Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Feltűnhet, hogy míg a teljes alsóházat újraválasztják, a szenátori székek csupán egyharmadáról döntenek az amerikai állampolgárok. Ez azért van, mert az amerikai alkotmány értelmében a képviselőházba kétéves időszakra választanak képviselőket az USA 435 egyéni választókerületében, így az alsóházat teljes egészében kétévente újraválasztják. A szenátusi mandátum viszont hat évre szól. A szenátorokat három hullámban választják kétévente.
Idén 35 szenátort választanak (34 szenátort a harmadik hullámból és van egy előrehozott választás a második hullámból, mivel Jim Inhofe, Oklahoma állam republikánus szenátora lemondott).
Szövetségi szinten jelenleg a Demokrata Párt van hatalmon. Ők adják az elnököt, Joe Biden személyében. Szűk többséggel rendelkeznek a képviselőházban, ahol 220 demokrata politikus áll szemben 212 republikánussal (három szék a ciklus során megüresedett.) A szenátusban 50-50 a szenátorok aránya pártok szerint, de mivel szavazategyenlőség esetén a demokrata párti Kamala Harris alelnöké a döntő voks, így ott is a demokraták állnak jobban. Ebben a ciklusban többször is előfordult, hogy az alelnöknek kellett eldöntenie egy szenátusi szavazást.
Ezen szeretne az amerikai jobboldal változtatni, és visszaszerezni az irányítást a törvényhozás két háza fölött, és erre jó esély mutatkozik, hiszen a Biden-adminisztráció és a demokrata többség hivatalba lépése óta egymást követik a politikai, gazdasági és egészségügyi válsághelyzetek. A ciklus elejére egyértelműen rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, a pandémia utóhatásának tekinthető ellátási válság vált 2021 második felének legégetőbb problémájává, míg az idei év az orosz-ukrán háborúról szólt. Mindeközben az USA gazdasága – a járvány idején történt túlköltekezés, illetve az elhibázott szankciók miatt – meglehetősen ingatag lábakon áll, az amerikai léptékkel mérve igen magas infláció mellett a recesszió réme is fenyeget.
Mint azt az elmúlt két évtizedben megszokhatták az amerikai polgárok, a választási kampány igen durva volt. A személyeskedő, vádaskodó hangnem mellett azonban számos esetben valós problémák álltak a vita fókuszában. Az egyik legfontosabb téma természetesen a gazdaság helyzete volt és a republikánusok igyekeztek rámutatni arra, hogy a jelenlegi bajokat Joe Biden és a demokrata többség hozta Amerika nyakára, míg Donald Trump elnöksége idején az USA igen jól teljesített. Az amerikai baloldal azzal próbált meg védekezni, hogy a kialakult nehéz helyzetért Vlagyimir Putyin, illetve az általa kirobbantott ukrajnai háború a felelős.
A gazdaság mellett a konzervatív jelöltek sokat támadták az ultraprogresszív (woke) ideológia elburjánzását is.
Így megígérték, hogy garantálják a szülők azon jogát, hogy saját értékrendjük szerint neveljék fel gyermekeiket és megóvják őket – különösen a nagyvárosi – iskolákban hódító szexuális tartalmú genderérzékenyítéstől. A közoktatásnál maradva, a republikánus indulók arra is ígéretet tettek, hogy kiszorítják a tantervekből a marxista gyökerű, és az amerikai történelmet igen sötét színben feltüntető kritikai fajelméletet is. Fontos témává vált a bűnözés is, hiszen a nagyvárosokat súlyos erőszakhullám temette maga alá George Floyd halála után, az erre épülő baloldali rendőrellenes hecckampány miatt.
A demokrata választási program egyik pillére az abortuszvédelem volt. Idén nyáron az amerikai Legfelsőbb Bíróság hozott egy mérföldkőnek számító ítéletet, ezzel megsemmisítve azt a korábbi döntését, mely alapvető jogként azonosította az abortuszhoz való hozzáférést a terhesség 24. hete előtt. A baloldal azzal számolt – a közvélemény-kutatások alapján helyesen –, hogy az amerikai társadalom többsége nem támogatja az abortusz radikális korlátozását, mely előtt a legfelsőbb bírósági döntés megnyitotta az utat, így azzal kampányoltak, hogy szövetségi törvényben rögzítik az abortuszhoz fűződő „jogot". Ám – mint az már nem egyszer előfordult – nagyon elszaladt velük a ló. Számos demokrata jelölt azt ígérte, hogy akár a terhesség 40. hetéig legalizálnák a művi terhességmegszakítást, amely egy olyan szélsőséges és – lássuk be – embertelen álláspont, melyet az abortusz tekintetében egyébként meglehetősen liberális amerikai közvélemény sem volt hajlandó magáévá tenni.
