A Vjaszna keddi közlése szerint az elfogottak között volt egy 13 éves gyermek. A nyugdíjasok tiltakozásán fiatalok is részt vettek. A Vjaszna szerint a rendőri intézkedések során többen megsérültek.
A Litvániába menekült ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja hangsúlyozta, hogy Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök rezsimje új mélypontot ért el a nyugdíjasok elleni erőszakos fellépéssel.
Azokkal erőszakoskodnak, akik hosszú éveken keresztül a leghűségesebb szavazóik voltak
- hangoztatta.
Cihanouszkaja szerint nyilvánvaló, hogy a rezsim már csak saját tagjait védelmezi. Az ellenzéki vezető felszólította az állampolgárokat, hogy védjék meg magukat, és vessenek véget Lukasenko uralmának.
A rendőrség tömegoszlató eszközöket, a többi között könnygázt és villanógránátot is bevetett a tömeg ellen,
miután a hétfői megmozdulás résztvevői palackokkal és botokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait.
A nyugdíjasok a Függetlenség teréről az azonos nevű sugárúton a tudományos akadémia épületéig vonultak. A meneten több mint ezren vettek részt. A tiltakozók az augusztus 9-én vitatott körülmények között újraválasztott
Alekszandr Lukasenko elnök lemondását követelték. A fehérorosz műszaki egyetem térségében diákok csatlakoztak szolidaritásból a nyugdíjasok menetéhez.
Fehéroroszországban két hónapja folyamatosak a tüntetések az országot 26 éve vezető Lukasenko ellen, aki a hivatalos eredmények szerint a szavazatok 80,1 százalékát szerezte meg az augusztus 9-i elnökválasztáson.
A fehérorosz ellenzék szerint a voksolást elcsalták, és a nemzetközi közösség több tagja sem ismeri el annak eredményét.
A megmozdulásokon többen meghaltak, százak megsebesültek és ezreket őrizetbe vettek.