Így ünnepelték régen a karácsonyt a gyimesi csángó-magyarok – videó

„Vártuk az angyalkát, s én láttam is: nyitva volt az ajtó, fehér lepedőben érkezett, de egyik szeme kikandikált. Amikor megláttam, akkorát ordítottam, ami a torkomon kifért. Egy pillanat volt csak, de észrevettem, hogy jó bakancsot visel. Mondta nagyanyám, hogy gyorsan vessem a keresztet, és imádkozzak. Én vetettem is két kézzel, s rákezdtem: jöjj el, Jézus, légy vendégünk... Hároméves lehettem. Amikor utána kérdezték, hogy láttam-e az angyalt, s milyen volt, én mindenkinek azt feleltem, egy szeme volt, s jó bakancsa!" – hangzott el a humoros karácsonyi történet a gyimesfelsőloki portán. A gyimesi csángó-magyar Gábor-nővérekkel egykori karácsonyokról és a modern ünneplésről beszélgettek a Maszol munkatársai. A vendéglátók karácsonyi kántákkal is megajándékozták a hírportál újságíróit.

Karácsony előtti hetekben kopogtattak be a Maszol erdélyi magyar hírportál munkatársai a Gábor-nővérek ajtaján.

A három csángó-magyar lánytestvér humorosan és kendőzetlenül mesélt a múltbéli – gyakran szegényes, megszorításokkal teli – karácsonyokról, és napjaink gazdag, díszes, csillogó ünnepeiről.

Közben megvendégelték az újságírókat: házikenyeret, szalonnát, kolbászt és zakuszkát tettek eléjük, mert édesanyjuktól úgy tanulták, „a vándort illik jóllakatni".

A legidősebb nővér Tankó Jánosné Gábor Eszter, őt követi Gábor Annamária, majd Gábor Julianna. Mint megtudhatjuk: a két fiatalabb a családi házban él, férfierő nélkül rendez házat, kertet, földet és állatokat, az idősebb pedig néhány háznyira lakik tőlük. Így természetes számukra a családi összetartás, és az együvé tartozás magját gyermekeik, unokáik és dédunokáik szívében is elrejtették.

Nem szigorral és nem is kényszerrel – mesélték csillogó szemekkel – hanem példamutatással, mert már szüleiktől is azt tanulták, a család, a hit és az öröm a legfontosabb az életben.

Éppen ezért náluk nem telik el advent imádságos lelkület nélkül, ahogyan karácsony sem közelség, dalok és öröm nélkül.

De az örömöt házuk táján nem fizikai javakban mérik: mivel ajándékra gyermekkorukban vajmi keveset számíthattak, megtanulták, hogy a karácsony az együtt töltött időről szól, amit dallal, versekkel és játékokkal koszorúzhatnak meg a család tagjai.

Emlékeik szerint az angyal diót és almát csent a fa alá, ha egyáltalán sikerült fenyőfához jutniuk, mégis felhőtlen boldogságot éreztek akkoriban. Ezt a feltétel nélküli örömöt próbálták gyermekeiknek is átadni, és úgy érzik, sikerrel jártak, mert a népes család gyakran összegyűl, és még a legkisebbeket is felvillanyozza, hogy együtt tevékenykedhetnek idős és fiatal családtagjaikkal.

Elmondták,

karácsonyfájuk minden évben volt, még akkor is, amikor a kommunizmus idején tilos volt a fenyőfa beszerzése, és milicisták (román rendőrök) zargatták a családokat karácsonyfa után kutatva.

Édesapjuk józan paraszti esze és furfangja ebben a helyzetben is megmutatkozott: ha fenyőfát nem lehetett bevinni a házba, fenyőágakat gyűjtött, koszorúként összefonta, és azt díszítették fel családjával.

Nem kedvetlenítette el őket a visszafogott díszítés, mert „ugyan nem volt az a gazdag ünnep, de meghitt volt", és ennél többet nem is kívánhattak volna. Pedig nem volt rádiójuk, telefonjuk és televíziójuk, sőt, az áramot is későn vezették be a házukba, mégis jócskán akadt szórakozásuk a hosszú téli estéken:

édesapjuk citerázott, furulyázott, és a család nőtagjai énekeltek, alkalomadtán fontak is.

A Gábor-nővérek Forrás: YouTube/Maszol

Abban az időben az emberek is jártak egymáshoz: énekeltek az ajtóban, köszöntötték egymást, de napjainkban minden megvan halva

– tette hozzá a legidősebb, kiemelve, hogy

akkoriban a betlehemjáték is tilos volt, de hiába a megszorítások, egy felnőttközösség összetársult, és nyakába vette a falut, hogy a csángó változattal szórakoztassa annak lakóit.

Saját kezűleg készített maskarába öltöztek, angyalok, háromkirályok, Mária és József bőrébe bújtak, és házról házra jártak kántálni. A középső testvér beismerte,

a kommunizmus legsötétebb éveiben voltak gyermekek, de az otthonukban mégis ünnep volt. Bensőséges, szeretetteljes ünnep, amit misén való részvétellel tettek teljessé.

„Szépek voltak a karácsonyok. Most is nagyon értékesek, de emlékezni olyan jó arra, amikor szüleinkkel és testvéreinkkel együtt ünnepeltünk". Mivel „hárman egymásnak vannak", megbecsülik, hogy máig együtt tölthetik a sorsfordító eseményeket: szilveszter éjszakáján például hármasban ünnepelnek, vasárnaponként pedig együtt ebédelnek. Mint megtudhatjuk, a legidősebb és legfiatalabb lány között 19 év a korkülönbség, a nővér hamarabb szülte saját gyermekeit, mint édesanyja az ő húgát.

Úgy vélik, az ünnep meghittsége családfüggő, az is befolyásolja, hogy milyen mértékű a családban a szeretet, de emellett hitfüggő is.

Akiben hit van, abban meghittség is van, abban kedvesség is van. De, aki nem hisz semmiben, annak közömbös az ünnep.

Ezért is örülnek annak, hogy a Gyimesekben nőhettek fel, amely

elszigeteltségének köszönhetően erőteljesebben élteti hagyományait és hitét.

A Maszol cikke a gyimesfelsőloki csángó-magyar nővérek karácsonyi hagyományairól itt olvasható el teljes egészében.