Papás-papást és mamás-mamást is játsszanak, erre buzdítanak 6 éves gyerekeket Belgiumban

Korlátlanul beleszólhatnak Soroshoz köthető civil szervezetek és más NGO-k Belgiumban a 6 éves gyerekek szexuális nevelésébe. És ez a nevelés alapvetően LMBTQ-érzékenyítés. Az egyik legismertebb belga kézikönyv arra oktatja a kisiskolásokat, hogy nem feltétlenül kell papás-mamást játszani. Lehet például papás-papást is. A belga kisgyermekeket már óvodáskortól „érzékenyítik" - és nem a szülők. Állandósult, hogy óvodákba bevihető könyvekben szexualizálják a mesék világát is. Ez után következik a kötelező iskolai „felvilágosítás". Már 6 éves kortól.

Belgium a nyugat-európai liberális demokráciákhoz képest is jóval megengedőbb az úgynevezett LMBTQI+ ideológia népszerűsítésében. Ha úgy tetszik, az ideológia szélsőségesen liberális változatával találjuk szembe magunkat.

Belgium nemzeti lobogója és az LMBTQ-mozgalom szimbóluma Forrás: Shutterstock

Ha azt nézzük, hogy

Belgiumban például az eutanázia mindkét formája (aktív és passzív) lassan már 20 éve engedélyezett, és egy komoly társadalmi vitát követően 2014-ben a kiskorúak részére is megnyitották ezt a lehetőséget,

akkor túl sok meglepetésre már ne számítsunk.

2003. január 1-jén, Hollandia után, ahol két évvel korábban már engedélyezték, a világon a második országként törvénybe iktatták az azonos neműek házasságát.

2006 óta az azonos nemű párok gyermek-örökbefogadási jogát is elismerték Belgiumban, sőt, ellentétben például a szomszédos Franciaországgal,

a béranyaság intézményét is tolerálják. Ezt úgy teszik, hogy a „jogalkotó hallgat", azaz semmilyen jogszabályt nem alkotott a béranyaságra, így aztán az szabadon gyakorolható.

A béranyaságot népszerűsítő oldalak szerint egy gyermek „ára", a járulékos költségeket is figyelembe véve, 60-180 ezer euróra tehető (21-63 millió forint).

2018 óta a korábban szigorúbb (többek között pszichiátriai nyomon követést vagy orvosi feltételek teljesítését előíró) szabályokkal ellentétben, lényegében

egy hatóságok előtt tett nyilatkozatra redukálták a nemváltás és az ezzel járó névváltoztatás eljárását, azaz egy egyszerű nyilatkozat elegendő ahhoz, hogy valaki megváltoztassa az úgynevezett biológiai nemét, és ez az önállóan élő („emancipált") belga és nem belga kiskorúak részére is igaz.

A még családjukban élő kiskorúak részére az eljárás némileg szigorúbb, 16 éves korban, szülői felügyelet mellett, orvosi indokolással lehet csak nemet változtatni. Ugyanakkor a civil szervezetek már 14 éves korú gyerekek körében is népszerűsítik a nemváltást.

Az LMBTQ-mozgalom szimbóluma, a szivárványos zászló Brüsszelben Forrás: Shutterstock

A szélsőségesen liberálisnak tekinthető szabályok miatt sem lepődhetünk meg azon, ha az LMBTQI+ kérdései, ügyei

szemmel láthatóan jelen vannak a belga oktatási rendszerben, a könyvpiacon, és persze az interneten,

vagy a nyílt propagandát folytató, sokszor a Soros-hálózathoz köthető civil szervezetek „érzékenyítő" kiadványaiban.

A Terrafemina, egyébként francia, de Belgium francia ajkú régiójában is népszerű feminista platform, 7 olyan könyvet is ajánl kifejezetten kiskorúaknak, amelyek „érzékenyítenek". Köztük van a Jonas című könyv is, amely még felnőttek számára is enyhén szólva nehezen követhető szerelmi szálak történetét írja meg: főszereplője Louve, aki kislányként éli diákhétköznapjait fiútestvérével, Jonasszal, teljes békében, szeretetben, amíg közéjük nem áll egy titokzatos 3. személy, William.

Louve szerelmes lesz Williambe, miközben William Louve fiútestvérébe, Jonasba szeret bele.

