Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Schiffer András 2007-ben egy interjúban a jogbiztonság vonatkozásában hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság az 1990-es évek elején – nem egyszerűen valamilyen metanorma, amit levezetnek az Alkotmány 2. szakaszából, hanem elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy a szabadságjogok érvényesüléséről, érvényesíthetőségéről beszéljünk. Abban az esetben tehát, ha a különböző, akár eljárási, akár anyagi jogi szabályok bizonytalan fogalmakon alapulnak, olyan fogalmi készletekre, olyan struktúrákra, amik teljesen kiszámíthatatlanok, akkor természetesen sokkal nagyobb lehetőséget nyújtanak a közhatalom számára, hogy megpróbálja visszanyesni a szabadságjogokat.
Szerinte a világ valamennyi demokráciájában a hatalom természetszerűleg érez késztetést arra, hogy valamiképpen próbálja korlátozni a polgárok szabadságjogait, de egy erős, demokratikus jogállamban vannak olyan intézmények és vannak olyan eszközök az állampolgárok kezében, amikkel kontroll alatt tudják tartani ezeket a hatalmi szándékokat. Abban a pillanatban, ha bizonytalan fogalmakkal, bizonytalan jogi struktúrákkal találkozunk, abban a pillanatban – hogy egy aktuális példát említsek – ha a rendőrségi törvény és a gyülekezési törvény különböző intézményei nincsenek összhangban egymással, vagy van egy rendőrségi törvény, de a jogalkalmazó rendőri vezetők minduntalan olyan fogalmakkal operálnak, amelyek nem szerepelnek törvényben, akkor hiába vannak deklarált jogok, nagyon könnyen védtelenné válhat az állampolgár a hatalommal szemben. Hozzátette az akkori politikai klíma kapcsán azt is, hogy ami a magyarországi politikai kultúrát, az alkotmányos kultúrát, az állampolgárok alkotmányos ismereteit, a pártrendszer morális legitimitását illeti, abban több nagyon súlyos problémával kell szembenéznünk.
A fenti sorok értelmezéséhez hozzátehető, hogy a közhatalom gyakorlásának alkotmányos feltétele, hogy arra demokratikus legitimáció alapján kerüljön sor. A népszuverenitásra épülő rendszerben a hatalmi ágak lehetnek önlegitimálók, ha közvetlen választáson alapulnak. A másik út a közhatalom elnyerésére, hogy az valamely más hatalmi ág közreműködésével történik. A hatalomnak azonban ekkor is, ezen a láncolaton keresztül is visszavezethetőnek kell lennie a szuverén néphez.
Egyes szakmai vélemények szerint el kell fogadnunk, hogy demokratikus intézményi keretek között az uralom egyfajta legitim erőszakon alapszik. Erkölcs és politika érték- és érdekellentétének megértéséhez tehát azt kell látni mindenekelőtt, hogy a demokráciában az uralom legitimitását elsősorban a törvényalkotás ésszerűségén alapuló szabályalkotás jellemzi. Az állami erőszak egyik legitim formája a halálbüntetés, de e helyütt legyünk óvatosak: a náci Németországban több mint 16 000 embert végeztek ki - és nehogy valaki félreértse, ez a szám a bíróságok által, legalább formális tárgyalás után kimondott halálos ítéletekre vonatkozik. Még az USA-ban is, ahol ezt kevesen gondolnák, évtizedeken át ártatlanok sorát végezték ki, hiszen csak 1985-ben ismerték fel, hogy a DNS-minták olyanok, mint az ujjlenyomatok – pontos személyazonosításra alkalmasak. Negyven éve azonban még nem gondoskodtak a DNS-minták tartósításáról, a DNS-azonosítás azóta is folyamatosan fejlődik.
Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy a demokráciát az autokráciától alapvetően és megkérdőjelezhetetlenül a hatalom erőszakos megszerzése és/vagy megtartása jellemzi, másképpen az állami erőszakot az állam jogává teszik. (Günter Frölich/Roman Herzog Institut) Ez tehát a demokrácia, ha tetszik, a jogállamiság valódi fokmérője.
Megfigyelhető, hogy a balliberális erők az elmúlt években politikai fegyverként kezdték el alkalmazni a jogállamiság fogalmát. E folyamatnak két kísérőjelensége is van, amelyek paradox módon éppen e fogalom lényegével, illetve eredeti szellemiségével helyezkednek szembe: a jogállamiság tartalmának elasztikus kezelése, folyamatos változtatása, valamint az érvényesülése felfüggesztésének felvetése (aktuálpolitikai megfontolásokból). Egyfelől fontos megjegyezni, hogy a jogállamiság egy több évszázad alatt kikristályosodott fogalom, amelynek valódi tartalma jogi szempontból megalapozott, valamint a jogirodalom, illetve a joggyakorlat által kimunkált – és az idő próbáját kiálló – elvekből épül fel.
