Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

Vágólapra másolva!
Az ukrán parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi elítéltek besorozását az ukrán hadseregbe - jelentette be Alekszej Goncsarenko képviselő, a törvényjavaslat egyik kezdeményezője.
Vágólapra másolva!

A törvényjavaslat lehetővé teszi a katonai szolgálatot azoknak a raboknak, akiket kisebb bűncselekmények miatt ítéltek el.

Azok, akik úgy döntenek, hogy csatlakoznak a hadsereghez, feltételesen kerülnek szabadlábra ezután, majd szerződéses szolgálatot teljesítenek. Az elítélt besorozásához még a bíróságnak is határozatot kell hoznia.  Alekszej Goncsarenko képviselő azt mondta, szándékos emberölésért, szexuális erőszakért vagy a nemzetbiztonsági alapelvek elleni bűncselekményekért elítélteket nem soroznak be. 

Elena Viszockaja Ukrajna igazságügyi miniszterhelyettese áprilisban a Szuszpilne tévécsatornának nyilatkozta azt, hogy Ukrajna 26 ezer embert mozgósíthat így,

 valamint 50 ezret azok közül, akik már letöltötték a büntetésüket. Államellenes és háborús bűncselekmények miatt elítéltek nem léphetnek be a hadseregbe.

2022-2024-ben Ukrajnában

 csaknem 11 ezer büntetőügyet állították le a bíróságok a vádlottak mozgósítása miatt.

Ezek közül a legtöbb lopás, közúti baleset okozása, vagy kábítószer-csempészet miatt indított ügyek. (meduza.io)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!