Koronavírus: felfüggeszti két budapesti járatát a Shanghai Airlines

Tokió, 2020. január 25.
Az új, tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedése miatt szájmaszkot viselnek az utasok a tokiói Narita repülőtéren a kínai holdújév első napján, 2020. január 25-én. Japánban három koronavírus-fertőzést jelentettek. Kínában a korona
Tokió, 2020. január 25. Az új, tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedése miatt szájmaszkot viselnek az utasok a tokiói Narita repülőtéren a kínai holdújév első napján, 2020. január 25-én. Japánban három koronavírus-fertőzést jelentettek. Kínában a koronavírus halálos áldozatainak száma 41-re nőtt, ebből 39 haláleset a járvány kiindulópontjának számító kínai Hupej tartományban lévő Vuhan városban történt. A fertőzöttek száma 1287-re emelkedett Kínában. MTI/AP/Kyodo News
Vágólapra másolva!
Felfüggeszti két budapesti járatát a Shanghai Airlines - közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője pénteken. Csehországban pedig az összes repülőtérre kiterjesztették a prágai légikikötőben már vasárnap bevezetett, koronavírussal kapcsolatos óvintézkedéseket.
Vágólapra másolva!

A Budapest Airport Facebookon közzétett tájékoztatása szerint a Sanghajból Hszian, illetve Csengtu érintésével közlekedő két járat közlekedtetését függeszti fel a légitársaság, ami heti három járat kiesését jelenti.

A Sanghaj-Hszian-Budapest járat február 6 és március 26, a Sanghaj-Csengtu-Budapest járat pedig február 4 és március 28 között nem közlekedik.

A közvetlen, heti négyszer közlekedő Sanghaj-Budapest járatot a változás nem érinti.

Szúrópróbaszerűen ellenőrzik az utasokat

Csehország pénteken az összes repülőterére kiterjesztette a prágai légikikötőben már vasárnap bevezetett, koronavírussal kapcsolatos óvintézkedéseket.

Az egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy péntek reggel óta

minden repülőtéren szúrópróbaszerűen ellenőrzik az országba érkező utasokat,

nem mutatnak-e a kínai eredetű koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket. Ugyanakkor minden repülőtéren információs pontokat létesítettek, és táblákat helyeztek el, amelyek csehül és világnyelveken részletesen tájékoztatják az utasokat, hogyan kell eljárniuk, amennyiben gyanús tüneteket észlelnek magukon.

A cseh repülőterekre érkező gépek pilótái leszállás előtt szintén tájékoztatják az utasokat, hogy mire kell számítaniuk a koronavírussal kapcsolatban.

A védőintézkedések a prágai repülőtéren eddig semmiféle gondot nem okoztak.

Prága és a kínai nagyvárosok között négy rendszeres légi járat üzemel, és hetente 12 kínai gép érkezik a cseh fővárosba. Tavaly mintegy 620 ezer kínai turista kereste fel Csehországot, és átlagban két és fél napot töltöttek ott.

A WHO nemzetközi vészhelyzetet hirdetett

Csehországban

eddig az orvosok több mint harminc személyt vizsgáltak ki, de egyiknél sem bizonyosodott be a koronavírusos fertőzés.

Andrej Babis miniszterelnök pénteken reggel a közszolgálati televízióban azt mondta: hétfőn javasolni fogja a kormánynak, hogy ideiglenesen tiltsák be a Kínából érkező gépek fogadását.

A cseh külügyminisztérium már csütörtökön leállította a vízumok kiadását a kínai állampolgároknak.

Az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtök este hirdetett nemzetközi vészhelyzetet a koronavírus miatt, ugyanakkor kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését nem ajánlotta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!