Itt van Putyin váratlan békeajánlata!

Vlagyimir Putyin
Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin pénteken afrikai vezetőkkel találkozott Moszkvában, a tárgyalások után azt mondta, hogy Kijeven múlnak a tárgyalások.
Vágólapra másolva!

A Reuters beszámolója szerint Vlagyimir Putyin pénteken afrikai vezetőkkel találkozott Moszkvában, majd a tárgyalásokat követő szombati sajtótájékoztatón a háború kapcsán úgy fogalmazott: Kijev volt az, amelyik megtagadta a tárgyalásokat, a labda teljesen az ő térfelükön van – hangsúlyozta az orosz elnök, aki szerint

Oroszország már régóta hangoztatja, hogy nyitott a tárgyalásokra, de ezeknek figyelembe kell venniük a „új realitásokat".


A csúcstalálkozón Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök sürgette Oroszországot, hogy gondolja át a fekete-tengeri gabonamegállapodást, amely – amíg Moszkva a múlt héten el nem utasította annak megújítását – a konfliktus ellenére biztonságos folyosót biztosított Ukrajnának a tengeri kikötőiből történő gabonaexporthoz - írja a Mandiner. Egyiptom nagy gabonavásárló a fekete-tengeri útvonalon keresztül, és Szíszi a csúcstalálkozón elmondta:

Putyin válaszul azzal érvelt, ahogyan korábban is tette, hogy az emelkedő világpiaci élelmiszerárak a nyugati politika hibáinak következményei.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!