Történelmi pillanat: így lett hivatalosan is Nagy-Britannia új uralkodója III. Károly

royals,király,család,károly
III Károly király éppen aláír egy eskütételt, miszerint megőrzi a skóciai egyház biztonságát
Vágólapra másolva!
Ünnepélyes keretek között hivatalosan is Károly lett az Egyesült Királyság új uralkodója, miután a londoni Szent Jakab palotában tartott ceremónia keretében királlyá nyilvánították. III. Károly édesanyja, a napokban meghalt II. Erzsébet királynő örökségét kívánja tovább vinni. Ez volt az első alkalom, hogy a televíziós közvetítéseknek és az internetes portáloknak hála milliók követhették élőben az ünnepséget. Egy biztos, új korszak kezdődik a szigetország életében. 
Vágólapra másolva!

Az egész világot megrázta a hír, hogy II. Erzsébet csütörtök este, életének 97., uralkodásának 71. évében meghalt. A volt uralkodót hosszas betegeskedés után, nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában érte a halál.

Az 1701-ben kelt trónöröklési törvény alapján a királynő halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 éves addigi trónörökös, Károly a brit uralkodó. Az új király III. Károly néven lépett trónra.

Összeült a Trónutódlási tanács

Az Egyesült Királyság trónöröklési törvényei ugyanakkor azt is előírják, hogy az uralkodók halála esetén összehívott Trónutódlási tanács (Accession Council) - a trónbitorlást elkerülendő - kétséget kizáróan megállapítsa az új király vagy királynő kilétét, és nyilvánosan kihirdesse, hogy ő az Egyesült Királyság egyedüli és törvényes uralkodója.

A testületnek jelenleg 715 tagja van. Köztük vannak a Privy Council tagjai - ez a mindenkori uralkodó tanácsadó testülete -, a londoni City polgármestere, a Lord Mayor - akinek személye nem ugyanaz, mint a londoni polgármesteré -, valamint a parlament felső kamarájának, a Lordok Házának tagjai és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országainak londoni diplomáciai képviselői.

A formális eljárás szombaton zajlott le az évszázados hagyományokat követő ceremónia keretében a St. James-palotában, Károly volt londoni rezidenciáján. Az eseményen a tanács tagjai közül hozzávetőleg kétszázan voltak jelen, és a több szakaszból álló formális eljárással állapították meg, hogy

III. Károly az Egyesült Királyság uralkodója.

Forrás: Getty Images/PA/Victoria Jones

Károly király beszédet mond a hallgatóságnak, aminek az elején a királynőre emlékezett. "Szomorú kötelességem, hogy bejelentsem Önöknek szeretett édesanyám, a királynő halálát" - mondta. "Tudom, hogy Önök, az egész nemzet, és azt hiszem, mondhatom, az egész világ, milyen mélyen együtt érez velem a mindannyiunkat ért pótolhatatlan veszteség miatt. Az új király utána a feleségéről, Kamilláról szólt. Azt mondta, „bátorít szeretett feleségem állandó támogatása".

Azt is elmondta, hogy élete hátralevő részét az új szerepének fogja szentelni. „E felelősség vállalása során törekedni fogok a brit szigetek, valamint a Nemzetközösség népeinek békéjére, harmóniájára és jólétére az egész világon" – mondta. „Ebben a célomban tudom, hogy támogatni fog engem azoknak a népeknek a szeretete és hűsége, amelyeknek az uralkodójává választottak, és hogy e feladatok ellátásában az általuk választott parlamentek tanácsa fog vezérelni" – tette hozzá.

Károly királyt bátorítja, hoyg felesége támogatja Forrás: Getty Images/PA/Victoria Jones

A proklamációt ezután katonai tiszteletadás közepette kihirdették a St. James-palota teraszán, majd második körben a londoni City egykori tőzsdeépülete, a Royal Exchange lépcsőjén is. Az épület ma már elsősorban turistalátványosságként működik, számos étteremnek ad helyet, de azt a ceremoniális funkcióját megtartotta, hogy lépcsőjéről is külön ki kell hirdetni a City polgárainak az új uralkodó kilétét.

A III. Károlyt formálisan uralkodóvá nyilvánító deklaráció kihirdetését díszsortüzek kísérték a londoni Hyde Parkban, illetve a Tower ősi épületegyüttesénél, a Temze partján.

Ágylövések az új uralkodó tiszteletére Forrás: AFP/Odd Andersen

Az új uralkodó a szombati ceremónia utáni első intézkedésével munkaszüneti nappá nyilvánította édesanyja temetésének napját, jóllehet az udvar még nem ismertette, hogy II. Erzsébet királynőtől mikor vesznek végső búcsút. Azt ugyanakkor már bejelentették, hogy a néhai uralkodót katonai tiszteletadással kísért állami temetés keretében helyezik végső nyugalomra. A Sky News arról írt, hogy várhatóan szeptember 19-én, hétfőn kerül sor a szertartásra.

A ceremónia lezárultával, Károly helyi idő szerint délután kettőkor a Buckingham-palotában beszél a canterburyi érsekkel, majd 14.30-kor találkozik Liz Truss miniszterelnökkel és a kabinet tagjaival. 15 órakor pedig az ellenzéki pártok vezetőivel folytat megbeszélést. Délután 16 órakor a király a Buckingham-palotában találkozik a Westminster dékánjával.

Egyébként legutóbb Sir Winston Churchill volt brit miniszterelnököt búcsúztatták állami temetésen, 1965-ben bekövetkezett halála után.

Élőben is közvetítettük a ceremóniát, a linkre kattintva tudják utólag elolvasni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!