ABC News: Joe Biden visszalépése miatt már mérik alelnöke népszerűségét

kamalaharris
Kamala harris lehet a befutó?
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Az idős elnök egyre nehezebb helyzetbe kerül. Saját párttársai is folyamatosan arra szólítják fel, hogy álljon félre. Joe Biden amerikai elnök állítólag hajlik is erre a megoldásra. Kamala Harris alelnök támogatottságát most az ő megrendelésére mérik.
Vágólapra másolva!

Ahogyan az Origo is megírta, Joe Biden amerikai elnök úgy döntött, hogy befejezi választási kampányát - számolt be Mark Halperin amerikai politikai elemző és kommentátor a Newsmax televíziós csatorna műsorában. Mark Halperin több demokrata párti forrásra hivatkozva azt állítja, hogy 

a Fehér Ház vezetője visszavonja jelöltségét az amerikai elnökválasztáson, és befejezi választási kampányát. 

A kommentátor azt is elmondta, Biden számára már készül a beszéd, amelyet a 81 éves politikus a hétvégén, valószínűleg július 21-én, vasárnap olvas fel.

Állítólag Biden kért egy közvélemény-kutatást Kamala Harris népszerűségéről

A Magyar Nemzet pedig arról számolt be, hogy míg belső köre és kampánya szilárdan kitart amellett, hogy Joe Biden ugyanolyan elkötelezett, mint valaha, sajtóhírek szerint az idős elnök egyre fogékonyabb arra, hogy kiszálljon az elnökjelöltségből folyó versenyből. Ezt mondta név nélkül az ABC Newsnak egy magas rangú tisztviselő.

Joe Biden, JoeBiden
Joe Biden amerikai elnök 2024. július 17-én leszáll az Air Force One-ról, miután megérkezett a doveri légibázisra. Az elnök egyre rosszabb állapotban van
Fotó: Kent Nishimura / AFP

A tisztviselő szerint Biden már ott tart, hogy közvélemény-kutatást is kért Kamala Harris alelnök támogatottságáról.

A tisztviselő megjegyezte, hogy az elnök kimerült, de a koronavírus miatti karantén lehetőséget ad számára, hogy beszélgessen a szövetségeseivel, és gondolkodjon, miközben felépül Delaware-ben.

A témáról bővebben ITT olvashat!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!