A vállalat vezérigazgatója, Ed Bastian kiemelte, hogy a dolgozók 75 százaléka már felvette az oltást, az új díjjal pedig tovább szeretnék növelni az oltakozási kedvet, hiszen egyre jobban terjed a delta variáns, ami komoly aggodalomra ad okot.
Bastian kiemelte: ugyan hálásak vagyunk az eddig elért teljesítményért (az oltás terén), de az újonnan megjelenő vírusvariáns miatt még mindig sok munka áll előttünk.
Bastian hozzátette, hogy sokan kivárásra játszanak, vagy az FDA teljes körű engedélyére várnak, azonban már az utóbbi sem lehet kifogás, hiszen az FDA a héten bejelentette, hogy a Pfizer-oltóanyag a teljes körű engedélyt is megszerezte.
A Delta vezérigazgatója kiemelte, hogy egy átlagos Covid-beteg ellátása 50 ezer dollárba kerül, a vállalatnak pedig valamilyen módon finanszírozni kell azt a kockázatot, amit az oltatlan dolgozók jelentenek.
Szeptember 13-tól a cég heti rendszerességű tesztelést vezet be, míg az új 200 dolláros havi egészségügyi díj november 1-től lép életbe.
Ezzel a Delta az első olyan légitársaság az Egyesült Államokban, amely financiálisan bünteti az oltatlan dolgozóit, azonban olyan messzire nem mentek, mint a United, ahol kötelezővé tették az oltás felvételét a munkavállalók számára. A United nemrég jelentette be, hogy október 25-ig mind a 67 ezer dolgozójának fel kell vennie az oltást.