A lengyel központi választási bizottság által a vasárnapi parlamenti választásokról hétfőn 6 órakor kiadott első hivatalos részleges eredmények szerint, a szavazatok 5,17 százalékának értékelése alapján
a PiS 39,8 százalékot szerzett,
a vezető ellenzéki erő, a Polgári Koalíció (KO) 27,55 százalékon áll, a két párt szövetségéből álló Harmadik Út (TD) 12,97 százalékot kapott, míg a baloldali pártok alkotta Új Baloldal (Lewica) 8,53 százalékos eredményt ért el.
A nemzeti és liberális erők alkotta Konföderáció (Konfederacja) 7,17 százalékot szerzett.
Az exit poll korábbi eredményei szerint a pártok a következő eredményeket érték el:
Az Ipsos szerint a vasárnapi parlamenti választásokon a részvételi arány 72,9% volt. A közvéleménykutató egyébként 2019-ben 99 százalékos pontossággal találta el a későbbi végeredményt. A 460 fős szejmben 231 képviselőre van szükség a kormányalakításhoz.
Nem hagyjuk, hogy Lengyelországot elárulják, nem hagyjuk hogy Lengyelország elveszítse azt, ami nemzetünk történetében a legfontosabb, azaz a függetlenséget
– húzta alá Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes, a PiS elnöke értékelő beszédében.
Az exit poll eredményeiből ugyanakkor azt még nem tudjuk, hogy kinek lesz elegendő mandátuma a kormányalakításhoz. A lengyel választási rendszer sajátossága miatt ezzel kapcsolatban majd csak hétfőn napközben fogunk tisztábban látni, ugyanis a negyvenegy választási körzetben arányosan osztják szét a képviselőhelyeket. Ez a nagy és közepes pártoknak – tehát a PiS-nek és a KO-nak – kedvez - írja a Magyar Nemzet.
A parlamenti küszöb 5 százalék a pártok esetében, míg a választási koalícióknak – így a KO-nak és a Harmadik Útnak – 8 százalékot kell elérniük a bekerüléshez.
Kövesse élőben a lengyel választásokat!
Kövesse vasárnap 19 órától a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján a lengyel választások eredményeit élőben! Az élő bejelentkezések során percről percre, több helyszínről is tájékoztatnak a legfrissebb hírekről. Mindemellett a Mathias Corvinus Collegium szervezésében kerekasztalbeszélgetéssel készül Tóth Bálint, Szalai Zoltán, Szánthó Miklós, Magyar Levente és Janusz Bańczerowski. A stúdióban Mráz Ágoston Sámuel és Kiszelly Zoltán, de elemzi az eseményeket többek között Kiss Rajmund, Demkó Attila és Somkuti Bálint is, akik az MCC-ből csatlakoznak majd be. A Mandiner élőben kapcsolja Lengyelországot is.
Kövesse a Mandiner Facebook-oldalát vagy YouTube-csatornáját!
Érvénytelen lesz a parlamenti választásokkal egy időben szervezett népszavazás. A referendum akkor lenne érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele venne részt rajta, az exit poll szerint a részvételi arány 40 százalékos lett.
A referendumot az Európai Unió migrációs csomagjáról, az állami vagyon privatizációjáról, a nyugdíjkorhatárról, valamint a fehérorosz határon emelt acélkerítésről rendezték.
Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke nagy sikernek nevezte az eredményt, kiemelve, hogy pártja most negyedszer a történetében és harmadszor egymás után győzött a parlamenti választásokon. Kérdés viszont, "hogy ezt a sikert újabb kormányzati időszakká lehet-e átváltani" - fogalmazott a pártelnök.
Hangsúlyozta:
függetlenül a végleges szavazási eredményektől, a tömörülés mindent megtesz azért, hogy továbbra is megvalósíthassa programját.
A lengyel országos választási bizottság (PKW) vasárnapi sajtóértekezletein több mint kétszáz kisebb, a szavazás folyamán történt incidensről számoltak be. Az egyik varsói szavazóhelyiségben pirotechnikai ellenőrzésre volt szükség egy elhagyott hátizsák miatt. Emellett a PKW-hoz számos panasz futott be azon szabálytalanságok miatt, amelyeket a választópolgárok a népszavazási lapok kiosztásakor észleltek a szavazóhelyiségekben.
Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök az exit pollok eredményeinek ismertetése után úgy fogalmazott, hogy "amennyiben az elnök a győztes tömörülés jelöltjét bízza meg a misszióval, egész biztosan stabil kormány összeállítására fogunk törekedni".
A politikus egyúttal figyelmeztetett: a végleges eredményekre még várni kell.
"Lehet, hogy teljesen más számokkal ébredünk holnap. Lehet, hogy a PiS-nek nem 200, hanem például 212 képviselője lesz, ez teljesen más perspektívát teremt" - tette hozzá.
Andrzej Duda lengyel elnök a múlt héten közölte: az eddigi lengyelországi politikai szokáshoz híven, a választások után a győztes pártot bízza meg kormányalakítással.
A lengyel országos választási bizottság (PKW) szerint a választási végeredmények kedden várhatók.