A másik nagy baloldali kampánytéma a demokráciaféltés volt. Mondhatni hagyományos módon az amerikai progresszívek nem képesek értelmezni azt, hogy a választópolgárok olyan politikusokra is szavazhatnak, akik nem ragaszkodnak makacsul az ultraliberális világnézethez. Ennek megfelelően a Demokrata Párt és a holdudvarukba tartozó fősodorbeli sajtó (CNN, The New York Times, Washington Post stb.) úgy állította be a konzervatív szavazókat, mint a demokrácia ellenségeit, és egyes, nagy népszerűségnek örvendő konzervatív jelölteket – mint például Ron DeSantis kormányzó Floridában és Kari Lake kormányzójelölt Arizonában – egyenesen új Mussoliniként próbáltak befeketíteni.
Természetesen nem maradt el a volt elnök elleni hecckampány sem. A baloldal mindent megtett annak érdekében, hogy Donald Trumpot lejárassa, emiatt az amerikai demokrácia ellen irányuló legnagyobb fenyegetésként írták le. Nem tekinthető minden alapot nélkülözőnek az a feltételezés sem, hogy ennek érdekében az FBI-t is felhasználták, mely nagy visszhangot csapó házkutatást tartott a volt elnök floridai rezidenciáján. Donald Trump eközben az amerikai ellenzék egyértelmű vezére maradt. Több mint 200 különböző republikánus előválasztáson támogatta valamelyik jelöltet, és az esetek több mint 90 százalékában az került ki győztesen, aki mellett a volt elnök kiállt.
A hosszúra nyúlt, tavasz óta tartó választási kampány meglehetősen hullámzó volt. Kezdetben sokan vártak földcsuszamlásszerű republikánus sikert – elsősorban az amerikai gazdaság rossz helyzete, és Joe Biden csetlő-botló teljesítménye miatt. Nyárra azonban javultak a demokraták eredményei, és a felmérések immár azt valószínűsítették, hogy a szenátus fölötti ellenőrzést sikerülhet megőrizniük, sőt akár szűk többségre is szert tehetnek. Ennek ahhoz lehet köze, hogy a Biden-kormányzatnak időlegesen sikerült letörni az elszabadult benzinárakat – melyek Amerikában igen nagy szerepet játszanak a közhangulat alakulásában.
Azonban – miután az OPEC október elején kétmillió hordóval csökkentette a napi olajkitermelési kvótát – az üzemanyagárak ismét elindultak felfelé és a demokraták számai romlani kezdtek. A kampány végére egyértelművé vált a konzervatív fölény, így a republikánusok joggal bízhatnak abban, hogy megszerzik a többséget az alsóházban, illetve a kormányzóválasztások nagyobbik részét is megnyerik. Több szenátori szék továbbra is pengeélen táncol, de egyre több olyan előrejelzés lát napvilágot az amerikai sajtóban, mely szűk republikánus többséget vár, és egyre kevesebben bíznak a baloldal választási sikerében.
Az a konzervatív cunami tehát, amiben sokan bíztak még év elején valószínűleg nem jön el, de egy magabiztos republikánus győzelemre reális esély van.
Sokan reménykednek abban, hogy a demokraták választási vereségével alábbhagy Washington harciassága az ukrajnai háború kapcsán, és egy mérsékeltebb, a békére jobban törekvő politika nyerhet teret. Sajnos le kell szögeznünk, hogy az amerikai külpolitikát a Fehér Ház irányítja, nem a törvényhozás. Elnököt pedig 2024-ig nem választanak Amerikában. Ráadásul a republikánusok soraiban is akad héja szép számmal – elsősorban azok között a karrierpolitikusok között, akik a párt középre húzó, Donald Trumpra gyanakvással tekintő szárnyához köthetők. Az ő támogatásukkal Joe Bidennek lesz kellő támogatása a törvényhozásban arra, hogy folytassa (és finanszírozza) a jelenlegi irányvonalat.
Olyan tekintetben azonban optimisták lehetünk, hogy az ultraprogresszív, woke őrület lendülete megtörik.
Egy határozott republikánus siker a kongresszusban azt jelenti, hogy az USA törvényhozásán egyetlen olyan intézkedés sem fog átmenni, amely a genderideológiát vagy az újmarxizmus bármely megnyilvánulását erősítené. Erre vonatkozóan a republikánus politikusok egyértelmű instrukciót kapnak a saját választóiktól, míg a pragmatikusabb demokraták ráébredhetnek arra, hogy túl messzire mentek. Ennek nyomán talán enyhülhet a Washingtonból eredeztethető – több más ország mellett hazánkra is nehezedő – ideológiai nyomás. Ne bízzunk abban, hogy felhőtlen lesz a politikai kapcsolatrendszer Magyarország és a Biden-adminisztráció között, de egy józanabb, gyakorlatias, Uram bocsá' udvariasabb hangvételű amerikai kommunikációnak lehetnek pozitív hozadékai.
Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzőjének írása
