A Le Figaro értesülései szerint Emmanuel Macron augusztus 23-án fogadja a parlamenti frakciók elnökeit és a pártok vezetőit, és az olimpiai játékok végeztével a politika fokozatosan visszatér a figyelem és a közbeszéd középpontjába.
A „megbeszéléssorozat” célja egyértelműen az, hogy az új miniszterelnök kinevezésére minél előbb sor kerüljön-áll az Élysée-palota pénteki közleményében. Miközben a tárgyalások a színfalak mögött folytatódnak, nézzük, kik azok, akik legesélyesebbként szóba kerültek a lemondott kormányfő, Gabriel Attal utódjaként és a macroni politika legfőbb végrehajtójaként.
Az „Új Népfront” baloldali tömb jelöltje, Lucie Castets, 37 éves közgazdász, a párizsi szocialista elit képviselője „alig várja, hogy megkezdődjön a közös kormányzás ( azaz az „együttélés”-ahogy Franciaországban azt a politikai fellálást nevezik, amikor a köztársasági elnök és a kormányfő más-más politikai osztályból kerülnek ki) - mondta a La Marseillaise-nek adott pénteki interjújában.
Ezt a lelkesedést nem osztja Emmanuel Macron, aki az Új Népfront jelöltjének ajánlatát már korábban elutasította. Az Egyesült Baloldal által július 23-án javasolt 37 éves vezető köztisztviselő nevét az államfő egyszerűen lesöpörte az asztalról. „Hamis azt állítani, hogy az Új Népfrontnak többsége lenne” – mondta Macron a France 2 televízió egyik korábbi hírműsorában, és anélkül, hogy megnevezte volna, elvetette Lucie Castets miniszterelnöki kinevezésének lehetőségét. „A kérdés nem egy név. A kérdés az, hogy milyen többséget lehet elérni a Képviselőházban” - tette hozzá Macron, utalva arra, hogy az Új Népfrontnak csak nagyon relatív többsége van.
Két hétig tartó kemény tárgyalások után Lucie Castets, a Roland Garros világhírű párizsi teniszverseny egykori labdaszedőjéből páratlan karriert befutó luxusbaloldali politikus az Új Népfront konszenzusos jelöltje lett. Castets jelenleg Anne Hidalgo szocialista párizsi főpolgármester pénzügyi és beszerzési igazgatója, a „Nos Services publics” kollektíva szóvivője a közvélemény számára korábban teljesen ismeretlen volt, és programja számos területen mind a mai napig ismeretlen.
Castets ez idáig nem volt hajlandó megosztani álláspontját a franciákat rendkívüli módon érintő és foglalkoztató atomenergiáról ( a baloldal általában véve atomenergia-ellenes), és nem reagált a Mélenchon féle szélsőbaloldal durva, Izrael ellenes megjegyzéseire sem, amelyeket a kommunista politikusok az izraeli olimpiai küldöttséggel kapcsolatban tettek.
Újabb felháborodást váltott ki, amikor Lucie Castets a Le Parisien című lapnak azt mondta, hogy a minimálbér 1600 euróra történő emelése, amely a baloldal egyik legfontosabb intézkedése lenne, továbbra is „távoli kilátás”. Azaz saját párttömörülésének egyik legfontosabb követelésével szemben foglalt állást. A francia baloldal vezetőjének, Mélenchonnak az eligazítását követően két nappal később visszavonta az X-en tett kijelentését: „Az 1600 eurós minimálbér a kampányban vállalt kötelezettség, és meg fogjuk valósítani”.
A szocialisták igazi jolly-jokere, Bernard Cazeneuve, a rendkívül népszerűtlen és Macron által megbuktatott Hollande köztársasági elnöksége idején, ha csak 5 hónapra is, már volt miniszterelnök.
A 61 éves, Algériában született politikus szocialista múltja alapján élvezi a Macron-párt balszárnyának szimpátiáját. Néhány nappal a parlamenti választások előtt támogatta a leköszönő Charente-Maritime-i képviselőt, Olivier Falorni-t (MoDem-jelentéktelen középpárt), miután Faroni egyaránt bírálta „a Nemzeti Tömörülés (RN) idegengyűlöletét” és „az Új Népfront szürrealista kombinációját”, „amely még mindig a (Mélenchon-féle kommunista) LFI hegemóniája alatt áll, és mostanra a (szélsőbaloldali) Új Antikapitalista párt (NPA) trockistáira is kiterjed”. A korábban belügyminiszterként is dolgozó Cazeneuve számára az jelenti a legnagyobb feladatot, hogy legalább néhányat megnyerjen abból a 66 szocialista képviselőből, akik szakítani akarnak a vállalhatatlan Hollande-i örökséggel, továbbá „szereznie kell még” legalább 47 republikánus képviselőt.
