Ahogy az Origo is beszámolt róla az Ukrajnában folyó háborúban megsemmisült a világ legnagyobb repülőgépe.
A tervezési munkálatok megkezdődtek, hogy egy második Antonov An-225 teherszállító repülőgép épülhessen - írja a Bloomberg.
Az óriásgép újjáépítése előtt továbbra is jelentős akadályok állnak.
A gyártó becslése szerint a 88 méteres szárnyfesztávolságú óriásgép újjáépítése legalább 500 millió euróba kerül, és elismerte, hogy ez az összeg tovább nőhet, mivel túl korai konkrét költségekről beszélni.
Azonban egyelőre nem világos, hogy miként lehet majd finanszírozást szerezni egy ilyen beruházáshoz, miközben Ukrajna gazdasága jelentős nyomás alatt áll az orosz támadás miatt, és az energetikai infrastruktúra pedig szintén jelentős károkat szenvedett el az orosz légitámadások miatt.
Az Antonov anyavállalata, az állami Ukroboronprom a repülőgép megsemmisülése után eredetileg azt mondta, hogy a helyreállítás több mint öt évet vesz igénybe, és több mint 3 milliárd dollárba kerül.
Az Antonov szerint az eredeti repülőgép alkatrészeinek mintegy 30 százaléka felhasználható egy új változat megépítéséhez.
A vállalat közölte, hogy még nem kezdődtek meg a munkálatok.