Döntöttek Iránban, ez az egész világot érinti

Vágólapra másolva!
A mérsékelt politikusként ismert Maszúd Peszeskján volt egészségügyi miniszter győzött az iráni elnökválasztáson - ismertette szombaton reggel Mohszen Eszlami, az iráni választási hatóság szóvivője az állami televízióban.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint 

Peszeskján a pénteken tartott második fordulóban a voksok 53,7 százalékát szerezte meg, míg kihívója, Szaíd Dzsalili egykori nukleáris tárgyaló a szavazatok 44,3 százalékát.

Az iráni választópolgárok 49,8 százaléka járult az urnák elé.
A választóhelyiségek az iráni belügyminisztérium által engedélyezett többszöri hosszabbítás miatt szombaton a késő esti órákig nyitva tarthattak.
   

Iránban azért kell előrehozott elnökválasztást tartani, mert az ország államfője, Ebrahim Raiszi májusban helikopter-balesetben életét vesztette.


A 69 éves Peszeskján az ország északnyugati részéből származik, a szomszédos Irakkal vívott háború (1980-1988) idején orvosi tanulmányokat folytatott és egy ideig a frontvonalon is szolgált. A háborút követően szívsebészként folytatta karrierjét Tabríz városában.

Mohammed Hatami második elnöki megbízatása idején, 2001-től 2005-ig az egészségügyi tárcát vezette.

Az orvosból lett politikus az elnökválasztás során a kormányzat és a nép közötti új bizalom kiépítésével kampányolt a politikai és gazdasági nehézségek orvoslására, s a Nyugattal ápolt kapcsolatok javítását szorgalmazta.

Televíziós vitákban olyan konzervatív politikusként jellemezte magát, aki hisz a reformok szükségességében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!