A Le Figaro szerint fontos kérdés, hogy második ötéves ciklusának jobboldali fordulata után Emmanuel Macron vajon kísértésbe esik-e, és a kormányfői széket egy keményebb vonalat képviselő köztársaság párti politikusnak fogja adni? Miközben tábora már több jobboldali személyiség nevét is szóba hozta, most egy új hipotézis kezd teret nyerni, nevezetesen Valérie Pécresse-é.
Mindenesetre érdekes folyamat bontakozik ki a szemünk előtt. Pécresse, aki 1997-2002 között Jacques Chirac köztársasági elnök tanácsadója volt és miniszteri tisztségeket is viselt Nicolas Sarkozy köztársasági elnöksége alatt, az olimpiai játékok záróünnepségének másnapján az Île-de-France régió elnökeként gratulált „a figyelemre méltó sport- és társadalmi sikerhez”, majd kiemelte a „közszereplők ” „kivételes mozgósítását” . Néhány nappal korábban megdicsérte Clément Beaune korábbi közlekedési minisztert, akinek „nagy szerepe volt” a közlekedési hálózat hatékonyságában a játékok alatt. Sokan ezeket a megjegyzéseket a Republikánusok (LR) és a francia kormány közötti közeledés jeleként értékelték. Mindenesetre a két tábor közötti egyetértésre utaló jelek az elmúlt napokban tovább szaporodtak. Emmanuel Macron a L'Équipe-nek adott interjújában örömmel nyilatkozott a Valérie Pécresse-rel való együttműködéséről az olimpiai játékok ügyében : "Három évvel ezelőtt Párizs polgármestere, Île-de-France régió elnöke és én harcoltunk egymással az elnökválasztáson, mégis együtt dolgoztunk (az Olimpia sikerén), és ezt köszönöm nekik”. Augusztus 12-én az Élysée-palota kertjében hasonló elismerést jelentett a Macron és Gabriel Attal leköszönő miniszterelnök között mosolygó Valérie Pécresse.
És míg Macron számíthat Valérie Pécresse olimpia utáni népszerűségére és korábbi miniszteri tapasztalatára, a volt elnökjelölt még mindig magán viseli annak a bukásnak a nyomait, amelyet a 2022-es elnökválasztáson elért 4,78%-os gyenge szereplése jelentett. Az sem másodlagos, hogy kinevezése a Macron-párt balszárnyának sem tetszene.
Nicolas Sarkozy egykori minisztere, a szabadkőműves Xavier Bertrand jelenleg polgármester, nemzetgyűlési képviselő és regionális elnök is az LR színeiben. Bár Xavier Bertrand már régóta a köztársasági elnöki székről álmodik, feltehetőleg a miniszterelnöki kinevezés gondolata sem riasztja el. Mindenesetre az egykori Swiss Life-nak dolgozó biztosítási ügynök hetek óta keményen dolgozik a színfalak mögött. Alig 48 órával a parlamenti választások második fordulója után a Hauts-de-France regionális tanács jelenlegi elnöke egy jobboldali miniszterelnökkel felálló kohabitációs kormányt szorgalmazott.
Bertrand célja az volt, hogy elzárja a baloldal útját a miniszterelnöki szék felé. Ezzel szerzett némi hitelt a Macron-féle párt jobbszárnyán belül. „Egy rendkívül kompetens politikus, aki sokat tehet Franciaországért” - lelkendezett augusztus elején Gérald Darmanin, a kormány harmadik számú embere, jelenlegi belügyminiszter, akit korábban szintén a kormányfői tisztség esélyeseként emlegettek, ám túlságosan radikális és migrációellenes véleményei miatt az utóbbi időben háttrébe szorult. Darmanin lelkesedését a Le Figaro című lapban az egykori jobboldali politikus, de már korábban is Macron-hoz csatlakozó esélyegyenlőségi miniszter, Aurore Bergé is megismételte, aki méltatta (Xavier Bertrand)„szilárd tapasztalatait a kormányzás, a parlament és a kompromisszumok terén”.
Úgy tűnik azonban, hogy az 59 éves politikus nincs abban a helyzetben, hogy abszolút többséget szerezzen a nemzetgyűlésben.
A jobboldalhoz fűződő kapcsolatai ellenére Xavier Bertrand-nak nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja nyerni a Laurent Wauquiez által vezetett „Droite Républicaine” csoport 47 képviselőjének szavazatát. Wauquiez - aki köztudottan hűvös viszonyt ápol Xavier Bertrand-nal - folyamatosan függetlenségét hangoztatja a Képviselőházban. „Sem pozíciók, sem koalíció” - jelentette ki Auvergne-Rhône-Alpes volt elnöke, nem titkolva, hogy a 2027-es elnökválasztásig ezen az autonómia-vonal mentén kívánja újjáépíteni a jobboldalt. És még ha az egyébként népszerű Wauquiez frakciója végül csatlakozna is a kormányzati blokkhoz, a Képviselőháznak közel 80 szavazat továbbra is hiányozni fog az abszolút többséghez, ami nélkül nehéz lesz kormányozni.