A Boeing 1965-ben kezdett dolgozni a 747-es tervein. A gépet 400 utas szállítására tervezték, 8 ezer kilométeres hatótávolsággal. A világ akkor legnagyobb utasszállítója 1969 februárjában szállt fel először, az első kereskedelmi útját pedig 1970 január 22-én teljesítette New York és London között.
A típus az Ég királynője becenevet kapta, és mindenki, aki számított, ilyen géppel akart utazni.
A légitársaságok gyakran bárt rendeztek be az emeleten, de volt, ahol itt „csak" a business osztály kapott helyet, mert az első osztályú utasok az alsó fedélzeten, a gép orrában utazhattak, luxuskörülmények között.
A turistaosztály is sokkal komfortosabb volt a megszokottnál, a magas mennyezet, a világos és tágas tér hamar népszerűvé tette.
A járat elhagyja a hatezer méteres magasságot. A 747-es repülőgép törzse, tulajdonképpen a „karosszériája" ekkor majdnem 5 ezer kN nyomóerőnek, közel 5 tonna, belülről feszítő, de egyenletesen eloszló súlynak tart ellen. Ezt a nyomást a kinti alacsony és a benti normál légnyomás közötti különbség okozza. A gép törzse kitágul, mint egy lufi.
– Mi a fene volt ez? – kérdezte David Cronin kapitány a pilótfülkében, miután tisztán hallott egy nagy dobbanást lentről. Mielőtt még bárki válaszolhatott volna, pontosan 1.8 másodperc múlva, óriási robbanás rázta meg a 320 tonnás gépet.
Az utastérben az előbb említett erő egy szempillantás alatt az első raktér ajtaja felé száguld egy hurrikán sebességével. A raktér ajtaja résnyire nyílt, és a szélvihar a szűk nyílást ostromolja, hogy a fizika törvényei szerint kiegyenítődjön a belső és külső nyomás.
Ez olyan erőhatás, amitt a tehertér-ajtó nem tud elviselni és kirobban a helyéről. Ahogy elválik az ajtószerkezettől, magával ragadja, tépi a géptörzs borítását.
A 9, 10, 11, és 12. sorok mellett egy óriási lyuk tátong a Boeingon.
Az ülések alatt beszakad a padló, a G és H sor ülés, nyolc utassal és a padló egy részével együtt, egyetlen másodperc alatt eltűnik a Csendes-óceáni éjszakában. A 9F ülés szintén kirepül a gépből.
A kilenc ember egyikének, vagy több szerencsétlen utasnak a maradványait később megtalálják az egyik hajtóműben.
A hatéves Georgia Holtz iszonyú zajra és kétségbeesett kiáltásokra ébredt. A kislány félrehúzta a takaróját, amivel a szülei az arcát is letakarták, hogy ne zavarják a kabin fényei. Döbbentett látta, hogy tőlük néhány méterre egy óriási lyuk van a gép oldalán és látszanak a csillagok.
Rettenetes hangzavar volt, és koromsötét. Szemét, por és apró törmelékek repültek a levegőben, mint fehér molylepkék ezrei
mesélte később.
Miközben az apja a mentőmellényeket próbálta előrángatni az ülések alól, Georgia lenézett a földre, és egy nő véres arcát pillantotta meg a saját ülése alatt. Az eszméletlen stewardess, akit a robbanásszerű nyomáscsökkenéskor, az ún. kihermetizálódáskor eltalált az italos kocsi, magatehetetlenül csúszott a hatalmas lyuk és a halál felé.
A szívóerő menthetetlenül a mélység felé sodorta.
Georgia apja, Paul Holtz megragadta az ájult Mae Sapolót és tartani próbálta, de ez így túl fárasztó volt, úgy érezte, nem bírja tovább. Ezért a lábait tette a stewardess testére, így már nem fenyegetett az a veszély, hogy a nő a halálba csúszik. Amikor később megkérdezték Pault, hogy jutott eszébe a lábával leszorítani a sérültet, ezt felelte:
Fogalmam sincs.
Curt Christensen légi utaskísérő messze a gép orrától, az alsó fedélzet egyik hátsó konyhájában állt, amikor kirobbant az első raktér ajtaja. A robbanás és a hurrikán szó szerint belehajította egy szabad utasülésbe.
