Tovább nőtt az Ischia szigetén történt földcsuszamlás halálos áldozatai száma

Vágólapra másolva!
Tízre emelkedett az olaszországi Ischia szigetén a hét végén történt földcsuszamlás halálos áldozatainak száma, a mentőalakulatok csütörtököt két újabb holttestre bukkantak, további két embert pedig még mindig keresnek.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az egyik halott vélhetően az a Gianlucca Monti, akinek három gyereke is odaveszett a tragédiában, a feleségét még mindig keresik.

A szigetről szombaton jelentettek földcsuszamlást, amely egyebek között házakat rongált meg, autókat és buszokat sodort a tengerbe, és iszappal árasztotta el az utcákat is. A természeti katasztrófa Casamicciola Terme kikötővárost érintette.

Mentőalakulatok tagjai kutatnak az eltűnt áldozatok után a dél-olaszországi Ischia szigetén fekvő Casamicciola Terme településen 2022. november 30-án Forrás: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco


Nello Musumeci tengerekért és Dél-Olaszország felzárkóztatásáért felelős tárca nélküli miniszter a parlament alsóházában azt mondta,

összesen 45 épület vált teljesen lakhatatlanná és 290-en maradtak fedél nélkül,

őket a többi között környékbeli hotelekben szállásolták el.

Giorgia Meloni kormányfő vasárnap kezdetnek kétmillió eurós (816 millió forintos) segélycsomagot ígért Ischiának, és az év végéig felfüggesztette a helyi lakosok adóterheit.

A római kormány rendkívüli állapotot hirdetett Ischián, hogy az így rendelkezésre álló forrásokból finanszírozhassa a károk enyhítését és az újjáépítést.

A szakértők és aktivisták szerint az illegális építkezések növelték meg a természeti katasztrófa kockázatát a turistaparadicsomnak számító szigeten.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!