Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az elmúlt tíz évben az Európai Bizottság által kiadott dokumentumok a fosszilis kitermelési kapacitások és hagyományos energiatermelési módok szisztematikus leépítése, valamint a lakossági energiaárak deregulációja irányába terelték a tagállamokat.
A törekvések mögötti elképzelés, hogy a hagyományos technológiák erőltetett kivezetésével rá lehet kényszeríteni az ellátási lánc szereplőit, hogy fokozott tempóban álljanak át megújuló alapú termelésre. A dereguláció pedig – Brüsszel várakozásai szerint – az árjelzéseken keresztül rugalmasabbá teszi a rövid távú energiakeresletet, ami segíti az időjárásfüggő (és emiatt kiszámíthatatlan) technológiák rendszerintegrációját, hosszú távon pedig a magasabb tarifákon keresztül ösztönzi a háztartásokat energiaigényeik radikális csökkentésére.
A jelenlegi energiaválság azonban egyértelműen rámutat, hogy mindkét megközelítés hibás.
A brüsszeli iránymutatások olyan mértékű nem várt társadalmi károkat okoznak, amelyek veszélybe sodorják a közösség klímavédelmi törekvéseinek társadalmi elfogadottságát.
A kitermelési és hagyományos energiaátalakítási kapacitások leépítésének hatására az Európai Unió importkitettsége jelentősen megnövekedett, és így teljesen kiszolgáltatottá vált más nagyrégióknak, valamint a világpiaci folyamatoknak.
A lakossági árak deregulációja és a tarifák növekedése pedig a vártnál jóval rugalmatlanabb kereslettel találkozott, így a tendencia nem az energiaigények csökkenését, hanem a háztartások terheinek drasztikus emelkedését eredményezte, ami egyre súlyosabb társadalmi feszültségeket okoz.
Bár a kialakult helyzet egyértelműen rámutat az európai energiapiac strukturális problémáira, a bizottsági vezetők a válságból nem azt a következtetést vonták le, hogy a hibás megközelítéseiken változtatni kell, hanem éppen ellenkezőleg, azokat a jövőben fokozni szükséges. Különösen aggasztó, hogy Brüsszel továbbra is ragaszkodik ahhoz a javaslatához, ami egy új központi kvótakereskedelmi rendszer bevezetésén keresztül tovább terhelné a lakosság épületeihez és közlekedéséhez kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátást, növelve ezzel az egyébként is példátlanul magas energiaárakat.
A Századvég 2021-es Európa Projekt kutatásának eredményei alapján az európai polgárok elutasítják a brüsszeli törekvéseket: a magas energiaárakat és az ellátási kockázatok növekedését egyre nagyobb problémának tartják, a döntéshozóktól pedig a közösség saját ellátási kapacitásainak megerősítését várják.
Ráadásul a kutatás adatfelvételére 2021. augusztus 1. és szeptember 15. között került sor, így a válaszok az emberek energiaválságot megelőző aggályait és igényeit tükrözik, amelyek a kialakult helyzet hatására az elmúlt hetekben vélhetően tovább fokozódtak.
Azáltal, hogy a legtöbb tagállam deregulálta energiaárait, megszűntek azok a hatósági védelmi mechanizmusok, amelyek korábban megóvták a háztartásokat a piaci változások okozta kockázatoktól.
Mivel az elmúlt tíz évben az Unió országainak többségében vásárlóerő-paritáson is növekedtek a lakossági energiaárak (azaz azok egyre nagyobb terhet jelentenek a háztartásoknak), a magas tarifák fenyegetettsége markánsan megjelenik az emberek mindennapjaiban.
A hagyományos ellátási kapacitások kivezetésének és a hatósági kontroll leépítésének együttes következménye, hogy az államok mozgástere a magas árkörnyezet és a potenciális piaci sokkok enyhítésében egyre kisebb, és ezt az emberek az emelkedő energiaárak révén saját bőrükön is tapasztalják.
A kutatás eredményei alapján az európai polgárok 43 százaléka nagyon vagy rendkívül tart attól, hogy az országában sok embernek túl drága lehet az energia, és az emberek további 35 százalékában valamennyire jelen van ez a félelem. Azoknak az aránya, akik nem nagyon vagy egyáltalán nem tartanak a magas tarifáktól, mindössze 18 százalék. A félelem azokban az országokban, amelyek ellenálltak Brüsszel deregulációs törekvéseinek és megőriztek (vagy újra bevezettek) valamilyen hatósági védőhálót, jóval kisebb. Magyarországon például, ahol az árak hatóságilag rögzítettek, az emberek kevesebb mint harmada tart nagyon vagy rendkívül a drága rezsiköltségektől, és közel ugyanekkora arány nem nagyon vagy egyáltalán nem fél az árak emelkedésétől.
