Soros Györgyről kérdezték az amerikai külügyminisztert a Kongresszusban

Horizontal SUMMIT US Secretary of State Antony Blinken listens during a  climate change virtual summit from the East Room of the White House campus April 22, 2021, in Washington, DC. - President Joe Biden on Thursday sharply ramped up US ambitions on slas
Antony Blinken
Vágólapra másolva!
Egyre több jel utal arra, hogy Soros Györgynek köze volt Sali Berisha volt albán miniszterelnök megbuktatásához. Többek között erről és a Soroshoz fűződő viszonyáról is kérdezték a Kongresszusban Antony Blinken amerikai külügyminisztert - írja a Tűzfalcsoport blogja.
Vágólapra másolva!

Pamela Geller, az izraelpárti The American Freedom Defense Initiative nevű szervezet elnöke leplezte le nemrégiben az amerikai külügyminszter szoros kapcsolatát Sorossal. Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere májusban személyes szankciókat jelentett be a korábbi albán elnök (1992-1997) és miniszterelnök (2005-2013), Sali Berisha ellen korrupció miatt, és kitiltotta őt, gyermekeit és feleségét az Egyesült Államokból. Berisha a Demokrata Párt nevű jobbközép politikai párt élén állt, amelyet 1990-ben alapítottak. A hetvenhat éves albán politikus, aki mindkét Bush szövetségese volt, jelenleg ellenzéki képviselő, az országot az albán Szocialista Párt vezeti.

Korábban az olasz nyelvű Albania News Soros Györgyről írt az albán köztársasági elnök kijelentése kapcsán. Számos elemző szerint az albán Strache-ügy robbant ki, amely miatt egy hónapja szervezik a tüntetéseket Edi Rama szocialista miniszterelnök ellen. A politikai instabilizálódás nyomán az ellenzék bojkottálta, az államfő pedig törölte a június 30-i önkormányzati voksolást, ám azt végül a kormányfő utasítására mégis megtartották. Ilir Meta államfő egyenesen „Albániát destabilizáló célokról" tett nyilatkozatokat, amelyekben sokan szuverenista árnyalatot véltek felfedezni. Albániában egyre szilárdabban van jelen az a politikai álláspont, hogy az amerikai milliárdos, Soros György áll a háttérben és destabilizálja az országot.

Blinken közleményében és Twitter üzenetében kijelentette, hogy Berisha a második kormányzati időszakában korrupt cselekményekben vett részt, például közpénzekkel való visszaélésekben és hivatali folyamatokba való beavatkozásban, beleértve hatalmának saját javára szolgáló felhasználását és politikai szövetségeseinek és családjának gazdaggá tételét.

Az állításokat alátámasztó bizonyítékokat azonban nem csatoltak. Berisha kijelentette, hogy „nulla bizonyíték" áll rendelkezésre a korrupciós vádakra, és az amerikai kitiltás a Soros által támogatott üzletekből származó „téves információkon" alapult. Berisha mindezért Sorost okolja, és bizonyítani fogja, hogy „nincs megfelelő bizonyíték ellene". Ezenkívül felhívta a Biden-kormányzatot, hogy amennyiben rednelkeznek bizonyítékkal, mutassák be.

- jelentette ki a volt albán kormáyfő.

Berisha 2017-ben azt mondta, hogy Soros a „nagy barátból" „nagy veszély" lett az albán nép számára.

- magyarázta.

Berisha a the Washington Timesnak elmondta, hogy a Soros által támogatott civil szervezetek már 2017 óta ellene szítanak, emiatt nyilvánosan elutasította a szerb - koszovói határ módosítására vonatkozó javaslatokat. A volt albán miniszterelnök ellenezte azokat a területi csereügyleteket, amelyeket a Soros által támogatott civil szervezetek akartak, mert úgy vélte, hogy ezek etnikai erőszakhoz fognak vezetni, hozzátéve, hogy „a határok megváltoztatása a lakosság megtisztulását és eltolódását jelenti". Azt is állította, hogy a területi csereügyletek amerikai támogatását Soros által támogatott csoportok szervezték, Edi Rama miniszterelnökkel együttműködve.

Soros Györgyhöz fűződő viszonyáról kérdezték az amerikai külügyminisztert.

Forrás: AFP//Brendan Smialowski

Lee Zeldin szövetségi republikánus képviselő a Soros-kapcsolatra hivatkozott, amikor Blinkent faggatta a külügyi bizottság júniusi ülésén a meghozott drasztikus szankciókról.

- kérdezte Zeldin.

Blinken tagadta, hogy kommunikációt folytatott volna Sorossal, de azt mondta, nem beszélhet senki más helyett a külügyminisztériumban.

Blinken azt mondta, hogy minden megfelelő protokollt betartottak, miközben semmilyen bizonyítékot sem szolgáltatott a korrupciót illetően. A volt albán miniszterelnök állítólagos korrupciójáról szóló tények Külügyminisztériumnak való közléséért a Kelet-Nyugati Menedzsment Intézet felelős. Az Intézetet Delina Fico vezeti, aki a Civil Társadalom Alapítvány igazgatója. A Kelet-Nyugat Menedzsment Intézet egyike a két Soros által létrehozott szervezetnek (a másik a Közép-európai Egyetem), amelyet „állandó intézményként képzel el". Fico-t eljegyezte Edi Rama albán szocialista elnök, majd egyik legközelebbi szövetségese Bledi Çuçi vette feleségül.

Egyértelmű, hogy Blinken nem beszélhet mások nevében, amikor Soroshoz, vagy akár saját apjához fűződő kapcsolatairól beszél. Antony apja, Donald Blinken és felesége, Vera finanszírozták a Soros Közép-európai Egyetemén lévő Nyílt Társadalom Archívumot, amely magyar történelmi dokumentumok digitális gyűjteményét tartalmazta. A Soros Foundations Network egyik 2002-es jelentésében Blinken apja szerepel a CEU kuratóriumában.

Donald Blinken 1994 és 1998 között az Egyesült Államok magyarországi nagykövete volt, feleségével igen szoros kapcsolatban álltak az akkori szocialista kormányzattal

A Hungarian Spectrum nevű blog, amely adományozói között Soros is szerepel, Blinkent a 2020-as választások után potenciális külügyminiszterként ünnepelte, kiemelve, hogy „Magyarországot nem felejtik el a következő négy vagy nyolc évben Washingtonban". Miután Blinken megkapta a pozíciót, a Magyar Nemzet ezt az eseményt remek hírnek nevezte Soros György számára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!