Szijjártó Péter üdvözölte az orosz-amerikai atomalkut

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. január 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a GE Healthcare beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. január 14-én. A GE 3,3 milliárd forintos beruházással bővíti a budapesti és szegedi digitális egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó központjait, a kormány ehhez 675 millió forint támogatást biztosít. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Üdvözölte az orosz-amerikai atomalkut csütörtöki Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter felidézte, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország szerdán megállapodott a nukleáris fegyverek számának féken tartásáról rendelkező START Egyezmény hatályának meghosszabbításáról.

- tette hozzá.

– Mi, akik itt élünk Közép-Európában, tisztában vagyunk történelmünk tapasztalataival: minél inkább kiegyensúlyozott, korrekt viszonyt ápol egymással Nyugat és Kelet, annál nagyobb biztonságban tudhatjuk térségünket (...) – fogalmazott a politikus.

Végül kifejezte reményét, hogy sok hasonló megállapodás "szegélyezi" majd a jövőben a nemzetközi együttműködés útját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!