Barátnője szeme láttára ugrott a vonat elé egy kamaszlány

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A fiatal lány tele volt álmokkal és tervekkel, sikeresen végezte tanulmányait, barátai és családja szerették, azonban iskolatársai piszkálásától teljesen kikészült. Ám mégsem fordult segítségért, ehelyett hónapokig emésztette magát. Végül március elején nem bírta tovább, vonat elé ugrott, miközben a sínek túloldalán egy barátnője végignézte, ahogy szörnyethal. A 16 éves Lucy Fagg sokkoló halála élő példa rá, hogy sosem késő leülni beszélgetni a gyerekkel, és meghallgatni a problémáit.
Vágólapra másolva!

A halálával kapcsolatban a napokban zárult le a vizsgálat, melynek során kiderült, hogy

a lány halála előtt depressziós tünetekkel küzdött, ám ennek ellenére nem szólt róla senkinek.

Családja szerint a 16 éves Lucy a legkedvesebb, legjószívűbb és legokosabb kislány volt a világon, nagyon nyitott volt, és szeretett tanulni. Azonban miután szakított barátjával,

iskolatársai a háta mögött pletykákat terjesztettek róla, és gúnynevekkel illették, amiről idővel maga a lány is tudomást szerzett.

Innentől kezdve pokollá váltak számára a mindennapok. Halála napján már olyan rosszul érezte magát, hogy dolgozatát csak társaitól külön, egy másik tanteremben tudta megírni.

A kép illusztráció Forrás: Dreamstime

Amikor a lány hazaért, azt mondta anyjának, hogy elmegy a közeli szupermarketbe gyümölcsöt vásárolni. Eközben azonban

egy barátjának megírta, hogy nemrég egy olyan üzenetet kapott Facebookon, amitől végképp betelt nála a pohár, és véget vet az életének.

A barátnő anyjával együtt azonnal az állomásra sietett, ám hiába: már későn érkeztek, és

a sorompó túloldaláról tehetetlenül nézték végig, ahogy a lány a száguldó vonat elé veti magát.

A családot sokkolta a kislány halálhíre, szülei és testvérei teljesen tönkrementek a gyászban.

- mondta a megemlékezésen 19 éves nővére, Sophie.

Később Lucy

nagynénje megtalálta a lány 11 oldalas búcsúlevelét, melyben megírta, elege van az életből.

Pedig szülei és testvérei imádták őt, Lucy pedig jól tanult, és mindent elért az életben, amire vágyott. A lány odavolt az állatokért, volt egy kutyája, Rosie, és egy papagája, Kiwi, akit beszélni is megtanított.

Az volt az álma, hogy iskola után állatkertben dolgozzon, és már ki is nézett magának egy helyet,

ahol érettségi után gyakornokként dolgozhatott volna - írja a Bors a TheSun cikkére hivatkozva.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!