Borzalmas állapotok Irakban az összeomlott amerikai "demokrácia-export" után

Bagdad, 2022 augusztus

Megrázó és felkavaró riportot készített a „Le Figaro" iraki kapcsolattartója az iraki helyzetről. Georges Malbrunot annak kapcsán írta meg elemzését, hogy az Egyesült Államok 20 évvel ezelőtt döntötte meg Szaddam Husszein rendszerét Irakban. Többen többféleképpen látják az elmúlt két évtizedet, egy biztos azonban: az amerikai beavatkozás nem érte el a célját, sőt, ha lehet, a helyzet minden szempontból rosszabb lett a térségben. A terrorizmust nem számolták fel (mint ahogy azt az Egyesült Államok megjelölte és ígérte) és a régió konszolidációja sem tart sehol. Úgy tűnik, ismét megbukott a már jól ismert amerikai demokrácia-export is, Irakban ugyanis továbbra sem működik a parlamentáris demokrácia, sem a korrupciót, sem a paramilitáris szabadcsapatok tevékenységét nem sikerült felszámolni. Az amerikai nyomásra megváltoztatott etnikai viszonyok sem hoztak megnyugvást, sőt, ha lehet, még rosszabb lett a helyzet, mint korábban. A káoszba és anarchiába taszított országban átrajzolták az etnikai térképet és ennek hatásai ma is érezhetők a társadalom minden egyes szegmensében. A Le Figaro újságírója helyszíni példákkal és személyes sorsokkal mutatta be, hogyan is néz ki Irak most és hogy hogyan veszítették el az irakiak egy modern ország felépítésébe vetett hitüket.

„Életem legszebb napja volt" - emlékszik vissza Szalám arra a napra, amikor Szaddam Husszein rendszerét megdöntötték. „Olyan volt, mintha valóra vált volna az álmom, amikor részt vehettem annak a rendszernek a megdöntésében. Az a rendszer ölte meg apámat 1985-ben. 20 éve mindannyian abban reménykedtünk, hogy modern államot építhetünk” - tette hozzá Szalám, aki 18 éves volt, amikor 2003. március 20-án az első amerikai rakéták Bagdadra zúdultak. Akkor épp Szaddámvárosban élt édesanyjával és testvérével, ez a városnegyed az iraki főváros külvárosának egyik legdurvább szegénynegyede volt, ahol 1 millió síita zsúfolódott össze és tengette életét a szunniták által évtizedek óta uralt kormány folyamatos elnyomása alatt.

Bagdad, 2022 augusztus Forrás: Murtadha Ridha/AP

A három hete tartó háborúban, amikor a szomszédok attól tartva, hogy a rezsim vegyi bombákat vet majd be, vidékre menekültek, Szalám egy iráni rádióállomás arab nyelvű híreit hallgatva maradt tovább a városban. „Április 9-én - emlékszik vissza -, közvetlenül azután, hogy egy amerikai tank elhaladt a házunk mellett, kimentem, hogy elégessem Szaddám Huszein portréját. De még akkor is attól rettegtem, hogy az amerikaiak ugyanúgy magunkra hagynak minket, mint 1991-ben, amikor a síiták fellázadtak. Nem sokkal később megnyugodtam, amikor a tévében láttam, hogy amerikai tankok járják Bagdadot, és az amerikai katonák elfoglalják az iraki hadsereg fegyverraktárait".

„Az amerikaiaknak semmilyen tervük nem volt”

2003. április 9-én a Közel-Kelet egyik legdurvább diktatúrája bukott meg. Ahogy a Le Figaro kiküldött tudósítója fogalmaz, „az örömteli káoszban az ország határai mindenféle hatásnak nyitva álltak. A Bagdadot átszelő Tigris folyó melletti Abu Nawas parkban egy izraeli újságíró héberül tudósított, a jellegzetesen hosszú szakállt viselő ellenzékiek visszatértek Irakba, de velük együtt, kihasználva az észak-iraki kurd tartományok autonómiáját, egy ismeretlen férfi is beszivárgott az országba. Ez az ember a jordániai Abu Musab al-Zarqawi, az Al-Kaida terrorszervezet vezette polgárháború későbbi vérszomjas apostola volt. „Ez a terrorszervezet az (amerikai) invázió előtt nem volt jelen az országban” - írja a Le Figaro tudósítója.

