A 19 éves fiatal és két barátja a Lisszabontól délre fekvő Costa da Caparica-i homokos strandon került bajba úszás közben - írta a Mirror.
A tragédia szerda délután történt a Dragao Vermelho strandon. A katasztrófavédelem helyi idő szerint nem sokkal este fél hét előtt kapott riasztást, és kapcsolatba lépett a rendőrséggel, a parti őrséggel és a tűzoltókkal, valamint mozgósította a portugál légierő egyik repülőgépét is.
A riasztás szerint három ember került életveszélyes helyzetbe.
Közülük kettőnek sikerült kijutnia a partra, mire a segítség megérkezett, a harmadik személyt pedig azonnal keresni kezdték és végül
a szomszédos Tarquinio-Paraiso strandon találták meg a holttestet.
A portugál tengerészeti hatóság megerősítette, hogy az áldozat az Egyesült Királyságból származott.
A 19 éves fiút az orvos a helyszínen halottnak nyilvánította. Feltehetően boncolásra is sor került, de annak eredményét várhatóan nem hozzák majd nyilvánosságra.
A strand, ahol a tinédzser bajba került, egy órányira fekszik a Calada strandtól, ahol egy 45 éves brit férfi tavaly júniusban megfulladt, amikor két lányát próbálta kimenteni, amikor azok az erős áramlat miatt bajba kerültek.
A címlapi kép illusztráció.