Azoknak az európaiaknak az aránya, akik rendkívül tartanak a magas áraktól, kétszeresére növekedett az elmúlt öt évben, az egyáltalán nem és nem nagyon kategória válaszadóinak aránya pedig csaknem 10 százalékkal csökkent.
Ezzel szemben Magyarország esetében a folyamatok kedvezően alakultak: az egyáltalán nem félők hányada az öt évvel korábban mért arány kétszeresére emelkedett.
Regionális összevetésben az elmúlt húsz évben Európában ritkák voltak az ellátási problémák, ennek megfelelően az európai polgárok általános bizalma az energiaszektorban is viszonylag magas. A kutatás eredményei alapján áramkimaradások előfordulásától a válaszadók 46 százaléka egyáltalán nem vagy nem nagyon tart. Fontos figyelmeztetés azonban, hogy az öt évvel korábbi ESS-kutatás elégtelen kínálat okozta áramszünetekre vonatkozó kérdésére adott válaszokhoz viszonyítva az európaiak bizalma jelentősen romlott: a két kedvező kategória hányada összesen 10 százalékkal csökkent, megnövelve ezzel a valamennyire és rendkívül tartós kategóriák arányait.
Noha a bizottsági iránymutatások nyomán leépülő hagyományos és felépülő időjárásfüggő megújuló kapacitások okozta időszakos kínálati szűkületek egyelőre csak az ártüskék gyakoriságának növekedéséhez vezettek, az európai állampolgárok érzik annak kockázatát, hogy a törekvések további fokozása – előbb vagy utóbb – az ellátásuk biztonságát is fenyegetheti.
Figyelemre méltó, hogy leginkább a magyarok bíznak a villamosenergia-ellátás biztonságában: a válaszadók kétharmada egyáltalán nem vagy nem nagyon tart áramkimaradásoktól (ráadásul az előbbi kategória hányada az öt évvel korábbi ESS-eredményekhez képest kétszeresére növekedett), továbbá azoknak az aránya, akik rendkívül félnek a nem várt események előfordulásától, hibahatáron belül van.
Magyarország energiapolitikájának kiemelt prioritású célkitűzése az ellátásbiztonság, ezért az elmúlt évtizedben egyfelől megerősítette azokat a hatósági mechanizmusokat, amelyeken keresztül a célkitűzése teljesülését képes garantálni, másfelől megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy energiamixében egyre nagyobb arányban megjelenő megújuló termelőegységek mellett rendelkezésre álljanak a szükséges kiszámítható (elsősorban nukleáris) kapacitások is. És bár az időjárásfüggő termelés térnyerése, valamint a magas importarány – a legtöbb európai országhoz hasonlóan –
Magyarország számára is jelentős kihívásokat okoz, a magyar energiapolitika jellemzően tartózkodik a gyors és radikális beavatkozásoktól, helyette egyensúlyteremtő módon igyekszik teljesíteni klímavédelmi vállalásait.
A megfontolt attitűd pedig a magyar polgárok biztonságérzetét is növeli.
A hagyományos energiahordozók kitermelési és átalakítási kapacitásainak erőltetett leépítésére irányuló bizottsági törekvés gyengíti Európa önellátási képességét. A kivezetés üteme jelentősen meghaladja az energiaigények csökkenésének és az alternatív megoldások bevezetésének sebességét, így a közösség keresletének egyre nagyobb részét kénytelen importból fedezni. A kedvezőtlen tendencia következményeképpen az árak növekednek, és az energiaintenzív gazdasági tevékenységek versenyképessége csökken, ami a tovagyűrűző hatásokon keresztül olyan stratégiai ágazatok kibocsátásait is veszélybe sodorhatja, mint például az élelmiszeripar.
A koronavírus-járvány és az egyre mélyülő energiaválság fontos tanulsága, hogy kedvezőtlen globális környezetben a stratégiai ágazatok kiszolgáltatottsága jelentős fenyegetést jelenthet az egész közösség számára. A kutatás eredményei egyértelműen rámutatnak, hogy az európaiak a saját kapacitások visszaépítését várják el a döntéshozóktól: a válaszadók 88 százaléka fontosnak tartja, hogy a stratégiai termékek esetében az országa ne szoruljon rá másokra.
A robusztus társadalmi elvárás nem egyeztethető össze Brüsszel radikális átalakulást sürgető energiapiaci víziójával. A tagállamok vezetőinek – a választóiktól kapott mandátumuknak megfelelően – képviselniük szükséges országuk állampolgárainak igényeit és érdekeit, ez azonban a jelenlegi európai szakpolitikai környezetben nem, vagy erősen korlátozottan tud érvényesülni.
A vezetők feladata tehát nem a brüsszeli vízió megvalósítását szolgáló intézkedések fokozása, hanem éppen azok megváltoztatása az európai polgárok elvárásai alapján.
