100 évesen vette feleségül párját egy második világháborús veterán

Vágólapra másolva!
A száz éves veterán és kilencvenhat éves kedvese Normandiában mondták ki a boldogító igent.
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi eseményre lettek figyelmesek azok, akik kilátogattak Normandia tengerpartjára - írja az AP news. Egy második világháborús veterán feleségül vette menyasszonyát az egykori partraszállás közelében. 

A férfi száz éves, a nő pedig kilencvenhat volt az esküvőkor, így kettejük együttes életkora közel 200 év.

 Harold Terens és kedvese, Jeanne Swerlin bebizonyították, hogy a szerelem örök és nem ismer határokat, amikor szombaton összekötötték az életüket. Terens „életem legjobb napjának” nevezte az esküvőt. A menyegzőbe menet a leendő menyasszony a következőket mondta: „Ez nem csak a fiataloknak szól.” A helyszín Carentan elegáns, kőből épült városházája volt, amely a D-nap idején kulcsfontosságú célpont volt, amelyért ádáz harcokat folytattak az 1944. június 6-i szövetséges partraszállás után. Az esküvőt nem véletlenül tartották meg ezen a helyszínen. 

A pár ezzel is tisztelegni szeretett volna annak a 160 ezer katonának az emléke előtt, akik részt vettek a 80 évvel ezelőtti katonai akcióban. Miközben Glenn Miller és más korabeli dallamok is felcsendültek az utcákon, a jóakarók már jóval az esküvő előtt felsorakoztak a városháza előtt. 

Az ifjú pár szombat este meghívót kapott az Elysee-palotában rendezett állami vacsorára, amelyen Emmanuel Macron és Joe Biden amerikai elnök is részt vesz

– mondta a polgármester. 

Az esküvő inkább szimbolikus jelentőségű volt. Jean-Pierre Lhonneur polgármester szerint Normandia gyakorlatilag az Egyesült Államok 51. állama. A veteránok iránti tisztelet és hála nagyon erős a környéken. Normandia lakosai hálásak annak a több tízezer szövetséges katonának, akik soha nem jutottak haza a normandiai csatából. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!