Az amerikai védelmi minisztérium (DOD) honlapján 2006. május 04-én közzétett, dátum nélküli videófelvételen Abu Musab al-Zarqawi Forrás: AFP PHOTO/HO/DOD / AFP PHOTO / DOD

Szalám és irakiak milliói számára azonban az amerikai hadseregből történő első kiábrándulás nem váratott sokáig magára. „Hamar rájöttünk, hogy az amerikaiaknak semmilyen tervük nincs. Irak igazi vezetője nem iraki volt, hanem egy amerikai diplomata, Paul Bremer, aki az ideiglenes koalíciós kormány vezetőjeként funkcionált. Az amerikai tankokon visszatérő iraki politikusok pedig csak bábok voltak" – mondja sajnálkozva Szalám, aki most is ellenzékben él, ezúttal a hamis színben feltűntetett „felszabadulás” során létrejött új rezsim ellenzékében.

A „konstruktív káosz" neokonzervatív delíriumában az amerikaiak szétverték az államot és a biztonsági szolgálatokat, de még azt a hibát is elkövették, hogy katonák százezreit szerelték le anélkül, hogy a fegyvereiket elvették volna. Közülük sokan szunniták voltak és belőlük alakultak meg azok a paramilitáris alakulatok, akik később az Irakban állomásozó 140 000 amerikai katona ellen fognak majd harcolni. Az amerikai „irányítók”, protektorátus-vezetők ráadásul elvesztek az iraki törzsi univerzumban, amelynek még a kódjait sem ismerték” - írja a Le Figaro iraki tudósítója.

Szalám szerint Irak első számú problémája a fegyveres milíciák jelenléte, mert ezek megakadályozzák, hogy kiépüljön egy erős állam.

„Foglyok a saját hazájukban"

„Húsz évvel és több százezer halottal később, hogy némileg képet kaphassunk erről a széttöredezett, diszfunkcionális államról, Bagdadtól északra, Szalaheddine tartományba kell mennünk” - folytatódik a riport. A tartományba történő belépést a „Sheikh Ibrahim úttorlasz” jelzi, ahol az iráni tábornok, Kászim Szulejmáni, az iráni forradalmi gárda egykori parancsnokának és iraki megbízottjának, Abu Mahdi al-Muhandisz-nak a portréja áll. Ők voltak annak az Iránban működő paramilitáris mély államnak a vezetői, akikkel 2020-ban Bagdadban egy amerikai dróntámadás végzett.

Forrás: AFP/Haidar Hamdani

Az úton, a Tigris folyó által átszelt termékeny vidéken egyik úttorlaszt követi a másik. Ezek az úttorlaszok különböző síita félkatonai csapatok kezében vannak, ők tartják kezükben az Iszlám Állam 2017-es bukása után kialakult „szunnita országot". A néha felbukkanó egy-egy állami rendfenntartó jelenléte kifejezetten megnyugtató érzést kelt. Néhány síita város is szegélyezi az útvonalat, mint Dudzsail, ahol 1982-ben Szaddám Huszein ellen merényletet kíséreltek meg, vagy Balad, ahol az amerikai hadsereg az egyik legnagyobb támaszpontját rendezte be. Ezek fontos városok az ország új urai és iráni támogatóik számára, akiknek az a céljuk, hogy egy Teheránt Irakon és Szírián keresztül Libanonnal összekötő, úgynevezett „síita tengely", egy biztonságos szárazföldi útvonal jöjjön létre. Amit nyilvánvalóan Irak amerikai lerohanása tett lehetővé.

Az egykor Mezopotámia fővárosának számító Szamarra ad otthont a síita történelem két fontos imámjának emléket állító nagy szunnita, spirál alakú mecsetnek és aranykupolás szentélynek. Itt tört ki 2006. február 2-án a polgárháború, amikor egy robbanás lerombolta a síita mauzóleum kupoláját. A támadás, amelyet az al-Kaida vállalt magára, pusztulásba taszította az országot. Röviddel ezután a szadista milicisták átvették az irányítást az elszegényedett, mintegy 500 000 lakosú, szinte teljes egészében szunnita város felett.

„Azóta gyakorlatilag rabok vagyunk, hallgatnunk kell" - vallja névtelenül az egyik ott lakó. A bagdadi nővérem csak úgy léphet be a városba, ha a város kapujánál lévő ellenőrzőponton hagyja személyi igazolványát, amit kifelé menet kap csak vissza. Milyen élet ez?” - kérdezi joggal. A támadás óta a szunniták úgy érzik, hogy megbüntették őket. A síita szentélyhez vezető nagy piac, a közeli üzletek és szállodák zárva vannak, a bolttulajdonosok egyébként sem tudnák eladni portékáikat. Itt nincsenek szunnita vezetők, akik támogatnának bennünket" – teszi hozzá az előbbi lakos. Mindenki félelemben él és még az itt lakók sem léphetnek be engedély nélkül Szamarrába, amelyet 5-6000 milicista őriz.

A cikk folytatódik, lapozzon!