Borzalmas volt, egy pillanat alatt ködszerű por volt a levegőben, és mindenfelé repülő tárgyak. Szinte azonnal metsző hideg lett és éreztem egy szörnyű, félelmetes szívóhatást, de nem tudtam azonosítani, honnan jött. Kinyíltak a kalaptartók, nagy darabok váltak le róluk, műanyag panelek szakadtak le a gép belső faláról és estek az utasok fejére. Minden leszakadt a mennyezetről. Egy szó dübörgött az agyamban: Lockerbie.
Mások is bombarobbanásra gyanakodtak. A pilótafülkében a fedélzeti mérnök azt mondta, lemegy és megnézi, mi történt.
Fedélzeti mérnök (FM): Körülnézek lent, rendben?
Kapitány (K): OK.
FM: Rádión fogok jelentkezni.
K: Rendben.
Elsőtiszt (ET): Két hónappal a nyugdíjad előtt, ez durva... Tűz van!
K: Ég valami?
ET: A négyes hajtómű ég.
K: A négyest leállítani.
ET: Nem tudjuk tartani a magasságot.
Irányítás (I): United nyolctizenegy, ereszkedjen 4 ezer lábra.
K: United nyolctizenegy, négy ezer láb, vettem. Tűz van a jobb oldalon. Ég a jobb oldal. Két hajtóművel repülünk.
FM (jelentkezik lentről): Az egész jobb oldalnak annyi... Kinyílt az egész, egy nagy lyuk van a gépen, látom az eget.
K: Hogy mi? Mi van?
FM: Olyan, mintha egy bomba robbant volna fel itt. A törzs széthasadt egy nagy részen, kinyílt, kilyukadt. Egyszerűen nincs ott semmi.
K: Vettem. Áldozat van?
FM: Biztos, hogy van, de egyelőre nem tudok pontos választ adni.
Ed Lythgoe, a business osztály légi utaskísérője, a robbanáskor magára öntötte a felszolgálásra kész, forró kávét. Utána egy biztonsági útmutatóval a kezében körbe járt az üvöltő szélviharban, és pantomimszerűen elmutogatta az utasoknak, hogy vegyék fel a mentőmellényeiket. A vezető utaskísérő mutogatással előadott utasítására leült a szolgálati helyére, menetiránynak háttal, és kinézett az éjszakába a hatalmas lyukon keresztül.
Látta, hogy a hármas és négyes hajtóműből szikrák repülnek ki, és a sötét háttér előtt látta a füstöt is, amit húzott maga után a sérült gép. Biztos volt benne, hogy a 747-es nemsokára a tengerbe zuhan.
A kollégája, Curt Christensen a 15-ik sorhoz közelített. A középső konyháig jutott, de attól félt, hogy a hurrikán kirepíti a gépből, ezért nem ment előrébb. Látta Ed Lythgoe-t az ülésében.
Ott ült a borzalmas mélység mellett, és az arcát az égő hajtóművek tüze kísértetiesen világította meg. Ekkor értettem meg, hogy a gép jobb oldala hiányzik. Egyszerűen nem volt ott. Ahol üléssoroknak kellett volna lenniük, semmi nem volt, csak a romok és az éjszakai sötétség.
Christensen hátrébb húzódott, miközben az jutott eszébe, hogy az óceán tele van cápával. Leült egy utaskísérői ülésbe, és bekötötte magát. Mellette egy terhes nő a férje segítségével épp a mentőmellényt vette fel. Néhány pillanat múlva
egy fehér ruhás nő jelent meg a széksorok között, odarohant egy utasajtóhoz és elkezdte rángatni a fogantyúkat. Christensen felpattant, odaszaladt, és egy férfiutas segítségével elvonszolta az ajtótól a hisztérikus nőt.
Sikerült leültetniük és bekötniük a biztonsági övét.
Christensen visszaült a helyére. Hirtelen az a kép jelent meg a lelki szemei előtt, hogy a hatalmas lyukon bezúdul az óceán vize, miután a gép belezuhant a tengerbe. Ezt nem lehet túlélni.
És ekkor kiáltozást hallott az utastérből.
Fények, városi fények! Úristen, ez a repülőtér! Visszafordultunk és mindjárt leszállunk!
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!