Magyarország a Türk Tanáccsal közösen 500 ezer vakcinadózist adományoz afrikai országoknak

SZIJJÁRTÓ Péter
Melník, 2021. július 20. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az osztrák-cseh-magyar-szlovák-szlovén külügyminiszteri találkozón a közép-csehországi Melníkben 2021. július 20-án. MTI/EPA/Martin Divisek
Vágólapra másolva!
Magyarország, Törökország és Azerbajdzsán a Türk Tanács koordinálásával 500 ezer vakcinadózist adományoz a leginkább rászoruló afrikai országoknak, így támogatva a védekezést a koronavírus-járvány ellen - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Isztambulban.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a Magyarország által felajánlott 200 ezer Sinopharm-vakcinadózis átadásán hangsúlyozta, hogy a negyedik hullám a vártnál keményebben sújtotta a világot, és

A politikus hozzátette, hogy

Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

A tárcavezető kijelentette, hogy a kormány úgy döntött, hogy vásárol minden rendelkezésre álló, bizonyítottan hatékony és biztonságos oltóanyagból.

- emelte ki.
Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország elég vakcinával rendelkezik ahhoz, hogy mindenki felvehesse az első, a második és a harmadik oltást, s még biztonsági tartalék is van, így most más, nehezebb helyzetben lévő államokon is tud segíteni. Elmondta, ezért azonnal igent mondtak arra a török kezdeményezésre, amelynek keretein belül Törökország és Magyarország 200-200 ezer, Azerbajdzsán pedig 100 ezer vakcinadózist adományoz a Türk Tanács koordinálásával a legnehezebb helyzetben lévő afrikai országoknak, hogy emberek százezreinek életét lehessen megmenteni.

- jelentette ki a miniszter.
Kifejtette, a Türk Tanács jó példával járt elől a kölcsönös segítségnyújtást illetően. A járvány első hulláma során ugyanis Azerbajdzsán, Kazahsztán, Törökország és Üzbegisztán orvosi eszközökkel segítette Magyarországot, amelyet hazánk a második hullám idején viszonozni tudott, most pedig közösen támogatnak másokat. Bagdad Amrejev, a Türk Tanács főtitkára köszönetet mondott a "rendkívül nagylelkű gesztusért", amely szerinte nem szokatlan Magyarország részéről. Méltatta emellett azt is, hogy Magyarország hídszerepet tölt be a türk országok és Európa között.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!