Húsvét misztériumáról

Húsvétkor különösen érdemes olvasni Chestertont - így Az örökkévaló ember című könyvét is.

„A passióról szóló félelmetes történetben van egy határozott érzelmi utalás, amely bizonyítja, hogy minden dolgok alkotója (valamilyen elképzelhetetlen módon) nemcsak haláltusán, hanem a kételkedésen is keresztülment. Meg van írva: "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet". Ne kísértsd! De az Úr, a te Istened megkísértheti önmagát; és úgy látszik, ez is történt a Getszemáni-kertben. Egy kertben a Sátán megkísértette az embert: és egy kertben Isten megkísértette az Istent. Emberfeletti módon átélte a mi emberi pesszimizmusunk rettenetét. Nem akkor remegett meg a világ és tűnt el a nap az égről, mikor a keresztre feszítés történt, hanem akkor, amikor a kereszten felhangzott a kiáltás. A kiáltás, amely megvallotta, hogy Istent elhagyta Isten. És most jöjjenek a forradalmárok, válasszanak hitvallást minden hitvallás közül és istent a világ összes istenei közül – gondosan mérlegelve az elkerülhetetlen visszatérés és rendíthetetlen hatalom összes istenét! Nem fognak találni még egy istent, aki maga is lázadt. Sőt, (nehéz ezt emberi fogalmakkal kifejezni) válasszanak maguknak istent az ateisták! Csupán egyetlen istenséget fognak találni, aki valaha is kimondta az ő elszigeteltségüket is; csak egyetlen vallást, amelyben egy pillanatra az Isten is ateistának tűnt."

Carl Heinrich Bloch: Egy angyal vigasztalja Jézust a Getszemáni-kertben letartóztatása előtt

"Az egész csoportosulás, amely a kereszt körül állt, így vagy úgy, de a kor nagy történelmi igazságát képviseli: azt, hogy a világ nem tudja magát megváltani. Az ember nem tudott többet tenni. Róma, Jeruzsálem, Athén és minden más úgy hanyatlott, mintha a tenger lassú vízesésként folyna szét. Az ókori világ külsőleg még valóban ereje teljében volt; de mindig ebben a pillanatban kezdődik a legbelső gyengeség. De hogy megértsük ezt a gyengeséget, meg kell ismételnünk, amit már többször is mondtunk: ez nem egy eredetileg gyenge dolog gyengesége volt. Hangsúlyozottan a világ ereje vált gyengeséggé, és a világ bölcsessége lett ostobasággá. A nagypéntek történetében éppen a világ legjobb dolgai válnak legrosszabbá. Ez a történet a világot valóban a legrosszabb formájában mutatja meg. Például az igaz egyistenhit papjait és egy nemzetközi civilizáció katonáit. Rómát, a bukott Trójára alapozott legendát, amely a bukott Karthágó felett diadalmaskodva azt a hősiességet képviselte, mely minden pogány tett közül legközelebb állt a lovagiassághoz. Róma megvédte a házi isteneket és az emberi tisztességeket Afrika emberevő óriásaival és a görögök hermafrodita szörnyeivel szemben. De ennek az eseménynek fényében hirtelen megpillantjuk a nagy Rómát, a birodalmat, amint már süllyed lucretiusi végezete felé. A szkepticizmus még a világ hódítóinak magabiztos józanságát is felemésztette. Az, aki azért került a trónra, hogy megmondja, mi az igazság, csak kérdezni tudja: „Mi az igazság?" Így abban a drámában, amely az ókor egész sorsát eldöntötte, az egyik központi alak a látszólagos szerepének épp az ellenkezőjébe ragadt bele. Róma neve szinte egyet jelentett a felelősséggel. Ez a szereplő mégis örök időkre úgy maradt meg, mint egyfajta ingatag szobra a felelőtlenségnek. Az ember nem tehetett többet. Még a megvalósítható is megvalósíthatatlanná vált. Saját ítélőszékének oszlopai között állva egy római mosta világot jelentő kezét."

XVI. századi oltár Isenheimben (festette: Mathias Grünewald)

"A harmadik napon Krisztus barátai, amikor hajnalban a helyszínre mentek, üresen találták a sírt, és a bejárat előtt a követ elhengerítve. Különböző módon vették tudomásul az új csodát; de azt aligha fogták föl, hogy a világ meghalt az éjszaka. Amit láttak, az egy új teremtés első napja volt, új éggel és új földdel; és a kertész alakjában Isten ismét a kertben járt, nem az este, hanem a hajnal hűvösében."

"A kereszténység forradalmak sorát élte át, és a kereszténység mindegyikben meghalt. A kereszténység sokszor meghalt és feltámadt; mert van egy Istene, aki tudja a sírból kivezető utat."