a negyedekben, külvárosokban, ahol a migrációból eredő lakosság él, valójában a rendőrök azok, akik félnek. Ők azok, a mentősökkel, tűzoltókkal együtt, akiket csapdába csalnak, akikre Molotov-koktélokat, csatornafedeleket, köveket dobálnak, akikre vasrudakkal támadnak.
2007-ben Villiers-le Bel-ben, Párizs egyik migránsok lakta északi külvárosában éles fegyverekkel lőttek a rendőrökre (összesen 119 rendőr sérült meg, köztük 81-en lőfegyver okozta sérülést szenvedtek, míg a támadók között nem volt sérült), de nem válaszoltak rá. A 2005-ös szinte egész Franciaországot lángba borító lázadások miatt a rendőrök most azt a parancsot kapták, hogy mindent kövessenek el annak érdekében, hogy ne legyenek rendőri túlkapások, balesetek. Azaz arra kaptak parancsot, hogy ne tegyenek semmit például az illegális gyorsulási versenyek vagy a kijárási korlátozások utolsó hetében szervezett illegális focimeccsek felszámolása ellen sem, csak, hogy ne kelljen összetűzésbe keveredniük a külvárosok migránsbandáival. (Statisztikai adatok szerint 2020 első négy hónapjában 16%-kal több, veszélyes illegális versenyt szerveztek Franciaországban, mint a tavalyi év hasonló időszakában).
„Ami a mostani időkre jellemző, mondja találóan Finkielkraut, az az, hogy „nemhogy nem beszélhetünk a mindenütt jelenlevő és mindenható rendőrségről, inkább az állam gyengeségéről és arról kell beszélni, hogy az állam lemondott azokról a területekről, amelyeket nem véletlenül neveznek „köztársaságon kívülinek". (Ezt a terminológiát többek között a bukott szocialista Gérard Collomb belügyminiszter alkalmazta, aki
Macron ultraliberális és gyengekezű politikájának köszönhetően tehetetlenül nézte a Párizsban és környékén uralkodó migráns bandaháborúk szaporodását, egyes francia városok, mint Lille, Toulouse, Marseille vagy Grenoble részterületeinek „elvesztését",
és miután képtelen volt a rend fenntartására, inkább lemondott, igaz, segítséget sem kapott Macrontól.)
Finkielkraut több felvetéssel próbálja megvilágítani, hogy mi történik ma Franciaországban. Hogyan lehetséges, hogy intézményesített rasszizmussal állunk szemben, ha a tüntetők a rendfenntartó erők szemébe tudják üvölteni, hogy „gyilkos rendőrök"? Ha az állam autoriter lett volna, vagy csak egyszerűen érvényt szerzett volna a törvényeinek, akkor lehetséges lett volna, hogy az illegális tüntetés végigsöpörjön Párizson (sőt, egész Franciaországon) anélkül, hogy bárkit őrizetbe vettek, vagy ne adj Isten kitoloncoltak volna az országból? Ha nem rendelkeznének teljes büntethetetlenséggel, akkor vajon hogyan énekelhették a rapperek azt, hogy „Brigitte-nek, a zsaru feleségének a vagináját nagy vidáman felrobbantották a külvárosi fiatalok?" (Finkielkraut itt a Ministère A.M.E.R nevű hiphop duó egyik rendőrellenes dalára utal.)
„Sajnos végtelen az emberiség kapacitása arra, hogy valójában meg nem történt dolgokat elhiggyen, vagy megpróbáljon elhitetni másokkal" - folytatja az esszéíró-filozófus, aki több példát is hoz ezekre a nyilvánvaló hazugságokra, amelyeket a baloldali sajtó voltaképpen igazolni próbált. „George Floyd szörnyű halála kapcsán interjút készítettek a „La Rumeur" hiphop zenekarral, akik elmondták, hogy 2002-ben „több száz testvérünket mészárolta le a rendőrség, és egyetlen gyilkost sem zaklattak", vagy ugyanígy elhitte mindenki Camélia Jordana énekesnő szégyenteljes hazugságait, amikor azt mondta, hogy „több ezer ember, köztük én sem, nem érzi magát biztonságban egy rendőrrel szemben. Nem a tüntetőkről beszélek, hanem azokról a nőkről, férfiakról, akik minden reggel munkába sietnek a külvárosokban, és akiket lemészárolnak csak a bőrszínük miatt." Azaz, az énekesnő szerint a rendőrök naponta (migrációs hátterű) embereket mészárolnak le... És a baloldali médiumok nem szólaltak meg, hogy ez milyen gátlástalan és abszurd hazugság.
Igaz, hogy a 2019-ben, folytatja Finkielkraut, voltak erőszakos rendőri intézkedések, válaszul a tüntetők szélsőséges erőszakára, de azt kell megnézni, hogy kik ellen irányult valójában a rendőri erőszak? - teszi fel a kérdést a világhírű filozófus. Kiket csonkítottak meg a gumilövedékek, vagy kiket kábítottak el? A sárgamellényeseket, azaz azokat a fehér francia munkásembereket és elszegényedett mezőgazdasági dolgozókat, akiket „őslakosnak" is szoktak titulálni, ahogy például így ironizált a második-harmadik generációs bevándorlók pártjának szóvivője.
