Érvényes a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése
2021. november 04. 13:35
Marosvásárhely, 2018. március 10.
A székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés résztvevői Marosvásárhelyen, a székely vértanúk emlékművénél 2018. március 10-én.
MTI Fotó: Boda L. Gergely
Vágólapra másolva!
Immár hivatalosan is elismertté vált a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének a sikeressége - jelentette be csütörtökön Izsák Balázs, a polgári kezdeményezés bizottságának a képviselője, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Izsák Balázs azután tette a bejelentést, hogy szerdán a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság több mint 774 ezer - magyar állampolgároktól gyűjtött - támogató aláírás érvényességét ismerte el. Az SZNT elnöke az MTI-nek elmondta:
ezzel a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének mindkét érvényességi feltétele teljesült.
Az Európai Unió tagállamainak az illetékes hatóságai több mint egymillió aláírás hitelességét ismerték el, és hét tagállamban -
Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Írországban, Belgiumban, Spanyolországban és Litvániában
- sikerült a küszöbértéket meghaladó aláírás hitelességét elismertetni.
Marosvásárhely, 2018. március 10. A székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés résztvevői Marosvásárhelyen, a székely vértanúk emlékművénél 2018. március 10-én. MTI Fotó: Boda L. Gergely Forrás: MTI/Boda L. Gergely
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!