Robbanás történt egy tartályhajón a szaúd-arábiai Dzsidda kikötőjében

felrobbant hajó
A detonáció akkor történt, amikor a 80 ezer tonna kapacitású BW Rhine nevű hajó tartályából kiszivattyúzták az olajat.
Vágólapra másolva!
Valami nekiütközött egy tartályhajónak hétfőn hajnalban a szaúd-arábiai Dzsidda kikötőjében, és robbanást, majd tüzet okozott a hajón - közölte a BW Rhine nevű tankert üzemeltető Hafnia szállítmányozási vállalat.
Vágólapra másolva!

Az eset akkor történt, miközben a Szingapúrban bejegyzett, 60-80 ezer tonna kapacitású BW Rhine nevű hajó tartályából kiszivattyúzták az olajat.

A detonáció akkor történt, amikor a 80 ezer tonna kapacitású BW Rhine nevű hajó tartályából kiszivattyúzták az olajat (illusztráció). Forrás: www.marinetraffic.com

Senki nem sérült meg, és a hajó legénységének sikerült eloltania a tüzet

- írta a cég a honlapján közzétett közleményében. A hajótest azonban megsérült.

Ha került valamennyi olaj a tengerbe, akkor is mennyisége minimális, a szintjelző nem mutat változást

- tették hozzá. Egyelőre nem lehet tudni az eset okát, de az AP hírügynökség emlékeztetett, hogy novemberben támadás ért egy szaúdi olajterminált, és Rijád vádja szerint ez a jemeni húszi lázadók tette volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!