Egyszerűen elfogadhatatlannak tartjuk még a lehetőségét is egy ilyen katasztrofális konfrontációnak"
- mondta Guterres újságíróknak nyilatkozva az ENSZ Biztonsági Tanács (BT) nagyköveteivel tartott munkaebédet követően.
Most van itt az ideje a feszültségek oldásának és a helyzet lecsillapítását szolgáló intézkedéseknek. Nincs helye uszító szólamoknak. A nyilvános nyilatkozatoknak a feszültségek csökkentését, nem pedig feltüzelését kell szolgálniuk"
- jelentette ki Guterres.
A nap folyamán Guterres külön-külön tárgyalt Oroszország és Ukrajna külügyminisztereivel. Mint azt az újságíróknak elmondta, tartani fogja a kapcsolatot velük "az elkövetkezendő órákban és napokban".
Guterres egyben felidézte, hogy az ENSZ Alapokmánya szerint a tagállamoknak tartózkodniuk kell nemzetközi kapcsolataikban az erőszakkal fenyegetéstől, illetve a más országok területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló erőszak alkalmazásától.
A diplomácia elhagyása a konfrontáció kedvéért nem egy határvonal átlépése, hanem zuhanás a szakadékba"
- fogalmazott az ENSZ-főtitkár. "Röviden felhívásom ez: ne valljunk kudarcot a béke ügyével" - tette hozzá.
Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő egyébként hétfőn közölte, hogy a világszervezet nem tervezi kimenekíteni Ukrajnában lévő több mint 1600 fős személyzetét, amelyből 220-an külföldiek.