Budapest, 2023. április 30.
Ferenc pápa áldást oszt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán 2023. április 30-án. Az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának utolsó programján az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozott.
MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Ferenc pápa szeptember 22-23-án Marseille-ben tesz látogatást, ahol részt vesz a földközi-tengeri országok ökumenikus és vallásközi találkozóján - jelentették be szombaton a Vatikánban.
A nyilvánosságra hozott program szerint az egyházfőt érkezése után Emmanuel Macron államfő fogadja,
majd az egyházmegye papjaival közös imán vesz részt a Notre-Dame-de-la-Garde-bazilikában.
Ezután megtekinti a tengeren eltűnt matrózok és migránsok emlékhelyét.
Ferenc pápa áldást oszt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán 2023. április 30-án Forrás: MTI/Kovács Tamás
Látogatásának második napján a 86 éves egyházfő a földközi-tengeri országok találkozójának záró ülésére hivatalos. Programjában szerepel egy találkozó különböző vallású fiatalokkal és a térségbeli országok püspökeivel és lelkiségi mozgalmaival, és egy megbeszélés Emmanuel Macronnal. Elutazása előtt szentmisét mutat be az Olympique Marseille futballcsapat stadionjában.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!