Egyetlen lövéssel sikerült megállítania a mesterlövésznek Donald Trump merénylőjét

Fotó: POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Vágólapra másolva!
A Fox News egy, a merénylet kivizsgálását ismerő forrásra hivatkozva közölte, hogy a titkosszolgálat egyik mesterlövésze azt a lövést, amely kiiktatta Thomas Matthew Crooksot, egyetlen golyóval tette meg. A lap szerint a lövész nem látott rá teljesen a célpontjára, mivel a látóterét eltakarták, mégis ilyen feltételekkel sikerült elsőre eltalálnia a célpontját, ami egy millió kísérleti lövésből általában egyetlenegyszer szokott eredményre vezetni.
Vágólapra másolva!

A Fox News a forrásától úgy értesült, hogy a gyilkos lövés egyetlen lövés volt, amelyet a Secret Service egyik mesterlövésze adott le, akinek a látóterét eltakarták. A lap hozzátette, hogy a helyi taktikai csapat is lőtt a merénylőre, a 20 éves Thomas Matthew Crooksra, de azok nem találtak célt.

A Secret Service mesterlövésze, aki megölte Crooksot, csak Crooks fegyvertávcsövét, a szemének felső részét és a homlokát láthatta, mert a tető pereme eltakarta a mesterlövész látóterét

- írta. 

A forrás a Fox Newsnak elárulta, hogy egy a millióhoz volt az esélye annak, hogy az a golyó eltalálja Donald Trump merénylőjét.

A hír akkor érkezik, amikor egyre több információ kezd kiszivárogni a biztonsági intézkedésről, amely lehetővé tette Crooks számára, hogy felmásszon egy épületre, tiszta rálátást kapjon Trumpra, és tüzet nyisson a volt elnökre.

Mint azt korábban megírtuk, egy tanulságos összehasonlítást tett a MailOnline hasábjain Andrew Neil ismert brit újságíró. A Ronald Reagan és a Donald Trump elleni merényletet vette górcső alá, és szerinte az 1981-ben elkövetett támadást azért élte túl Reagan, mert a titkosszolgálat vérprofin végezte a dolgát, míg Trump esetében korántsem állt a helyzet magaslatán a csapat. Sőt, hibát hibára halmozott, és arról írt, hogy a mai ügynökök nem állnak a helyet magaslatán. 

Kétségtelen, saját testi épségüket kockáztatva védték a republikánus politikust az esetleges további lövésektől egészen addig, míg a merénylőt kiiktatták. De fogalmuk sem volt arról, hogy vannak-e társai a merénylőnek. Ráadásul, miközben Trumpot lekísérték a pódiumról, részben fedezetlenül hagyták, a testőrök egy része nem volt elég magas ahhoz, hogy eltakarják őt. Egy esetleges másik lövésznek tiszta rálátása lett volna Trumpra.

Ügynökök fejvesztve rohangáltak, nyilvánvalóan nem tudták, mitévők legyenek. 

Az egyik túlsúlyosnak látszó testőr mindenkire és mindenre fegyvert szegezett, a másiknak a pisztoly tokjával akadt gondja, a harmadiknak arra is jutott ideje, hogy felvegye a napszemüvegét és megigazítsa a zakóját.

Továbbá az is kiderült a napokban, hogy egy jelentés szerint az az épület, aminek a tetejére felmászott a támadó, a helyi rendőrség megfigyelőhelye volt. Mesterlövészeik az épületben állomásoztak, a lehetséges fenyegetéseket próbálták kiszúrni. Egyikükre ráfogta fegyverét Thomas Matthew Crooks.

A titkosszolgálat válságára utat arra tehát rá, hogy egy magányos merénylőnek sikerült lövéseket leadnia. A szakértők értetlenül állnak azelőtt, hogy az elnöki pódiumra néző tetőt, magasan, akadálytalan kilátással Trumpra, őrizetlenül hagyták. A titkosszolgálat erre még nem adott hiteles magyarázatot. Ehelyett igazgatója, Kimberly Cheatle kijelentette az ABC Newsnak, hogy az egészségügyi és biztonsági protokoll a hibás.

Ennek az épületnek ferde teteje van. Tehát, ezt figyelembe kell venni, nem akartunk senkit a lejtős tetőre küldeni

– mondta Cheatle.

A Fox News szerint a képviselőház felügyeleti és elszámoltathatósági bizottsága hétfőre tűzte ki Kimberly Cheatle meghallgatását, akit a törvényhozók lemondásra szólítanak fel. Ugyanakkor Cheatle nem hajlandó lemondani, de Mike Johnson képviselőházi elnök csütörtökön a FOX Businessnek azt mondta, kész felszólítani Joe Biden amerikai elnököt arra, hogy rúgja ki.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!