Döbbenetes állapotok az európai kórházakban: sok helyen nincs elég orvos, máshol napokon belül nem lesz szabad kórházi ágy sem

Barcelona, 2020. október 31. A koronavírus terjedése miatt újra bevezetett korlátozó intézkedések miatt tüntetők által felgyújtott útakadály lángol Barcelonában 2020. október 30-án éjjel. Katalóniában a hétvégére lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, és az éjszakai kijárási tilalom is érvényben van. A tavaszi karantén után ismét bezártak a vendéglátóhelyek, a mozik, a színházak és az edzőtermek. MTI/EPA-EFE/Quique García
Vágólapra másolva!
Több európai országban is a végkimerülés közelébe került az egészségügyi rendszer teljesítőképessége a koronavírus-járvány második hulláma alatt. Döbbenetes állapotok uralkodnak a nyugat-európai kórházakban: sok helyen nincs elegendő szakember, napokon belül betelnek a betegágyak, de van, ahol a rendőrség kénytelen segíteni a mentőszolgálatnak. Ezzel párhuzamosan az emberek egyre ingerültebbek, kontinensszerte rendszeresek lettek az erőszakos tüntetések.   
Vágólapra másolva!

Nehéz helyzetben az egészségügy Európában

Belgium

Az ország egészségügyi rendszere az összeomlás szélére került: Philippe Devos, a belga orvosi kamara elnöke szerint egy hét múlva elfogyhatnak a kórházi ágyak. Kiemelte: ha a fertőzések száma tovább növekedik, akkor tíz nap múlva

az orvosoknak kell dönteniük arról, hogy két beteg közül melyiknek adják az ágyat.

Devos abban reménykedik, hogy amennyiben ez bekövetkezik, akkor Németország segíteni fog. A német segítségnyújtásnak már látszanak a jelei: a különösen rossz állapotban lévő betegeket már elkezdték átvinni a szomszédos német kórházakba. A belga helyzetről reggeli cikkünkben írtunk részletesen, itt tudja elolvasni.

Bulgária

Hasonlóan súlyos problémák vannak Bulgáriában, ahol rendőrségi járművekkel segítik a mentőszolgálatok munkáját, mert nincs megfelelő számú ápoló és orvos.

Egyesült Királyság

A brit egészségügyi felügyelet két vakcinát is gyorsított eljárásban vizsgál. A szervezet elindította az AstraZeneca által fejlesztett vakcina gyorsított vizsgálatát – jelentette be a gyógyszergyártó cég. A felügyelet ezenkívül az egyesült államokbeli Pfizer oltóanyagát is gyorsított eljárás keretein belül teszteli. Kate Bingham, a brit oltóanyag-munkacsoport elnöke úgy véli, hogy

az első generációs brit Covid-19 vakcinák valószínűleg nem lesznek tökéletesek, és elképzelhetően nem mindenki számára lesznek megfelelőek.

Tömeges koronavírus-vizsgálat végzésére készül brit katona a liverpooli teniszközpont területén 2020. november 6-án. Ezen a napon kezdődik meg kísérleti jelleggel a brit kormány által meghirdetett, egész városokra és országrészekre kiterjedő tömeges koronavírus-szűrési program első szakasza az északnyugat-angliai nagyvárosban Forrás: MTI/EPA/Peter Powell

Lengyelország

Az egészségügyi rendszer elérheti kapacitásainak határait - erről Michal Dworczyk, a miniszterelnök kabinetfőnöke nyilatkozott egy rádióinterjúban. Mateusz Morawiecki kormányfő ezzel párhuzamosan arra szólította fel az állami cégeket, hogy segítsenek ideiglenes kórházakat építeni. Elmondása szerint a cél az, hogy több mint 3 ezer új ágyat tudjanak biztosítani a járványban megfertőződöttek számára.

Mint ismert, Lengyelországban olyan rossz a helyzet, hogy a varsói Nemzeti Stadionban ideiglenes járványkórházat kellett nyitni. A létesítmény konferenciatermeiben egyelőre 300 férőhellyel működik.

Németország

2-3 héten belül több beteg lesz az intenzív osztályokon, mint az áprilisi csúcson - nyilatkozta a német kórházegyesület igazgatója. A szakember úgy látja, aki három hét múlva bekerül a kórházba, már ma fertőzött.

- közölte az újabb rossz hírt.

Németországban majdnem minden tizedik egészségügyi intézmény mostanra elérte kapacitásbeli határait, vagy napokon belül el fogja érni azt. A Robert Koch Intézet oltóanyag-bizottságának elnöke szerint egyébként csak 2022-re sikerül mindenkit beoltani az országban. Thomas Mertens szerint hiába lesz a birtokukban oltóanyag, a teljes lakosság beoltása nem fog menni 2021 végéig. A több hónapja tartó tesztfázis után egyébként a tübingeni biotechnológiai cég, a Curevac bejelentette, hogy oltóanyaguk kompatibilis az emberi szervezettel. Időközben elkezdődött a második vizsgálat az oltóanyaggal, melyben 690 egészséges ember vesz részt. Kiemelték, még az év végén harmincezer résztvevővel elindítanak egy, az egész világra kiterjedő kísérletet.

