A neves amerikai lapot szemlézve a Lenta arról ír, hogy az ukrán polgármesterek attól tartanak, hogy Zelenszkij felhagy a korábbi ígéretével, miszerint decentralizálja a hatalmat. Szerintük Kijev minden áron irányítani akarja a döntéshozás összes ágát, ők döntenek a pénzek elosztásáról, eközben pedig a kormány szándékosan gyengíti a politikai ellenfeleit.
Emellett szintén feszültséget szül, hogy a hadsereg minden tekintetben a civil döntéshozók fölé került, a katonai adminisztráció pedig egyenesen Kijevből kapja az anyagi forrásokat, vagyis Zelenszkij politikai céljait szolgálják.
Nemrég azzal kapcsolatban is érkeztek hírek, hogy az ukrán titkosszolgálaton (SBU) belül is szakadás tapasztalható.
Állítólag nagymértékben kirekesztik azokat a tiszteket, akik valamilyen oroszok által elfoglalt területről menekültek el. Őket azzal vádolják, hogy az ellenség kezére hagytak jutni titkosított dokumentumokat, ezzel pedig árulást követtek el.