Felavatták a munkácsi várban a turulmadár helyére került ukrán címert - fotók

munkács, munkács városháza, emlékmű, avatás, 2022.10.25.
Vágólapra másolva!
A munkácsi várból nemrég barbár körülmények között eltávolított turulmadár helyén október 25-én avatták fel a háromágú szigony emlékművét, azaz Ukrajna címerét. A turul eltávolítása miatt tiltakozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az eset után bekérette a budapesti ukrán nagykövetség ügyvivőjét.
Vágólapra másolva!

A Munkácsi Városi Tanács közleménye szerint kedden avatták fel a Turul-emlékmű talapzatára elhelyezett ukrán címert – írja a Kárpátalja.ma helyi hírportál. A háromágú szigonyt ünnepélyes felavatására helyi idő szerint 10 órakor került sor. Az eseményről a munkácsi városháza fényképeket közölt a Facebook-oldalán.

Az avató ünnepségen beszédet mondott a város ukrán polgármestere, Andrij Baloga, aki az előző polgármester, Viktor Baloga szélsőségesen magyarellenes helyi oligarcha fia.

Úgy tudni, hogy elsősorban Viktor Baloga kezdeményezte a turul eltávolítását.

Ahogy arról az Origo beszámolt, a Munkácsi Városi Tanács 2022. október 13-án fogadta el a Turul-emlékmű eltávolításáról, az ukrán címer kihelyezéséről szóló határozatot.

AZ UKRÁN TÖBBSÉGŰ KÉPVISELŐTESTÜLET DÖNTÉSE MAGYARELLENES LÉPÉSNEK MINŐSÍTHETŐ,

hiszen a turul egy összmagyar jelkép. A vár arról nevezetes, hogy a XVII. század végén az erdélyi fejedelem özvegye, II. Rákóczi Ferenc későbbi fejedelem anyja, Zrínyi Ilona sokáig védte Habsburg túlerővel szemben.

A turulmadarat még aznap, a döntést követő pár órán belül eltávolították. A helyi magyarok szerint

NEM LEEMELTÉK ONNAN, HANEM A FÉNYKÉPEK TANÚSÁGA SZERINT A KARDOT TARTÓ MADÁRALAKOT EGYSZERŰEN LEFŰRÉSZELTÉK A LÁBÁRÓL. ÍGY MOST EGY TORZÓ MARADT A SZOBOR HELYÉN: A KARD ÉS A MADÁR KARMAI ÚGY TŰNIK, MÉG RAGASZKODNAK AZ OBELISZKHEZ...

A Munkácsi vár 2021-ben. Ekkor még állt a turulmadár. Forrás: Shutterstock

A Magyar Nemzet arról írt, hogy

a turulszobor a várárokban került, ahová a talapzatáról letaszították.

A munkácsi vár turulszobrát 1896-ban állították fel, a hét millenniumi emlékmű egyikeként. A csehszlovák hatóságok 1924-ben bontottak le az emlékművet, a vidékre bevonuló Vörös Hadsereg pedig 1945-ben olvasztotta be a csaknem egytonnás bronzszobrot. Az 1945-ben elpusztított szobor másolatát Belény Mihály szobrász készítette el. A visszaállítási projekt teljes finanszírozását Pákh Imre munkácsi származású amerikai magyar üzletember biztosította 2008-ban.

A Munkácson eltávolított szobor miatt másnap, október 14-én

a Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetség ügyvivőjét.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a történteket miatt a tiltakozását fejezte ki, a szobor eltávolítását pedig „a magyarokkal szembeni teljesen fölösleges provokációnak" minősítette.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!