Volt demokrata elnökjelölt: Nyilvánvaló, hogy Joe Biden csak egy bábelnök

Vágólapra másolva!
A demokraták nem választhattak érdemben elnökjelöltek között - mondta Tulsi Gabbard a Fox News amerikai tévécsatornán. A volt demokrata elnökjelölt annak kapcsán nyilatkozott, hogy Joe Biden elnökjelölése megingott az utóbbi hetekben, miután botrányt botrányra halmozott a nyilvános eseményeken.
Vágólapra másolva!

"Nem adtak valódi választási lehetőséget a demokrata szavazóknak az előválasztás során, most pedig 

látjuk a belső civakodást a demokraták és a demokrata szféra befolyásos emberei között arról, hogy Joe Biden maradjon-e a jelölt vagy sem. És nézzük meg, miért történik ez a belharc: azért, mert nem igazán érdekli őket, hogy mi a legjobb az országnak

– idézte Gabbard szavait a V4NA hírügynökség.

„Ez nem a Joe Biden iránti lojalitásról szól. Azt próbálják kitalálni, hogy Joe Biden a nyerő ló, vagy ki kell tenniük a legelőre, és találniuk kell valaki mást, akiről úgy gondolják, hogy győzni tud, és aki egy olyan figura lesz, akit irányíthatnak. […] 

Joe Biden világosan megmutatta az országnak a televíziós vita során is, hogy képtelen arra, hogy elnök és főparancsnok legyen. Egyértelműen nem ő mondja meg a tutit

– tette hozzá Gabbard, aki szerint a holdudvar mozgatja a szálakat a háttérből, és ezért rettegnek annyira Donald Trumptól, mert tudják, hogy Trump leleplezi őket és véget vet a hatalmuknak - írja a Magyar Nemzet.

Az Origo korábban többször is beszámolt arról, hogy Joe Bidennek rendkívül megromlott mentális állapota. Legutóbb a nevadai NAACP országos kongresszusán jelentette volna be a bérleti díjak emelésére vonatkozó új, ötszázalékos felső határt országszerte. Ehelyett azonban azt mondta, hogy mindössze 55 dollárra korlátozzák a bérleti díj emelését. Azt megelőzően pedig a NATO csúcstalálkozóján összekeverte az orosz és az ukrán elnököt, Putyinnak nevezte Volodimir Zelenszkijt. 

Saját pártja, a demokraták közül is egyre többen gondolták úgy, hogy jobb lenne, ha Biden nem indulna a kora és az egészségügyi állapota miatt az elnökválasztáson.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!