Az 1929-es tőzsdekrach és az ezt követő gazdasági világválság az amerikai flotta fejlesztéseit is visszavetette. Bár a tengeralattjárósok megkapták a high tech fegyvert, a Mk. 14 jelzésű torpedót,
sosem gyakorlatozhattak vele élesben,
mert túl drága volt.
A torpedó darabja 10 ezer dollárba került, miközben egy átlagos autó ára 800 dollár volt.
Így amikor 1942-ben, Pearl Harbor lebombázása után az Egyesült Államok hadba lépett Japán ellen, senki nem tudta, hogy a csúcsfegyver ócskavas. A későbbi tesztek kimutatták, hogy az Mk. 14 az esetek 70 százalékában vagy túl mélyen halad, vagy nem találja el a célt, vagy ha eltalálja, a robbanófej csődöt mond.
Az USS Tinosa nevű tengeralattjáró egy teljes napon át próbálta elsüllyeszteni a japán Tonan Maru nevű tankhajót 1943-ban.
Tizenöt Mk. 14 torpedót lőttek ki a hajóra, ebből tizenkettő talált, de csak egy robbant fel. A japán tartályhajó végül elmenekült.
Egy másik esetben a Seawolf négy Mk. 14-et lőtt ki hiába egy japán csapatszállítóra. A kapitány ekkor a régi, első világháborús Mk. 10-essel célozta meg az ellenséget, és az felrobbant az első találatkor. De nem ez volt a Seawolf első kiábrándító ütközete. Korábban
egy alkalommal nyolc új torpedót lőtt ki japán hadihajóra, amelyek közül hét mellément, ami pedig talált, nem robbant fel.
A Thresher parancsnoka, William John "Moke" Millican korvettkapitány azt mondta a befulladt torpedókról:
vicc, hogy egy csattanással akarjuk elsüllyeszteni a japánokat.
A torpedó tehát használhatatlan volt.
A pletyka szerint volt olyan japán hajó, amely egy, az oldalából kiálló, fel nem robbant amerikai torpedóval tért vissza kikötőbe.
Ráadásul volt egy életveszélyes hibája is: a kilövés után hajlamos volt egy nagy kört tenni, és megcélozni a kiindulási pontot, a tengeralattjárót. Legalább 24, de egyes kutatások szerint 30 esetben fordult elő, hogy a Mk. 14 elkezdte üldözni az őt kilövő tengeralattjárót.
Cikkünk folytatódik a következő oldalon!