Solingeni késes támadás: már szánalmasan mentegetik a késelő migránst

merénylő, solingen, migráns
Issa al-Hassan Karlsruhéban: a szíriai migráns állítólag több embert is megölt egy késsel Solingenben.
Fotó: Heiko Becker
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a solingeni mészárlás után a szövetségi kormány biztonsági csomagot terjeszt elő az iszlamista késes támadások megfékezésére. Többek között megerősítenék a rendőrségi hatásköröket és egyszerűsítenék a migránsok visszaküldését, azonban a kormánykoalíció elutasítja a menekültügyi rendszer alapvető megváltoztatását.
Vágólapra másolva!

A német szövetségi kormány megállapodott egy biztonsági csomagról a solingeni terrortámadásra válaszul – írta meg a Junge Freiheit. „Ez a precizitásról szól” – mondta Nancy Faeser szociáldemokrata belügyminiszter, aki Marco Buschmann szabaddemokrata igazságügyi miniszterrel (FDP) és Anja Hajduk (Zöldek) gazdasági minisztériumi államtitkárral együtt ismertette az intézkedések részleteit.

A koalíció az iszlamizmus elleni erőteljesebb fellépést, a fegyvertartási törvények szigorítását és a deportálások felgyorsítását tervezi.

A német rendőrség a solingeni terrortámadás helyszínén
Fotó: Gianni Gattus / DPA / AFP

A kés a baj, nem a migráns?

A Magyar Nemzet szemléje szerint Faeser azt mondta, hogy

a késeknek nincs helye ünnepeken, sportrendezvényeken vagy hasonló nyilvános rendezvényeken.

A szövetségi államokat arra is fel kell hatalmazni, hogy további késhasználati tilalmat vezessenek be olyan területeken, ahol magas a bűnözés szintje, mint például a vasútállomásokon. 

Az SPD politikusa bejelentette, hogy a koalíció célja a kések használatának általános betiltása a személyszállítás területén, a vonatokon és a buszokon is. 

A lap szerint a rendőrséget arra is fel kell hatalmazni, hogy véletlenszerű ellenőrzéseket végezzen, és a rendőröket fel kell szerelni elektromos sokkolóval. A kormány emellett szigorítani akarja a fegyvertartási engedély követelményeit. Faeser szerint a jövőben a Szövetségi Rendőrségtől, a Szövetségi Bűnügyi Rendőrségtől és a Vámügyi Bűnügyi Rendőrségtől is bekérnek majd adatokat a fegyvertartási engedély kiadása előtt.

Stabbing in Solingen
Nyomozók dolgoznak a támadás helyszínén
Fotó: Christoph Reichwein / DPA / AFP

Megvonnák a menekültstátuszt, de a menekültügyi rendszerhez nem nyúlnak hozzá

A migrációval kapcsolatban Faeser hangsúlyozta: „Aki nem jogosult védelemre Németországban, annak gyorsabban el kell hagynia hazánkat, konkrétan a szövetségi kormány azt tervezi, hogy nullára redukálja a pénzügyi előnyöket.” A migránsbűnözés miatt a koalíció a jövőben gyorsabban szeretné kitoloncolni az embereket.

Buschmann igazságügyi miniszter szerint pedig attól is meg kell vonni a menekültstátust, aki alapos indok nélkül utazik hazájába – például rokonlátogatásra. Anja Hajduk azonban azt hangsúlyozta, hogy az alaptörvényben nem lesz változás.

Az összes változtatásról ITT olvashat bővebben!

Elegük van a németeknek a muszlim terrorból: Scholzra és Merkelre is dühösek

Az Origo megírta, hogy a kitoloncolások felgyorsítását ígérte Olaf Scholz kancellár solingeni látogatása során. Az ellenzéki pártok ötpontos tervvel lépnének fel az egyre áldatlanabb állapotokkal szemben. A németek nem hisznek Scholz kancellár szavainak, de a CDU-nak sem. Solingenben olyan tábla is megjelent a terrortámadás helyszínén, amelyen Angela Merkelt hibáztatják a 2015-ös Willkommenskultur miatt.

Ahogyan azt az Origo is megírta, Solingenben feltételezhetően iszlamista indíttatású támadást követtek el, mely politikai viták sorát váltotta ki. Az üggyel kapcsolatban egy 26 éves férfit vettek őrizetbe, aki három embert ölt meg késsel, illetve nyolc másikat megsebesített.

A solingeni támadás következményeként a német kormány a fegyvertartási szabályok további szigorítását helyezte kilátásba. Közben kiderült az is, hogy a német kormány óriási hibái miatt gyilkolhatott a muszlim terrorista.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!