Hello, je viens de publier ma chronique de Jonas par Lily Arcoeur aux éditions @HugoNewWay.
Il sort aujourd’hui
Lien de ma chronique : https://t.co/XCRhNna8qIpic.twitter.com/MGFCYVOwre

— cam (@booksftcam) February 11, 2021

A Terrafemina szerint a könyv egyik nagy erénye, hogy nemcsak „generációs hangot" üt meg a regény (homoszexualitás tinédzser korban), hanem a családi konfliktusokra is rámutat. Jean-Loup Felicioli „Je suis Camille" (Kamilla vagyok) című könyvében

egy olyan kislány történetét meséli el, aki fiútestben él, azaz a transzszexualitás kérdéseit boncolgatja. Ezt a könyvet már 8 éves korhatár fölött ajánlott olvasmányként hirdetik.

#Lacauselit#EditionsSyros Je suis Camille, Jean-Loup Felicioli (par Yasmina Mahdi)https://t.co/DGZimamgRgpic.twitter.com/ymLwSgwUDo

— La Cause Litteraire (@LaCauselit) October 25, 2019

Lisa Mandell „Princesse aime princesse" (Hercegnő hercegnőt szeret) című könyvében a leszbikus és queer kapcsolatokat elemzi egy 16 éves kamaszlány álmain keresztül.

Belgium a képregények hazája, szinte nincs olyan belga felnőtt, akinek az otthonában ne lennének képregények, de egészen biztos, hogy találunk legalább egy példányt a világhírű képregényíró, Hergé „Tintin kalandjai" sorozatából. Nem véletlen, hogy az LGBTQI + világot gyerekeknek szánt képregények is bemutatják.

Részlet a Tintin kalandjai című sorozat amerikai filmváltozatából Forrás: Rotten Tomatoes

A „Je suis qui, Je suis quoi" („Ki vagyok, mi vagyok") képregény alapvetően a genderérzékenyítés egyszerűsített „kézikönyve", és bármilyen következtetést is vonnánk le a képregényhőst végigkövető bizonytalanságból („Fiú" vagy „Lány" vagyok, hezitálok, hezitálok"), a végső következtetés mindig az, hogy „az lehetsz, aki akarsz".

A „genderérzékenyítés" egyik fontos terepe Belgiumban az oktatás.

Vegyünk egy regionális, Belgium francia ajkú régiójában működő példát. A homoszexualitás és biszexualitás megismertetését célul kitűző „Arc-en Ciel Wallonie" (Vallon Szivárvány Egyesület) civil szervezet

34 különböző projektet indított az LMBTQI+ közösségek láthatóságának és megismerésének növelése céljából.

Legfontosabb céljuk az, hogy különböző „eszközöket" adjanak azok kezébe, akik már tagjai LMBTQI+-közösségeknek, vagy „leendő tagjai lesznek", vagy csak az a céljuk, hogy erre tanárként (ismét az Európai Unió közkeletű kifejezésével élve) „érzékenyítsék" a közösséget.

Ahogy honlapukon is fogalmaznak, „érzékenyítésre alkalmas eszközöket dolgoztunk ki az általános iskola alsó, felső tagozata és a tanárok számára is, hogy biztonságosabb és inkluzívabb környezetet alakíthassunk ki mindenki számára, és a „gendersokszínűségre" érzékenyítsünk. (Az „inkluzív" kifejezés az Európai Bizottság egyik gyakran alkalmazott kifejezése, felbukkan szinte minden kereskedelmi megállapodásban, jövőképre vonatkozó nyilatkozatban,

az uniós jogszabályok dzsungelében, és ezekben legalább annyiszor szerepel, mint mondjuk a „szocialista realizmus" a korábbi marxizmus-leninizmust hirdető, „létező szocializmusnak" kikiáltott közép-európai rezsimek politikai propagandájában.

Az inkluzív kifejezés gyakori az LMBTQI+-szakzsargonban is, szó szerint „magában foglalót" jelent, de jelen esetben inkább a befogadásra esik a hangsúly.)

„Nem szükséges, hogy e téma iránt csak a transzgender tanulók érdeklődjenek, legyünk akár cisz-, transzgenderek, férfiak, nők, vagy nem binárisak (se férfi, se nő), identitásunkhoz mindannyian egyedien és személyesen viszonyulunk, így mindannyian érintve vagyunk abban, hogy biztonságos és inkluzív környezetet alakítsunk ki",

olvasható az említett regionális szervezet oldalán.

