Értetlenséggel vegyes felháborodással fogadták a bukaresti kormány képviselői – köztük Ön is – az osztrák vétót Románia schengeni övezethez való csatlakozását illetően. Mi állhat a bécsi döntés hátterében?
Nagyon sokféle találgatás kering az ügyben, amelyek egy része valószínűleg összeesküvés-elmélet. A magam meglátása az, hogy ez a vétó nem más, mint egy ausztriai belpolitikai helyzetre adott rossz válasz. Lényegében arról van szó, hogy Ausztriában közelegnek a választások, a közvélemény-kutatások szerint a kancellár pártja szavazókat veszít, mindeközben pedig megjelent az ország határainál a migrációs probléma.
Ezért az osztrák kormányzó erők – addigi álláspontjuknak egyik napról a másikra hátat fordítva – politikai tőkét próbáltak kovácsolni abból, hogy megvétózták Románia és Bulgária schengeni csatlakozását.
A döntés ettől függetlenül is érthetetlen, hiszen azt kizárólag a technikai kritériumok mentén szabadott volna meghozni, az adott tagállam belpolitikai problémái által nem befolyásolva. Ha nem így történik – ahogy jelen esetben sem így történt –, az a szabályok egyértelmű megsértését jelenti. Ausztria döntése azt jelenti, hogy más tagállamok is megvétózhatnak döntéseket, kizárólag belpolitikai megfontolásból.
Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Egyébként ha az osztrákok nem az utolsó pillanatban másították volt meg az álláspontjukat, akkor lett volna lehetőség foglalkozni a kérdéssel, tárgyalásokat folytatni. De így...
Mi köze van az Ausztria határát fenyegető migrációs nyomáshoz Romániának?
Sem az Ausztriát, sem a Németországot fenyegető migrációs nyomásnak nincs köze Romániához. Aki ránéz a térképre, látja.
A nyugat-balkáni útvonal nem Románián vezet keresztül...
Ezt minden tagállam tudja, még Ausztria is.
A román kormányzati vezetők közül ön volt talán az egyetlen, aki igen határozott hangnemet megütve kommentálta az osztrák döntést, „gyalázatosnak” nevezve azt. Mi ennek az oka?
Nagyon dühös vagyok az osztrák vétóra,
felháborít a kettős mérce és az igazságtalanság, hiszen Románia teljesítette a csatlakozáshoz szükséges technikai kritériumokat.
Azon kívül: nem igazán mondhatjuk, hogy az Európai Unió egyik sikertörténetből a másikba esik, de most adódott egy olyan helyzet, amikor bizottsági, parlamenti és tagállami szinten is egyetértés volt – erre belpolitikai „megfontolásból" az osztrák kancellár a többi tagállam ellenében szavaz...
Miközben – ne felejtsük el – Európa egy globális háború küszöbén is táncol.
A háború kérdése a másik nagyon fontos szempont, amit érdemes lett volna figyelembe venniük az osztrákoknak. Egy ilyen helyzetben különösen fontos lenne a schengeni határokat kijjebb tolni úgy politikailag, mint fizikailag.
Mennyire nyomja rá a bélyegét az osztrák vétó a két ország kapcsolatára?
Azt gondolom, mindennél erősebb politikai üzenet az, hogy a vétó után Románia visszahívta a bécsi nagykövetet. Ez példa nélkül áll két uniós tagállam esetében. A két ország közti erős gazdasági kapcsolatokat – bankszektor, biztosítási szektor, energetikai szektor – nyilván nem szabad feláldozni a kancellár buta döntésének az oltárán, de az már most nyilvánvaló, hogy az egyéni döntések szintjén megjelentek a „szankciók".
Sokan szüntetik meg az osztrák érdekeltségű bankoknál vezetett bankszámláikat, magánszemélyek és vállalkozások bojkottálják az OMV-kutakat és sorolhatnám.
Nem ezen múlik persze az osztrák gazdaság jövője, de mégis mutat egyfajta tendenciát.
Az osztrák belpolitikáról térjünk át egy kérdés erejéig a román belpolitikára. A többnemzetiségű Erdélyről nemrégiben tett nyilatkozata miatt román politikusok támadják Csoma Botondot, az RMDSZ parlamenti frakcióvezetőjét: Marcel Ciolacu házelnök politikai következményeket helyezett kilátásba, amennyiben ön nem szólítja fel bocsánatkérésre a magyar képviselőt. Lesz bocsánatkérés?
Nem lesz bocsánatkérés.
Csak a megszokott, december 1-je környékén esedékes mindenkori hangulatkeltésnek vagyunk tanúi.
Csoma Botond parlamenti felszólalásában, vezérszónokként az RMDSZ álláspontját mondta el, méghozzá a – románok által még mindig nagyrészt be nem tartott – gyulafehérvári kiáltvány szellemiségében. Ugyanazt hangoztatta, amit az 1918. december 1-jén kelt kiáltványban az erdélyi román értelmiségiek: hogy Erdély egy többnemzetiségű föld, ahol románok, magyarok, szászok, örmények, zsidók és más nemzetiségek élnek együtt, és hogy ezeknek a nemzetiségeknek jogokat kell biztosítani.
Ha Csoma Botond magát a nyilatkozatot olvasta volna föl, annak az autonómiáról szóló részénél Diana Șoșoacă szenátor asszony ugyanúgy őrjöngeni és hisztérikusan ordibálni kezdett volna, mint ahogyan most is tette, nevetségessé téve az egész ülést.
Román kollégáknak már többször is megjegyeztem: nagyon várom az első december 1-jét, amikor úgy ünneplik az egyesülést, hogy nem a magyarokkal foglalkoznak, nem a magyarokra haragusznak. Egyes politikusok még úgy gondolják, hogy ezzel a szokásos, magyarok elleni hangulatkeltéssel elérnek valamit, ugyanakkor egyes erdélyi román értelmiségiek, történészek, egyetemi oktatók, közvéleményformálók és politikusok reakciói már egyre reménykeltőbbek, és ez örömmel tölt el bennünket.