A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Észak-Korea további korlátozásokat helyezett kilátásba a járvány miatt

észak-korea, Kim Dzsong Un
Phenjan, 2020. augusztus 6. Az észak-koreai kormány által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszél a párt rendkívüli értekezletén Phenjanban 2020. augusztus 5-én. Kim az ülésen utasította kormányát, hogy azonnal küldjön segélyt Keszongba, amelyet lezáratott július végén, mert felmerült a gyanú, hogy koronavírus-fertőzött érkezett a városba Dél-Koreából. MTI/AP/KCNA/KNS
Vágólapra másolva!
Észak-Korea feloldotta a július végén koronavírus-fertőzés gyanúja miatt vesztegzár alá vont Keszong zárlatát - derül ki az ország állami hírügynökségének (KCNA) pénteki jelentéséből.
Vágólapra másolva!

A KCNA mindazonáltal idézi Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szavait is,

aki további korlátozásokat helyezett kilátásba annak érdekében, hogy a kommunista állam elkerülje a járványt.

Kim Dzsong Un a Koreai Munkapárt politikai bizottságának az értekezletén leszögezte, hogy a megszigorított határzár nem teszi lehetővé, hogy az ország segítséget fogadjon el az árvizek okozta helyzet kezelésében.

Kim Dzsong Un Forrás: MTI/AP/KCNA/KNS/-

A monszunesők okozta áradások Észak-Koreában eddig több mint 16 ezer házat romboltak le, s elöntöttek mintegy 39 ezer hektárnyi rizsföldet is.

Keszongot azt követően zárták le, hogy

felmerült a fertőzés gyanúja egy férfinál, aki nemrég tért vissza Dél-Koreából, ahová illegális úton távozott három éve.

Észak-Korea azóta sem közölte, hogy a férfiról bebizonyosodott-e a gyanú, és még mindig azt állítja, hogy egyetlen fertőzöttje sincs.

Augusztus elején Kim Dzsong Un különleges élelmiszersegélyt küldetett a dél-koreai határhoz közeli városba, amiből elemzők arra következtettek, hogy a keszongiak feltehetően megsínylették a zárlatot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!