Vadasparkban felejtettek egy gyereket az óvónők

Vágólapra másolva!
Egy vadasparkban tett óvodai kiránduláson otthagytak egy négyéves kisfiút. A fiúnak egy férfi segített, aki a park irodájához fordult segítségért.
Vágólapra másolva!

Nyomozás indult egy skóciai óvoda ellen, miután egy négyéves kisfiút egy vadasparkban hagytak az óvónők. A fiú édesanyja, Clare Hodge elmondta, hogy a kiránduláson mindössze kilenc gyerek és három alkalmazott vett részt, ezért "megdöbbentőnek" nevezte az esetet. A helyi rendőrség szóvivője közölte, hogy "rendkívül komolyan" kezelik az ügyet. Az anya szerint a gyerekeknek azt mondták, hogy mielőtt hazaindulnak a vadasparkból, menjenek ki a mosdóba, és a négy éves kisfiú volt az utolsó a sorban. 

Amikor kijött a mosdóból és senkit sem talált a folyósón, először azt hitte, hogy a többiek meg akarják viccelni. De hamarosan rájött, hogy otthagyták.

Hodge elmondta, hogy a négyéves Carson sírva állt a folyósón, amikor egy férfi odament hozzá és megkérdezte, hogy jól van-e, majd elkísérte őt a vadaspark központ irodájába.

A vadaspark ezután kapcsolatba lépett az óvodával, hogy tudassák velük, hogy a fiú nélkül mentek haza.

Az anya egyszerűen nem érti, hogy történhetett mindez, mivel csak kilenc gyerek volt a kiránduláson és három tanár is elkísérte őket. Egy felnőttre három gyerek jutott, és mégis sikerült elveszíteniük egyet, és nem is tudtak róla. Hodge arról is beszélt, hogy a Lochgelly-i Dunmore óvóda személyzete csak 40 perccel azután ment vissza a fiáért, hogy a vadaspark szólt nekik.  - írja a BBC. 

Tegnap beszámoltunk arról, hogy nyaraló gyereket és egy rendőrt is megtámadott egy részeg nő. Korábban arról is írtunk, hogy eltűnt két kisgyerek egy pesterzsébeti óvodából és ezt legalább harminc percig egy óvonő se vette észre. Májusban pedig a rendőrök segítettek egy bajba került gödöllői kisfiúnak, aki zokogott, fázott és halálra volt rémülve. 

Arról is írtunk áprilisban, hogy holtan találtak meg egy 4 éve eltűnt fiút, aki csak a boltba ment le vásárolni, de utána soha nem látták többé őt. A fiú édesanyja teljesen összetört a gyerekei elvesztése miatt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!