A németek már készülnek a háborúra

Vágólapra másolva!
Önkéntes katonai szolgálatról beszéltek még a közelmúltig is, legalábbis nyilvánosan, most azonban Boris Pistorius világossá tette, hogy kényszerítést is alkalmazni akar. A német védelmi miniszter példaképe: Svédország. Egyre közelebb a Weber-terv megvalósítása.
Vágólapra másolva!

Boris Pistorius már többször is a 2011-ben felfüggesztett katonai szolgálat visszaállítása mellett érvelt. A védelmi miniszter május 27-én végre bemutatta a terveit pártja elnökségének. Ezek azonban valószínűleg nem kizárólag az önkéntes szolgálatra épülnek, mint ahogyan arról az első hírek szóltak, írta a Kreiszeitung. A Magyar Nemzet szemléje szerint Pistorius közép távon azt is szeretné, ha a férfiakat kötelezhetnék is a szolgálatra.

„Kötelező szolgálat nélkül nem fog működni”

Pistorius több mint húszezer új katonát akar toborozni, hogy pótolja a Bundeswehr létszámhiányát, és hadra foghatóbbá tegye azt. E cél elérése érdekében a védelmi minisztérium többek között a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetésében bízik. A Der Spiegel hétfői beszámolója szerint azonban Pistorius állítólag az önkéntes szolgálatot favorizálta, amikor bemutatta a modelljét. A sorkötelezettség szó állítólag nem hangzott el.

Boris Pistorius azonban most helyreigazította ezeket a híreket, és egyértelművé tette: „Kötelező szolgálat nélkül nem fog működni.”

A védelmi miniszter a Zeit Online-nak elmondta, hogy középtávon egy rendeletnek lehetővé kellene tennie, hogy a fiatalokat akaratuk ellenére is szolgálatra kényszerítsék. Az általa bemutatott modell Svédország mintájára készült, azaz a kötelező és az önkéntes szolgálat keveréke. Pistorius korábban többször is a svéd modellt hozta fel példaként. A skandináv országban minden fiatalt megkérnek, hogy töltsön ki egy kérdőívet a sorozáshoz, de végül csak néhányuknak ajánlanak fel szolgálatot.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a háborús felkészülésnek magába kell foglalnia a pénzügyi háttér, a személyzet, valamint a katonák felszerelésének biztosítását. Emellett már nem elégszik meg a sorkatonasággal, hanem azt akarja, hogy ennek egy új, szigorúbb formáját, a hadkötelezettséget. Emellett felszólította a német katonákat arra, hogy 2029-ig készüljenek fel a háborúra - írja a vg.hu. 

Ukrajna,oroszország, háború, konfliktus, orosz-ukrán háború, 2024. 
 05. 20.,
A katonák felkészülnek az esti harcra a frontvonalon
Fotó: Diego Herrera Carcedo/Anadolu via Getty Images

Régóta erőltetik már ezt

Egy adott évben minden fiatal kapna egy kérdőívet – ahogy Svédországban is. A kérdőív az egészségi állapotra vonatkozó kérdések mellett a katonai szolgálat iránti érdeklődésre is rákérdezne. A kérdőív visszaküldése kötelező lenne, ellenkező esetben olyan szankciókkal fenyegetnének, amelyeket még nem részleteztek. 

Mint ismert Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke vetette fel, hogy az Európai Unió állítson fel közös kötelező sorkatonai szolgálatot. Ezt a javaslatot már az újonnan felálló EP-ben fogják megvitatni, hacsak nem sikerül kiszorítani a háborúpárti, az orosz–ukrán háború eszkalációjában érdekelt képviselőket.

Régtől fogva dédelgetett német terv az európai szintű sorkatonaság. Egy német–amerikai agytröszt már 2022-ben javasolta a kötelező európai sorkatonaságot, hogy ezáltal is erősödjön az európai öntudat.

A manapság Weber-tervként elhíresült javaslat első ízben a Junge Union javaslataként a nők és férfiak katonai szolgálatának bevezetésére Európa-szerte 2017-ben jelent meg először. 

A Junge Union a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) ifjúsági szervezete. 

Mint arról a Neue Osnabrücker Zeitung akkor beszámolt:

a dokumentum kifejezetten javasolja, hogy minden fiatalnak legalább kilenc, de legfeljebb 24 hónapig katonai vagy polgári szolgálatot kellene teljesítenie egy európai országban. Az Európai Védelmi Unió iránti elkötelezettség magában foglalja a nemzeti hatáskörök feladását az európai szint javára

– volt olvasható a Junge Union elnökségének határozattervezetében.

A Bundeswehr Journal akkori beszámolójából kiderül az is, hogy Ursula von der Leyen is részt vett a 2017-es tanácskozáson.

A V4NA azt írta, hogy a júniusi európai parlamenti választás után felálló testület az elsők között igyekszik majd megvitatni ennek lehetőségeit, ezért sorsdöntőnek bizonyulhat a voksolás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!