Elnyelt a föld egy nőt Malajziában, valószínűleg meghalt - videó

Vágólapra másolva!
Séta közben zuhant bele egy 8 méter mély víznyelőbe egy nő Kuala Lumpur városközpontjában pénteken, beomlott a járda alatta. Egyelőre nem találják az áldozatot.
Vágólapra másolva!

Beomlott a járda egy nő alatt séta közben Malajziában pénteken, a szerencsétlenség a főváros Dang Wangi körzetében történt - írja a CBS News.

Sulizmie Affendy Sulaiman helyi rendőrfőnök szemtanúi beszámolókra hivatkozva elmondta, hogy a nő éppen sétált, amikor hirtelen összeomlott alatta a föld. A kuala lumpuri tűzoltó- és mentőszolgálat közölte, hogy a nő indiai állampolgár.

Sulizmie nem erősítette meg az illető személyazonosságát, mivel a nyomozás még folyamatban van.

 A mentők eltorlaszolták a terület egy részét, kotrógép segítségével eltakarították a lyukban lévő törmeléket, de a nőt egyelőre nem találták meg. 

A kutatás addig tart, amíg meg nem találják az áldozatot

- magyarázta. 

Nem reagált, amikor a nő lehetséges állapotáról vagy a szerencsétlenség okáról kérdezték.

Nemrég arról írtunk, hogy beszakadt a föld, és harminc méter mély kráter keletkezett egy focipálya közepén Illinois-ban. A víznyelőt a közeli föld alatti mészkőbányászatból származó süllyedés okozta. Az incidens során senki sem sérült meg. Arról is beszámoltunk, hogy Ohióban egy kamion zuhant egy víznyelőbe.

Tavaly Atlanta egyik utcájában is beszakadt az úttest. A víznyelő aknába beszorult egy autó a belvárosban a Ponce de León sugárúton. Jeruzsálemben a Shaare Zedek Medical Center nevű kórház parkolójában több autót is elnyelt a föld, miután megnyílt alattuk egy víznyelő, ami feltehetően egy közeli építkezés munkálatai miatt nyílt meg. Az építkezésen olyan csatornán dolgoztak, amely a kórház alatt is végigmegy.

 Tápiószentmártonban pedig vízóraaknába zuhant egy ló. Az állat nem sérült meg, de mielőtt kivették, el kellett kábítani. A helyi állatorvos adott be neki egy nyugtató injekciót. A lovat végül visszaadták a gazdájának. Vélhetően csőtörés miatt keletkezett az a gödör, amelybe beleesett egy autó a VIII. kerületi Karácsony Sándor utcában. A félig a járdán parkoló autó egy 2,5 méter széles és 6-7 méter hosszú gödörben tűnt el. Senki nem sérült meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!