A jogállamiság sajátos értelmezésének Magyarországon is van képviselete. Fleck Zoltán jogszociológus, a Soros György által kiemelten támogatott Eötvös Károly Intézet előző igazgatója kifejtette, hogyha az ellenzék győz a 2022-es választásokon, valószínűleg „időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után."
E hozzáállás szélsőséges változatának és a jogállamisághoz való önkényes viszonyulás iskolapéldájának tekinthető Fleck Zoltán kijelentése. A jogszociológus nem fáradozik a fogalom tartalmának megváltoztatásával, hanem egyenesen ennek felfüggesztését vizionálja egy esetleges kormányváltás esetére. E megnyilvánulással Fleck egyrészt nyilvánvalóvá tette, hogy szemében a politikai megfontolások elsődlegesek a jogi érvekkel szemben, másfelől pedig jogászként, egyetemi oktatóként gyökeresen szembehelyezkedett a magyar Alkotmánybíróság következetesen folytatott gyakorlatával. A taláros testület a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában egyértelműen leszögezte az alábbiakat:
Világosan látnunk kell tehát, hogy a jogállamiság (valódi) elve nem egy tetszőlegesen változtatható, valamint erre irányuló politikai igény esetén félretehető princípium. A kategória kiszolgáltatása a politikai megfontolásoknak az eredeti fogalom eltorzulásával, illetve lényegi vonásai figyelmen kívül hagyásával jár.
A jog alárendelése bizonyos politikai szándékoknak azonban nem új keletű jelenség. Évek óta megfigyelhető, hogy a balliberális erők (vagy ezek nyomására bírói testületek) kiterjesztő jogértelmezéssel próbálnak megvalósítani olyan politikai elképzeléseket, melyek érvényesítésére választói legitimáció hiányában a hagyományos, törvényhozási úton nem lenne mód.
Ami a napokban Lengyelországban történik, szintén szomorú példája a jogállamiság helytelen értelmezésének, sőt a Tusk kormányzat lépései a karhatalom, a rendőri erők bevonásával minden további nélkül autokratikusnak értékelhetőek.
Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter egy parlamenti határozat alapján 2023. december 20-án felmentette a közmédia vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki. Andrzej Duda okkal nevezte anarchiának Sienkiewicz eljárását, ugyanis a lengyel közmédia vezetőinek kinevezését és felmentését a Nemzeti Médiatanácsról (RMN) szóló törvény szabályozza, mely normát a parlamenti többség módosíthatja, a miniszter azonban ezt a kérdést egy szejmhatározat alapján kívánta rendezni. A parlamenti határozatok nem minősülnek jogszabálynak, míg a törvény a jogszabályi hierarchia csúcsát jelentő normatív aktus, így teljesen egyértelmű, hogy a szejm határozata alapján a miniszter hozhat vagy módosíthat törvényt.
A lengyel alkotmányban világosan megjelenik a szólásszabadság, az információhoz való jog, valamint a rádiózás és a televíziózás közérdekű védelme, illetve mindezek intézményes védelmi kötelezettsége (az alkotmány 213. §-a itt az Országos Rádióműsor- és Televíziótanácsot nevesíti).
A lengyel alkotmány IX. fejezete alapján az állami szerveknek ezen jogok védelmét kellene biztosítaniuk, nem pedig felszámolniuk azokat. A közmédia teljes vezetésének lecserélése: a lengyel alkotmány 54. cikk (2) bekezdése alapján „tilos a társadalmi kommunikáció eszközeinek megelőző cenzúrája" és a sajtó ilyen módon történő engedélyezése, márpedig a cenzúratörekvések, továbbá a jogbiztonság, vagyis az egyes közszolgálati intézmények kiszámítható működésének sérelme is fölmerül az ilyen politikai cselekvések kapcsán.
Elzbieta Witek (PiS) volt alsóházi elnök aznap a szejm folyosóján találkozott Vera Jourovával, az Európai Bizottság (EB) értékek és átláthatóság ügyében illetékes alelnökével. Ekkor Witek átadta Jourovának a közmédia jelenlegi helyzetéről szóló levelet, és kijelentette: éppen aznap „merénylet történt a lengyel közmédiával, a szólásszabadsággal és a demokráciával szemben". Jourová a közmédiát érintő fejleményekről elmondta: adott pillanatban nem tud erről nyilatkozni. Vera Jourová korábban, amikor még Lengyelországnak konzervatív, nemzeti kormánya volt, és a lengyel vagy a magyar állapotokról „kellett" nyilatkoznia, sokkal bátrabb és határozottabb volt; ez is ékes bizonyítéka a Brüsszelben intézményesült kettős mércének. 2021 őszén még azt is képesek voltak megállapítani, hogy a lengyel alkotmánybíróság illegitim, és nem értelmezheti a (lengyel) alkotmányt. Az új lengyel kormány fittyet hány a jogforrási hierarchiára és egy normatív határozattal módosít egy – a legerősebb jogszabálynak minősülő – törvényt, ezzel teljes mértékben ignorálva a jogállamiság egyik alappillérének számító jogbiztonságot és joghoz kötöttséget, amelyek, nem utolsó sorban, az EUSz 2. cikkben rögzített alapelvei, valamint a 3. cikk (2) bekezdésben szereplő „jogérvényesülés" immanens kritériumai is.
