Halálbüntetés helyett életfogytiglanit kapott egy indonéz rendőrtiszt
![A világ legdrágább anyagai](https://cdn.origo.hu/2023/12/L6wwtrbc_pQLkK6Aztd6CzzFJLW0J2D40Ul68OEIeQk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NiYjM1OWQzNjY3MjQwNmQ5ODJiOTJmNDI5NWZiMDE0.webp)
A korábban Nyugat-Szumátra tartomány rendőrfőnökeként dolgozó Teddy Minahasza Putrát abban találták bűnösnek, hogy egy alárendeltjének megparancsolta,
káliumos timsóra cseréljen le öt kilogramm elkobzott metamfetamint;
majd az így megszerzett kábítószert egy civil összekötő segítségével áruba bocsátotta.
Az ügyészség halálbüntetés kiszabását indítványozta a férfira, de az illetékes bíróság a 30 éves rendőri szolgálatát enyhítő körülményként figyelembe véve úgy döntött,
életfogytig tartó szabadságvesztésre módosítja a büntetést.
A helyi média jelentései szerint az elítélt ügyvédje bejelentette, hogy fellebbezni fog a döntés ellen.
Indonéziában nem ez volt az első eset, amikor halálbüntetés fenyegetett egy drogkereskedőt, mert az ázsiai ország vonatkozó törvénykezése az egyik legkeményebbnek számít a világon; az emberi jogi szervezetek adatai szerint
az utóbbi két évben kihirdetett 114 halálos ítélet 82 százalékát kábítószer-kereskedelem miatt szabták ki.
Címlapi képünk illusztráció!