Kedden, délután öt órakor II. Erzsébet királynő koporsóját a Szent Giles-székesegyházból az edinburgh-i repülőtérre szállítják, ahonnan repülővel utazik tovább Londonba. A repülőn Erzsébet királynő egyetlen lánya, Anna hercegnő kíséri a koporsót, a reptérig azonban várhatóan ezrek gyűlnek majd össze az útvonalon, ahol a temetési menet végighalad.
A St. Giles-székesegyházban is tízezrek vettek végső búcsút a királynőtől, még éjszaka is folyamatosan sorban álltak az emberek.
A királynő koporsója várhatóan nem sokkal kedd este, hét óra előtt érkezik meg Londonba, ahol a Buckingham-palotába szállítják, ahol III. Károly király és hitvese, Kamilla, valamint a királyi család többi tagja fogadja majd.
Kedden napközben teszi első látogatását királyként Észak-Írországba III. Károly. A látogatásra felesége, Kamilla is elkíséri.
A király Belfastban találkozik Chris Heaton-Harris északír miniszterrel, több politikussal és pártvezetővel.
A Hillsborough kastélyba való megérkezést követően a király és a királynő egy rövid sétát tesz a kapuk előtt, hogy megtekintsék a virágkoszorúkat.
A kastély környékén már hajnal óta gyülekezik a tömeg, rengetegen szeretnének találkozni egy pillanatra az új királlyal, hogy kifejezzék támogatásukat, és részvétet nyilvánítsanak.
A vallási vezetőkkel való találkozót követően a király és Kamilla Belfast belvárosán keresztül utazik a Szent Anna-székesegyházban tartandó imaórára, ahol csatlakozik hozzájuk Lis Truss miniszterelnök is. Ezt követően visszatérnek Londonba.