Az Európai Parlament (EP) 2022. március 10-én határozatot fogadott el az Európai Unió demokratikus folyamataiba történő külföldi beavatkozásokkal összefüggésben. A határozat értelmében a külföldi beavatkozások súlyosan sértik az Unió alapját képező egyetemes értékeket és elveket, például az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásának követelményét, valamint a jogállamiság elvét és a demokráciát. Az ilyen beavatkozások félrevezetik és megtévesztik a polgárokat, befolyásolják szavazói magatartásukat, végső soron pedig megosztják és polarizálják a társadalmakat, kihasználva azok sebezhető pontjait.
Ezek következményeként az intervenciós kísérletek torzítják a demokratikus választások és népszavazások integritását; megrendítik a nemzeti kormányokba, a közszférabeli szervezetekbe és a demokratikus rendbe vetett bizalmat, és destabilizálják a demokráciát.
Az EP határozatának a beavatkozások hatásait és következményeit érintő elvi megállapításai kétségtelenül helyesek, ennek ellenére a nemzeti alapokon nyugvó magyar kormánynak töretlenül meg kell küzdenie az Unión belülről érkező intervenciós kísérletekkel és a tagállami szuverenitást sértő döntésekkel. Ha megvizsgáljuk a közelmúlt uniós döntéseit, számos olyan helyzettel találkozhatunk, melyek homlokegyenest szembemennek a frissen elfogadott határozatban foglaltakkal.
A politikai befolyásszerzést és a nemzetállami keretek gyengítését zászlajukra tűző nem kormányzati szervezetek (NGO-k) egyre gyakrabban és egyre nyíltabban avatkoznak be a demokratikus folyamatokba, ezért a magyar kormány az átláthatóság biztosításának garantálása érdekében úgy döntött, hogy nyilvántartásba vételi, bejelentési és közzétételi kötelezettségeket ír elő a bizonyos összeghatárt meghaladó mértékű külföldi támogatásban közvetlenül vagy közvetve részesülő civil szervezetek egyes kategóriái tekintetében.
Az Európai Bizottság a szabályozás miatt kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához Magyarországgal szemben. A Bíróság a 2020. június 18-án kihirdetett Bizottság kontra Magyarország (Az egyesületek átláthatósága) ítéletben (C-78/18) indokolatlan korlátozásnak minősítette a magyar szabályozást, és helyt adott az Európai Bizottság keresetének.
Az EP határozatának valódi jelentőségét az adná meg, ha a célként rögzített szabályokat és irányelveket az EU intézményei és tisztségviselői saját magukra nézve is kötelező érvényűnek ismernék el, megszüntetve ezáltal a szuverenitáskorlátozó és intervenciós törekvéseket. Jelenleg Brüsszel az Unió szintjén ugyan elítéli a külső beavatkozásokat, jól látható azonban, hogy azon tagállamok esetében, ahol nemzeti kormányzás zajlik (mint Magyarország, vagy múlt év végéig Lengyelország), maga is aktívan részt vesz ezekben a folyamatokban.
A Lengyel Köztársaság alkotmányának I. fejezete Lengyelországot demokratikus, egységes jogállamként határozza meg: eszerint
a szuverenitás a nemzeté, és a nemzet ezt a legfőbb hatalmat választott képviselői révén gyakorolja.
Az Alkotmány a legfőbb jogi erő, ami kötelező érvényű, és az I. fejezetben foglaltak szerint „a Lengyel Köztársaság elfogadja a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltatási hatalmi ágak szétválasztásának elvét". A Lengyel Köztársaság kormányzati rendszere a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom szétválasztásán és egyensúlyán alapul (10. cikk); a közhatalmi szervek a törvény alapján és annak korlátai között működnek (7. cikk).
A Tusk-kormány elmúlt hetekben tanúsított nyíltan alkotmányellenes, a megfélemlítésen és a politikai terror módszertanán alapuló magatartása felveti azt a problémát, hogy a kormányzati lépések a szuverén lengyel nemzet egységét, a hatalmi ágak egyensúlyát, a közhatalmi szervekre vonatkozó alkotmányos korlátok fontosságát teszik zárójelbe, sőt azokat feláldozzák a minél gyorsabb hatalomkoncentráció megteremtését célzó politikai szándék oltárán.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány tanácsadója