Forrás: Twitter

Ezt követően a civil szervezet számos „eszközt bocsát" a kisiskolások és a felső tagozatosak vagy gimnazisták részére. Érdemes belenézni az „érzékenyítő", kisiskolásoknak (6-10 éves korosztály) szánt, szinte meseszerű „eszközbe". „Mióta kisbaba vagy, azt állítják, hogy te fiú vagy, vagy lány. Azt állítják, hogy miután te fiú vagy, te szuperhős akarsz lenni, cégvezető, sőt, talán ügyvéd. Miután te lány vagy, neked azt mondták, hogy hercegnő akarsz lenni, vagy anya, esetleg ápolónő. De lehet, hogy azt is mondták, lehetsz bármi, akár fiú vagy, akár lány. Ez talán igaz, de lehet, hogy úgy érzed, hogy olyan dolgokat mondanak neked, amelyek egyáltalán nem érdekelnek. Ez is lehetséges. Csak te tudhatod, hogy ki vagy, és mit tervezel. Ezzel csak azt akarjuk mondani, hogy

a felnőttek szeretik az embereket beskatulyázni, szerintük a rózsaszín a lányoké, a kék szín a fiúké. A lányok babáznak, a fiúk autóznak. Vagy szerintük a lányok sokat beszélnek, a fiúk meg verekednek.

Lehet, hogy ez igaz, lehet, hogy nem.

Ami fontos, hogy jogod van ahhoz, hogy az légy, aki lenni akarsz, és papás/mamást vagy mamás/mamást, vagy épp papást/papást játsszál, ha ezt akarod.

Úgy tűnik, hogy vannak szabályok arra nézve, hogy ki az igazi „lány" vagy „fiú", de ez nem igaz. Ez nem több mint a felnőttek véleménye, és normának nevezzük.... Nincsenek igazi lányok vagy fiúk. Úgy öltözködünk, ahogy akarunk, azt játszhatunk, amit akarunk, az iránt érdeklődhetünk, amit csak akarunk, lehetünk lányok, lehetünk fiúk, vagy a kettő között, ahogy azt érezzük".

A civil szervezet szintet ugrik, amikor a középiskolások „érzékenyítő" eszközeit mutatja be, itt ugyanis, ahogy fogalmaznak, „sokkal konkrétabbnak és példákkal alátámasztottnak kell lenni". Az ő esetükben (14-18 éves korosztályról van szó) már pontosan el is magyarázzák, hogy mi mit jelent az LMBTQI+-világban. Például azt, hogy nemcsak férfiak vagy nők vannak, hanem léteznek interszexuálisok is, olyanok, akiknek nehéz, vagy nem is lehet a pontos nemét meghatározni, vagy olyanok, akik „nőiesek", „férfiasak", androgünök (mindkettő) vagy átmenetiek... Kommunikációjukban mintegy kedvet próbálnak csinálni a nemváltáshoz is.

A fiatalkorú diákok „érzékenyítése" tanúvallomásokkal folytatódik, amelyekben eredetileg lánynak született, később nem binárisssá vált személy beszél, vagy egy fiúnak született, de 13 éves korában lánnyá változott iskolás tesz vallomást.

(A szervezet 2019-es Pridera készített animációs meséje)

Laissez-vous emporter dans la vie de La Princesse Particulière. #AllforOne https://t.co/nogO18nNnk

— Arc-en-Ciel Wallonie (@ArcenCielW) April 3, 2019

A legtöbbször a Soros-hálózathoz kötődő civil szervezetek munkatársai bármikor felvehetik az iskolákkal a kapcsolatot „érzékenyítés" céljából. A program szerint animációs játékok és animátorok segítségével világosítják fel a diákokat:

elmondják, hogy hol érhetik el az LMBTQI+-közösségekre vonatkozó internetes platformokat, az egyesületeket, képviselőiket, majd levetítenek egy „érzékenyítő" kisfilmet abból a célból, hogy a diákok kérdéseit orientálják, és ezután egy kérdés-felelet foglalkozás következik. Az óra végén „érzékenyítő" kiadványokat népszerűsítenek, szórólapokat osztogatnak.

Ezt követően az osztályfőnök e-mailen számol be az „érzékenyítés" eredményéről, utókövetéséről és a civil szervezet minden további "segítséget" megad a tanároknak, hogy egyrészt még „mélyebbre" ássanak a témában, vagy hogy más osztályokban is „érzékenyítsenek". A gyakorlat azt mutatja, hogy az „érzékenyítő" foglalkozások már szeptemberben elkezdődnek, és az egész tanévben folytatódnak.