Vírustagadó és karanténellenes tüntetések

Az elmúlt időszakban több országban is zavargások voltak.

Egyesült Királyság

Száz lezárásellenes tüntetőt tartóztattak le Londonban csütörtök este. Mint ismert, csütörtöktől négy hétre újból csaknem teljes zárlat lépett életbe Angliában, az országban élők csak meghatározott indokkal hagyhatják el otthonukat.

Rendőrök őrizetbe vesznek egy férfit az Egymillió maszk menete elnevezésű felvonuláson, amelyet a megszorítások, a jogok megsértése, a háborús bűnök és a korrupt politikusok ellen tartottak Londonban 2020. november 5-én. Ezen a napon négy hétig tartó kijárási korlátozások léptek életbe Angliában Forrás: MTI/AP/Frank Augstein

Franciaország

Franciaországban középiskolások tüntettek, de nem a szigorítások, hanem azok enyhe volta miatt. A középiskolások megmozdulása során iskolákat zártak el és kukákat gyújtottak fel azért, mert szerintük nem védi őket eléggé a kormány a vírussal szemben. Ahogy az Origo beszámolt róla, a rohamrendőrök gumibotokkal és könnygázzal harcoltak a gimnazisták ellen Párizsban.

Németország

Több ezer ember vett részt múlt szombaton a járványügyi intézkedések elleni tüntetésen Drezdában. Egy kisebb csoport Darmstadtban tüntetett, a rendőrség nyilatkozata szerint legalább 300-an vettek részt a demonstráción. Sokan közülük egyszerűen vírustagadók.

Több tartományban is tiltakoztak a színházak, operák, koncerttermek, valamint mozik bezárása ellen. A művészeti múzeumok igazgatói is szót emeltek a szigorítások ellen. A müncheni szigorítások elleni megmozdulások szervezői - meglehetősen abszurd módon - istentiszteletként szeretnék elismertetni a rendezvényeket. Mint ismert, ennek kapcsán nem határoztak meg maximum létszámot.

Lipcsében is tüntettek a járványügyi intézkedésekkel szemben.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt újabb szigorítások ellen tüntetnek Lipcsében 2020. november 7-én. Németországban a szövetségi kormány és a tartományi kormányok megállapodása szerint november 30-ig legfeljebb két háztartás tagjai és maximum tíz ember tartózkodhat együtt. Csaknem teljesen leállítják az idegenforgalmat és a vendéglátást, valamint felfüggesztik a szabadidő közös eltöltésére szakosodott egyéb intézmények és vállalkozások tevékenységét is Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

Olaszország

Folytatva az október végén - november elején megkezdett tiltakozáshullámot, Firenzében és Bolognában is tüntettek a napokban.

Előbbi városban legalább kétszázan tüntettek a korlátozások ellen a múlt héten. A demonstráció során a rendőrség húsz embert őrizetbe vett, mert Molotov-koktéllal, üvegekkel, kövekkel dobálták meg a rendőrséget, kukákat döntöttek fel és térfigyelő kamerákat tettek tönkre. Néhány százan Bolognában is tüntettek.

Mint ismert, Olaszországban komoly politikai válság alakult ki, miután a védekezéssel addig elkéső, baloldali Conte-kormány egymás után vezette be a szigorításokat. Több nagyvárosban is komoly zavargások robbantak ki az elmúlt hetekben, amelyek során a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel.

Spanyolország

A vírustagadó tüntetők pénteken összeverekedtek a rendőrökkel Barcelonában. Nagyjából ötven tüntető téglákkal és petárdákkal támadt a városi rendőrség tagjaira. Nem sokkal ezelőtt hétszáz ember tüntetett békésen.

A múlt hét végén hatvan embert vettek őrizetbe randalírozás, a szigorítások ellen hozott tüntetések eszkalálódása miatt. Tüntetések voltak Bilbaóban, Vitoriában, San Sebastiánban, Santanderben, Logronóban, Málagában, Barcelonában és Madridban is.

A koronavírus terjedése miatt újra bevezetett korlátozó intézkedések miatt tüntetők által felgyújtott útakadály lángol Barcelonában 2020. október 30-án éjjel. Katalóniában a hétvégére lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, és az éjszakai kijárási tilalom is érvényben van. A tavaszi karantén után ismét bezártak a vendéglátóhelyek, a mozik, a színházak és az edzőtermek Forrás: MTI/EPA-EFE/Quique García
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!