Megtalálták az utolsó áldozatnak, Mike Lynch brit milliárdos lányának a holttestét

Vágólapra másolva!
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, elsüllyedt egy brit milliárdos szuperjachtja 22 emberrel a fedélzetén hétfőn Szicília partjai közelében. Az eltűntek között volt Mike Lynch – az Egyesült Királyság milliárdos technológiai vállalkozója, lánya, Hannah Lynch, a Morgan Stanley Bank International elnöke, Jonathan Bloomer és felesége, Judy Bloomer, valamint Neda Morvillo amerikai ékszertervező és férje, Chris. Megtalálták a holttestüket, utolsóként Mike Lynch lányáét, ezzel befejeződött a szerencsétlenség áldozatai utáni kutatás.
Vágólapra másolva!

Megtalálták Mike Lynch brit milliárdos lányának, Hannah Lynch-nek a holttestét a hétfőn Szicília partjainál elsüllyedt luxusjacht roncsában. Az olasz hatóságok emberölés miatti nyomozást indítottak az üggyel kapcsolatban - írja a Daily Mail.

A 18 éves diák volt a hatodik, egyben utolsó eltűnt személy, akit kerestek.

A búvárok jelenleg azon dolgoznak, hogy a felszínre hozzák a holttestet - írja az MTI. A testet még nem azonosították, de már csak Hannah Lynchet keresték a hétfői hajóbaleset eltűntjei közül. A lányt nemrég felvették az Oxfordi Egyetemre. Édesanyja, Angela Bacares időben el tudta hagyni a jachtot. 

Hét ember halálát erősítették meg, az áldozatok között volt a hajó szakácsa, Recaldo Thomas is.

 Csakúgy, mint a többi holttest megtalálásakor, a Santa Maria del Lume-i porticellói helyi templom harangjai megkondultak.

Bírósági felmentését ünnepelte Mike Lynch családjával és barátaival a luxusjachton, amit a gyártók elsüllyeszthetetlennek neveztek. A roncsból Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley elnöke, Bloomer felesége, Judy, illetve Cris Morvillo és felesége, Neda Morvillo holttestét is felhozták és azonosították. Morvillo Lynch ügyvédje volt, Bloomer pedig Lynch koronatanúja volt a vállalkozó csalási perében.

Az 56 méteres Bayesian hajót egy víztölcsérnek nevezett, tornádóhoz hasonló időjárási jelenség boríthatta fel, ezután az a mélybe süllyedt. 

A Bayesian biztonságos hajó, mivel más jachtokhoz képest kisebb felületen éri a szél, és sajátos szerkezetének köszönhetően "elsüllyeszthetetlen" testet alkot

- mondta egy interjúban Giovanni Costantino, a luxushajókat forgalmazó Italian Sea Group vezérigazgatója. Szerinte a fedélzeten tartózkodókat terheli a felelősség a tragédiáért. Az Italian Sea Group tulajdonában áll az elsüllyedt hajó gyártója, a Perini Navi. "Egymás utáni hibák sorozatát követték el" - mutatott rá Costantino a Corriere della Sera című lapban. 

Az embereknek nem lett volna szabad a kabinokban tartózkodniuk, a hajót nem kellett volna lehorgonyozni, minden ajtónak és nyílásnak zárva kellett volna lennie

- sorolta a vezérigazgató. "A partról készült videofelvételen látszik, ahogy az árbóc fényei kialszanak. Ezt a hajót elöntő víz miatti rövidzárlat okozta" - tette hozzá. "És az hogyan lehet, hogy a hajó legénysége nem tudott a közelgő rossz időjárásról?" - mutatott rá Costantino, aki szerint a jacht utasai egy "abszurd eseményről" is beszámoltak: elmondásuk szerint a vihar váratlanul érkezett.

Ez nem így volt

- mondta Constantino. 

Amikor egy hajót lehorgonyoznak, akkor ajánlatos egy embert a hajóhídra küldeni, aki az időjárást figyeli. Ha ezt tették volna, akkor nem maradtak volna le a vihar érkezéséről

 - magyarázta. Ehelyett úgy öntötte el a víz a hajót, hogy az emberek a kabinokban tartózkodtak. Csapdába estek, azok a szerencsétlen emberek úgy végezték, mint az egerek - tette hozzá a vezérigazgató. A személyzet egy tagját még hétfőn holtan emelték ki a vízből. A jacht fedélzetén tartózkodó 22 ember közül 15-en életben maradtak. 

Közülük egy nő a kezében tartotta a hullámok fölé egyéves gyerekét a vízben, hogy megmentse az életét.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!