December elsejéig bezárkózik Franciaország, ami a gazdaságra - ahogy írtuk - nézve drámai hatással lesz. Erre egyébként utalt is a francia elnök. A bölcsődéket, iskolákat ugyanakkor megpróbálják nyitva tartani. Az egyetemeket bezárják, és ahol lehetséges, a távmunkát vezetik be, ismét. Teljes határzár lesz.
Teljes gyülekezési tilalom is lesz, az emberek csak dolgozni mehetnek és a legszükségesebb dolgaikat vehetik meg. Ez persze lényegét tekintve boltzárat is jelent.
A vírusról azt mondta, hogy gyorsabban terjed, mint a legpesszimistább előrejelzés volt. Egyes értelmezések szerint ez védekezés Macron részéről, más értelmezés szerint a virulógusokat bírálta, persze óvatosan.
Franciaországban naponta 40 ezer, de volt, hogy több mint 50 ezer új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napokban, a tesztek eredményére gyakran 10 napot kell várni (elsősorban Párizsban), és attól tartanak, hogy nem lesz intenzív kezelésre alkalmas kórházi ágy.
Franciaországban eddig közel 35 ezer ember halt meg koronavírusban.
A francia koronavírus-helyzet drámaiságát mutatja, hogy a Macronnal egyébként meglehetősen barátságos Le Monde tegnap délutáni számának fő címe az volt, hogy a járványt már nem tudják kontrollálni.