Zelenszkij bajban: itt van az új, hatalmas ukrán korrupciós botrány

luxushotelek
9. Niyama, Maldív-szigetek (69 595 hashtag)
Vágólapra másolva!
Senki sem bocsátja meg a parlamenti képviselőknek, bíráknak vagy más tisztviselőknek, hogy az állam érdekei fölé helyezik magukat –  mondta Volodimir Zelenszkij kedd esti videóüzenetében. Az ukrán elnök az elmúlt napok korrupciós botrányai miatt volt kénytelen újra megszólalni, azzal hitegetve az ukránokat, hogy kemény fellépésre szánta el magát. A korrupció a háborút megelőzően is átszőtte Ukrajnát, azóta pedig semmi nem változott.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint az ukrán állami nyomozó iroda (SBI) az ukrán biztonsági szolgálattal (SBU) közösen nyomoz Volodimir Zelenszkij pártjának parlamenti képviselője, Jurij Arisztov ellen, amiért

a gyanú szerint jogszerűtlenül nyaralt a hadiállapot ideje alatt a Maldív-szigeteken

– áll az SBI hivatalos Telegram-csatornáján.

Hazugsággal hagyta el Ukrajnát

A nyomozati iratok szerint Arisztov június 5-e és július 22-e között Ukrajnán kívül tartózkodott. A politikus az általa közölt információk szerint először Lengyelországba utazott, ahol három napon keresztül tárgyalásokat folytatott a litván kormány képviselőivel országaik kétoldalú kapcsolatainak szorosabbra fűzése érdekében. Ezt követően július 10-től egészen 19-ig Arisztov betegszabadságot vett ki, ugyanakkor

a nyomozók úgy vélik, hamis adatokat vitt fel az elektronikus egészségügyi rendszerbe, mivel az ott szereplő vizsgálatokra valójában nem került sor. Éppen ellenkezőleg.

Az ukrán parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának elnökhelyettese egy Maldív-szigeteki szállodában töltötte „betegszabadságát".

Jurij Arisztov ukrán parlamenti képviselő a Maldív-szigeteken pihente ki a fáradalmait Forrás: Twitter

A Maldív-szigeteken töltötte "betegszabadságát"

Arisztov egy ötcsillagos luxushotelban szállt meg, ahol

a legolcsóbb éjszaka közel négyezer euróba (mintegy másfél millió forintba) kerül, a határ pedig a csillagos ég

– állította a slidstvo.info. Az ukrán oknyomozó hírportál cikkét követően döntött úgy az SBI és az SBU, hogy házkutatást tartanak a politikus lakásán. Arisztov ezt követően kénytelen volt lemondani.

Zelenszkij magyarázkodik

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd este videóüzenetben magyarázkodott. Azt mondta, az ilyen viselkedés elfogadhatatlan annak tükrében, hogy a frontvonalakon nap mint nap katonák halnak meg Ukrajnáért.

Az ukrán képviselő a Maldív-szigetekre utazott Forrás: Niyama

Most minden politikus és tisztviselő figyeljen rám. Dolgozniuk kell. Ezt pedig Ukrajnában és az ukrán nép érdekében kell tenniük. Hálás vagyok azoknak a képviselőknek, akik valóban az állam érdekeiért dolgoznak. Azok pedig, akik azon gondolkodnak, hogy több időt töltsenek külföldön, hogy összekapcsolhassák jövedelmező útjaikat az üzleti, baráti találkozókkal vagy strandolással – nekik nem lesz hála − nyomatékosított az ukrán elnök.

Nem ez volt az első eset

Ukrajnában a háború előtt is magas szintű volt a korrupció, azóta pedig több tisztviselőt is leváltottak azért, mert gyanús ügyletekbe keveredett. E hét elején az ukrán korrupcióellenes hatóság házkutatást tartott az Állami Igazságügyi Igazgatóság vezetőjének irodájában. A nyomozók azzal gyanúsítják Olekszij Szalnyikovot, hogy jogosulatlan előnyökhöz akart juttatni legfelsőbb bírákat annak érdekében, hogy egy kereskedelmi vállalkozás javára döntsenek. Szintén hétfőn

ukrán nyomozók őrizetbe vették az egyik odesszai hadkiegészítő parancsnokság vezetőjét.

A gyanú szerint a férfi illegális vagyoni előnyhöz jutott azáltal, hogy másokat kenőpénzért cserébe felmentett a hadkötelezettség alól. Az ukrán munkaadók szövetsége pedig nemrégiben nyílt levélben fordult Zelenszkijhez, melyben azt állítják:

Mint írták, ez aláássa az ország védelmi képességeit is. Nagy port vert fel idén tavasszal az a hír is, hogy

Jevhenyij Boriszov odesszai katonai komisszár anyja a háború kirobbanását követően egy marbellai luxusvilla tulajdonosa lett.

Az erről szóló információkat Ihor Moszijcsuk volt parlamenti képviselő osztotta meg, ezek alapján az ingatlan értéke mintegy négymillió euró. Boriszovhoz egyébként egy másik botrány is köthető: humanitárius segély ürügyén egy 250 ezer dollár értékű Mercedes gépjárművet „vett" saját használatra 2022. február 24-e után.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!