Izraelben 94%-osra mérték a Pfizer-vakcina hatékonyságát
![koronavírus, Kistarcsa, Magyarország, vakcina](https://cdn.origo.hu/2023/12/nwUDnQ2VIkP8kCPeDH2T8lZu1DQI56nFiAYaPhENBtM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2NzcyMjUzODMyMzQ2MjI5ZTA0Yjg5YzI4MjFkMDQy.webp)
Izraelben csaknem 600 ezer embernek adták már be a Pfizer oltóanyagát, és ennek során bizonyítást nyert, hogy a vakcina - amelyet két lépcsőben kell beadni - már az első adag után is 62 százalékos valószínűséggel védi meg az embert a súlyos megbetegedéstől, a második után pedig 94 százalékos valószínűséggel. A haláltól pedig az első adag beadása után két-három héttel 72 százalékos biztonsággal védi meg az embert. Ezek a hatékonysági adatok igazak mind a 70 éven felüliekre, mind a fiatalabbakra.
Két amerikai orvos, akik szintén vakcinakísérleteket végeztek, de az izraeli tanulmányban nem vettek részt, az AP hírügynökségnek azt mondták: ezek az eredmények biztatók abból a szempontból is, hogy a második adag oltóanyag beadható akár később is, amint ezzel Nagy-Britanniában már kísérleteznek, nem pedig három hét után, ahogy a legtöbb országban csinálják. Valamint nagyobb a valószínűsége annak, hogy elég egy adag is azoknak, akik már átestek a betegségen, amint ezzel Franciaországban kísérleteznek.
A tanulmány a Pfizer vakcinájának csak a hatékonyságáról szól, a biztonságosságáról nem, de utóbbival kapcsolatban eddig egyik országban sem merült fel probléma - jegyezte meg a Reuters.