A Le Figaro később idézi Finkielkraut híres mondását:
„Az antirasszizmus a XXI. század kommunizmusa. Ezért is fordul az értelmiség egyre nagyobb része ehhez az újfajta ópiumhoz."
„A Yale, a Columbia vagy Berkeley egyetemeken zajló folyamatok mintájára a nyugati civilizációt a szőnyeg szélére térdepeltették Európában is. Rámutattak tehát a „Halott Európai Fehér Férfiakra". Ők azok, akiktől minden rossz ered és terjedt el az egész Földön, a rabszolgaság, a gyarmatosítás, a szexizmus és az LGBT-fóbia. E kultúra tanulmányozása mára egyenértékű lett a vele szembe megfogalmazott vádakkal, a lebontására tett kísérlettel, tekintélyének lerombolásával együtt, miközben a kisebbségeknek lehetővé válik, hogy megtalálják büszkeségüket, és mindenféle akadály nélkül terjesszék a sokszínűséget. Ezt visszhangozza George Floyd halála óta az egész világ, Párizstól Stockholmon át Montrealig. Az új nemzedékek Floyd gyilkosának flegma tekintetében gyűlölettel telve vélték felfedezni a Nyugat arcát."
Finkielkraut Mathieu Bock-Côté, ismert konzervatív kanadai esszéíró egyik közelmúltban megjelent írására utal, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy
a londoni King's College diákjai elutasították, hogy az épület előtt 50 év fölötti, szakállas fehér férfiak szobrai legyenek, ezért ezeket a sokszínű társadalom ideológiájának megfelelő szobrokkal váltották föl.
David Isaac Haziza, a Columbia egyetem tanára pedig arról ír, hogy
az egyetem „leghaladóbb" diákjai azt követelték, hogy fejezzék be a tanterv alapjainak oktatását, mert ez a magyarázata (azaz oka) a rasszista gyilkosságoknak. Az új antirasszizmusnak pedig éppen az a célja, hogy a nyugati hegemónia ellen belülről küzdjenek, és ehhez a rendőri erőszak elleni harc csak egy ürügy.
Finkielkraut azt is kifejti, hogy az antirasszizmus sajnos ma már nem a személyek egyenlő méltóságát védelmezi, hanem önálló ideológia, világnézet lett. Az újfajta, radikális baloldali antirasszizmust nem érdekli például az antiszemitizmus (az nem zavarja őket), de az sem baj nekik, ha Párizsban tüntető vietnámiak és kínaiak olyan sérelmek miatt vonultak utcára, amelyekhez fehéreknek semmi közük nem volt.
Ebben az abszurd ideológiában az a rasszista, aki látja, amit lát, ahelyett, hogy szemet hunyna fölötte. Ha nem akarunk az antirasszista ideológia korifeusainak szemében tisztességtelenekké válni, akkor az az érdekünk, hogy a valóság és az ideológiai rendszer közül a rendszert válasszuk, és ne a valóságot.
Az antirasszizmus teljesen átalakult tehát, folytatja Finkielkraut, és megjegyzi, hogy a vendégszeretet fogalma is új irányt vett.
Már nem arról van szó, hogy az újonnan érkezetteket befogadjuk és az európai civilizációba integráljuk, hanem arról, hogy az európai civilizáció hibáit pellengérre állítsuk, hogy aztán azoknak adjunk igazat, akik az európai civilizációt kezdettől fogva megvetéssel kezelték és gátlástalanul kihasználták.
Finkielkraut a folyamat okát is megmagyarázza. Azt mondja, hogy annak idején „a burzsoázia rossz lelkiismerete vezetett oda, hogy az értelmiség egy nagy hányada felsorakozott a munkásosztály mellett. Így sikerült korábbi kiváltságaik miatt „bűnhődni", ráadásul „megváltást" találtak a jogegyenlőségért folytatott harcban. A mai baloldali radikális mozgalmakban a „fehérbőrűség" miatti szégyen került a burzsoá életvitel miatti rossz lelkiismeret helyére, viszont a privilégiumok a bőrszínhez kötődnek, az emiatti szégyen pedig nem bocsátható meg, elmarad tehát a „megváltás" is.
És akiket ez érint, azoknak nem marad más dolguk, mint arra várni, hogy „eltűnjenek", vagy megállás nélkül ismételjék a saját magukat elítélő katekizmust. Ez az önrasszizmus korszakunk legfélelmetesebb és leggroteszkebb patológiája".
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben Finkielkraut meglehetősen pesszimistán fogalmaz. Úgy véli, hogy „kezdettől fogva sokat beszélünk a járványról, az előtte levő és az utána következő világról.
De elfelejtettük, hogy már a járvány okozta nagy cezúra előtti világ is tele volt a régi világ kulturális leértékelődésével. A járvány és a korlátozások végeztével ez csak folytatódik, sőt, még fel is gyorsul."